‘Csepel új utakon’ kategória archívum
2021. december 6. hétfő
Csepel.hu

Rengeteg tartós élelmiszert, tisztálkodási eszközöket, mosószert, de még mesekönyveket is adományoztak a Kossuth-iskola kilencedik osztályos, nyelvi előkészítőbe járó diákjai a Humán Szolgáltatások Igazgatósága részére.
A csomagokat ma délután adták át a gyerekek Nagyné Kovács Timea intézményvezető asszonynak, aki megköszönte a nagylelkű adományt. (tovább…)
Beküldve a(z) Érdekes, Önkormányzat, Csepel, Csepel új utakon, Csepel-sziget, Csepel.info, Jótékonyság, Közterületek, Tájékoztatás, Társadalom kategóriába | Nincsenek hozzászólások
2021. december 6. hétfő
Csepel.hu

Hamarosan Magyarországon is megkezdődik az 5-11 éves gyerekek oltása. Úgy tudjuk, december 8-ától nyílik meg a gyerekek regisztrációjának lehetősége. A korosztály kizárólag Pfizert kap. Csepelen a Görgey utca 6 szám alatti gyermekrendelőbe oltják majd a gyerekeket.
A gyerekorvosoknak közben fel kellett mérniük, hogy hány gyereket akarnak náluk beoltatni, ezt jövő keddig le kell jelenteniük az illetékeseknek. Ez azért is fontos határidő, mert a beérkező Pfizer-oltásokat az előzetes igényfelmérés alapján fogják szétosztani az országban. Úgy tudjuk, Csepelen körülbelül 500 gyermek oltására lenne igény. (tovább…)
Beküldve a(z) Önkormányzat, Csepel, Csepel új utakon, Egészségügy, Tájékoztatás, Társadalom kategóriába | 2 hozzászólás »
2021. december 6. hétfő
Csepel.hu

Információink szerint januártól újra Csepelen működik majd a gyermekpulmonológia, így a csepelieknek nem kell átmenni Soroksárra.
A rendelő a kerületi Vermes Miklós utcai Tüdőgondozóban kap helyet. A rendelések egyelőre a felnőttrendeléssel közösen működnek. Ha az épületet felújítják, külön rendelőbe kerülhetnek a betegek. (tovább…)
Beküldve a(z) Érdekes, Önkormányzat, Csepel, Csepel új utakon, Csepel-sziget, Csepel.info, Egészségügy, Közpénzek, Közterületek, Tájékoztatás, Társadalom kategóriába | 2 hozzászólás »
2021. december 6. hétfő
Csepel.hu

A csepeli önkormányzat november végi testületi ülésen a képviselők döntöttek a közösségi együttélés új szabályairól és a csepeli óvónőknek juttatott pótlék jövő évi meghosszabbításáról. Jövőre nem csak a minimálbér emelkedik jelentősen, de a most megszavazott rendeletmódosítás értelmében az önkormányzati dolgozók illetménye is.
Bár a Csepeli Munkásotthon épülete és az Ifjúsági Tábor erősen retrohangulatú bungalói szörnyű állapotban vannak, levették a napirendről a polgármester javaslatát, hogy készüljenek tervek a felújításukra. Hasonló okból nem kezdődhet meg Háros térfigyelő kamerázása sem. Borbély Lénárd polgármester az ülés utáni közmeghallgatáson ugyanakkor közölte, hogy a hárosi városrészében is szeretnének polgárőrséget felállítani. (tovább…)
Beküldve a(z) Érdekes, Önkormányzat, Bercsik Károly, Civil szervezetek, Csepel, Csepel új utakon, Csepel-sziget, Csepel.info, Közpénzek, Közterületek, Kitüntetés, Kormány, Oktatás, Pártok, Sport, Tájékoztatás, Társadalom kategóriába | 3 hozzászólás »
2021. december 4. szombat
Csepel.hu

