‘Gazdaság’ kategória archívum

Rogán: Már ősztől jöjjön az újabb 10 százalékos rezsicsökkentés

2013. június 19. szerda

A Fidesz nem várna 2014 elejéig, hanem már a fűtési szezon elején újabb rezsicsökkentést indítana útnak.

Origo

A Fidesz arra kéri a kormányt, hogy ne 2014. január 1-jétől, hanem már a következő fűtési szezontól, vagyis ősztől ismét legalább tíz százalékkal csökkenjen a gáz és a villany ára – közölte Rogán Antal sajtótájékoztatóján.

A Fidesz frakcióvezetője elmondta: azt is kérik a kabinettől, hogy a szeptember elején esedékes kihelyezett Fidesz-KDNP-frakcióülésre készítse el a további rezsicsökkentéssel kapcsolatos terveit.

(tovább…)

Többet ér a fizetésünk

2013. június 18. kedd

Origo

Majdnem 5 százalékkal nőttek a nettó bérek az év első négy hónapjában, miközben az infláció 2 százalék alá süllyedt. A bruttó keresetek 3,4 százalékkal magasabbak, mint egy évvel korábban.

Az év első négy hónapjában a bruttó átlagkeresetek 3,4 százalékkal, a családi kedvezmény figyelembe vétele nélkül számított nettó átlagkeresetek 4,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit – közölte kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

(tovább…)

Az eredményt meg kell védenünk

2013. június 17. hétfő

Fidesz.hu

A magyar társadalom rengeteget tett azért, hogy megszűnjön a túlzottdeficit-eljárás, az eredményt azonban meg kell tartanunk, meg kell védenünk – hangsúlyozta Giró-Szász András hétfőn. Varga Mihály bejelentette, a kormány indítványára két törvényjavaslat kerül a mai napon a parlament elé; az egyik a költségvetési törvény módosítását érinti, a másik pedig adótörvények módosításához kapcsolódik.

Az előző szocialista kormányok hibájából közel egy évtizeden át húzódó folyamat végére tud pontot tenni a kormány, amikor megszűnik hazánk ellen a túlzottdeficit-eljárás. A magyar társadalom rengeteget tett azért, hogy ez a folyamat lezáródjon, azonban ezt az eredményt meg kell tartanunk, meg kell védenünk – jelentette ki Giró-Szász András. A kormányszóvivő felhívta a figyelmet arra, hogy vannak olyan folyamatok, melyek kifejezetten jók az állampolgárok számára, azonban hátrányosak az állami bevételekre. Példaként az alacsony inflációt említette. Hangsúlyozta: Magyarországnak nem szabad Málta sorsára jutnia, nem növelhető ismét az államháztartási hiány, ezért a kormány intézkedéseket hozott, melyeket az országgyűlés elé terjesztett a mai napon.

(tovább…)

Meghívó – Széchenyi programiroda megnyitó

2013. június 16. vasárnap

Csepel.hu

Tisztelt Csepeli Polgárok!

Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata tisztelettel meghívja Önöket  a 2013. június 20-án a csepeli Széchenyi Programiroda megnyitójára.

  • Időpont:  2013. június 20. 13.00
  • Helyszín:  1211 Budapest, II. Rákóczi  Ferenc út 97-105.

(tovább…)

Orbán Viktor: Nagyszerű teljesítmény volt a védekezés

2013. június 14. péntek

Fidesz.hu

Nem lenne szükséges az Európai Bizottság által kért ötödik alkotmánymódosítás – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Az alkotmány érintett passzusai – így például a bíróságok közötti ügyáthelyezés lehetősége – teljesen összhangban vannak az európai értékekkel és más európai országok gyakorlatával – mondta a kormányfő, aki szerint az Európai Unió visszaél hatalmával, olyasmiket kér és vár el Magyarországtól, amiket nem lehetne kérnie, illetve másoktól nem vár el.
(tovább…)

Giró-Szász: Megindult a kárfelmérés

2013. június 13. csütörtök

Fidesz.hu

A védekezéssel kapcsolatban két dolgot lehet kiemelni: az egyik az az összehangoltság, amely védekezésben részt vevő szervezetek munkáját jellemezte, a másik, hogy ez az összehangoltság csak úgy jöhetett létre, hogy az emberek közös gondjuknak tekintették az árvizet – jelentette ki Giró-Szász András kormányszóvivő a Duna TV Közbeszéd című műsorában.

Orbán Viktor korábbi megfogalmazása szerint szerdán lehet először kimondani, hogy „győzelemre állunk”, egy csata van még hátra, miután éjszakára várják a Duna tetőzését Bajánál. A védekezéssel kapcsolatban két dolgot lehet kiemelni: az egyik az az összehangoltság, amely védekezésben részt vevő szervezetek munkáját jellemezte, a másik, hogy ez az összehangoltság csak úgy jöhetett létre, hogy az emberek közös gondjuknak tekintették az árvizet – jelentette ki a Duna Közbeszéd című műsorában Giró-Szász András. A kormányszóvivő hozzátette: ilyen mértékű összefogásra régen nem volt példa.

(tovább…)

“Kiválóan vizsgázott az önkéntes tartalékos rendszer”

2013. június 13. csütörtök

Fidesz.hu

A honvédség „nem pusztán egy évről évre megjelenő sor a költségvetésben, hanem a nemzet erejének egyik fontos záloga, és a nemzeti szuverenitás előfeltétele – jelentette ki Orbán Viktor csütörtökön Ócsán, az árvízvédelmi munkálatokban résztvevő önkéntes tartalékos katonák elbocsátó rendezvényén.

Magyarország az elmúlt tíz napban minden idők legnagyobb dunai árhullámával küzdött; a magyar honvédek elévülhetetlen érdemeket szereztek abban, hogy ma már kijelenthetjük, hazánk győzelemre áll az árvíz elleni küzdelemben – jelentette ki Orbán Viktor.

(tovább…)

Folytatódik a rezsicsökkentés – Durván csökken a kéményseprés díja

2013. június 12. szerda

Csepel.hu

A Fővárosi Közgyűlés június 12-én hozott döntése értelmében 44 százalékkal csökkennek a kényseprés díjai július elsejétől. A kéményseprés díjának jelentős mérséklése az általános rezsicsökkentés folyamatának a része. A rezsicsökkentésről szóló törvényt a kormány javaslatára a Parlament szavazta meg. A kéményseprést érintő kormányrendeletet május 28-án hirdették ki.

A Fővárosi Közgyűlésnek azért kellett most megtárgyalnia a kéményseprés díjának mérséklését, mert a budapesti kéményseprő vállalat, a FŐKÉTÜSZ a főváros tulajdona. Az egységnyi munkaráfordítás maximumát 4000-ről 2000 forintra csökkentik. Ez a díjmérséklés a rezsicsökkentéssel kapcsolatos kormányzati intézkedésekhez illeszkedik, célja a háztartások kiadásainak enyhítése. Egy átlagos család havonta mintegy 800 forintot takarít meg általa. Budapesten a kéményseprés díjcsökkentésének jelentős költségvetési kihatása van, a FŐKÉTÜSZ hiánya ebből fakadóan évi egymilliárd forintra tehető. Ezt az összeget a fővárosnak kell megtérítenie kompenzációként.

(tovább…)

14 milliárdos segítő kezet kapott a budapesti tömegközlekedés

2013. június 11. kedd

Sokat javult a BKV helyzete, a tervezettnél is nagyobb üzemi nyereséggel működik

Mno.hu

A főpolgármester szerint maradéktalanul biztosítottak a fővárosi közösségi közlekedés működési forrásai az idei évre.

Tarlós István hétfőn az InfoRádió Aréna című műsorában közölte: arról állapodott meg a Varga Mihály vezette Nemzetgazdasági Minisztériummal és Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkárral, hogy a költségvetési törvényben a közösségi közlekedésre eleve biztosított 10 milliárd forintos támogatást júniusban megkapják. (tovább…)

Áprilisban 5,3 százalékkal nőtt az ipari termelés

2013. június 7. péntek

Márciushoz képest 1,2 százalék a bővülés

Hirado.hu

Illusztráció

Az ipari termelés áprilisban 5,3 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz és 1,2 százalékkal az előző hónaphoz képest – jelentette előzetes adatok alapján a Központi Statisztikai Hivatal.

A munkanaphatástól megtisztított adat 2,9 százalékos növekedést jelez tavaly áprilishoz képest. Az év első négy hónapjában az ipari kibocsátás volumene 1,2 százalékkal elmaradt a múlt év azonos időszakitól. Az áprilisi éves növekedés hét hónapnyi csökkenés után következett be, legutóbb tavaly augusztusban emelkedett 0,2 százalékkal az ipari kibocsátás az előző évhez képest.

(tovább…)