December 3-án hivatalosan is megnyitotta kapuit a nagyközönség számára a Csepeli Jégpark csaknem kétezer négyzetméteren. Budapest legkedveltebb jégfolyosós korcsolyapályája egészen 2022. február végéig várja a téli sport kedvelőit.
A nyitóünnepségen a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség Team Passion Jégtánc Szakosztályának tagjai léptek fel. A magyar szinkronkorcsolya-válogatott látványos programmal kápráztatta el az érdeklődőket. (tovább…)
Beküldve a(z) Ajánló, Érdekes, Önkormányzat, Csepel, Csepel új utakon, Csepel-sziget, Csepel.info, Közpénzek, Közterületek, Rendezvény, Szabadidő és szórakozás, Tájékoztatás, Társadalom kategóriába | 7 hozzászólás »
2021. december 3. péntek
Csepel.hu

Ma van a fogyatékkal élők nemzetközi világnapja. A csepeli önkormányzat ebből az alkalmából több száz fogyatékossággal élőt látott vendégül az elmúlt években a Nagy Imre Általános Iskola tornacsarnokában. A pandémia miatt a közös ünneplés idén és tavaly is elmaradt, az önkormányzat azonban igyekszik figyelemmel kísérni a fogyatékkal élők problémáit.
A világnap kapcsán Szuhai Erikával, az önkormányzat Szociális, Egészségügyi és Fogyatékosügyi Bizottságának elnökével és Rizmayer Antalnéval, a Csepeli Mozgássérültek Önálló Egyesületének alelnökével beszélgetett a Csepeli Hírmondó.
(tovább…)
Beküldve a(z) Életmód, Önkormányzat, Civil szervezetek, Csepel, Csepel új utakon, Csepel-sziget, Csepel.info, Egészségügy, Közlekedés, Közpénzek, Megemlékezés, Tájékoztatás, Társadalom kategóriába | 2 hozzászólás »
2021. november 29. hétfő
Csepel.hu

Mintegy 2 millió forint értékben adományozott alkoholos felület- és kézfertőtlenítő kendőket a Ghibli Kft. a csepeli önkormányzatnak.
Az adományokat Ábel Attila alpolgármester vette át Szabó Zoltántól, a cég ügyvezető igazgatójától.
(tovább…)
Beküldve a(z) Érdekes, Önkormányzat, Csepel, Csepel új utakon, Csepel-sziget, Csepel.info, Egészségügy, Jótékonyság, Tájékoztatás, Társadalom kategóriába | Egy hozzászólás »
2021. november 29. hétfő
Csepel.hu

A Csepeli Piac átriumának felújítása befejeződött – tájékoztatta portálunkat a munkálatokat végző Csepeli Városgazda. A munkálatok során a Deák Ferenc szoborral szembeni, régi, kiemelt ágyás rossz kövezetét elbontották és újjáépítették. A korábban elbontott, kiemelt ágyások helyét felújították és újfent letérkövezték.
Továbbá virágágyásokat alakítottak ki és két díszcseresznye, valamint egy tulipánfát ültettek a növényeknek kialakított szigetekbe.
(tovább…)
Beküldve a(z) Érdekes, Önkormányzat, Csepel, Csepel új utakon, Csepel-sziget, Csepel.info, Közlekedés, Közpénzek, Közterületek, Tájékoztatás, Társadalom kategóriába | 12 hozzászólás »
2021. november 29. hétfő
Csepel.hu

Sikeres volt az Oltási akcióhét Csepelen – tudta meg portálunk. Információink szerint meghaladta az 5000-t a múlt héten a szakrendelőben beoltottak száma. A hétköznap reggel 7 óra és este 7 óra között tartó oltakozás során zömében a harmadik oltást vették fel az emberek, de szép számban akadtak olyanok is, akik most adatták be az elsőt. Az oltások beadását mintegy ötven egészségügyi dolgozó végezte két műszakban. Az adminisztrációs terhek enyhítésében ugyanakkor a csepeli önkormányzat cége, a Csepeli Városkép Kft. és a kormányhivatal munkatársai segédkeztek.
Miközben országosan folytatódik az Oltási Akcióhét, a Tóth Ilona szakrendelő csak a múlt héten vett részt az akcióban. Regisztrációval és előzetes időpontfoglalással azonban továbbra is elérhető az oltás a helyszínen. A Szputnyikon kívül mindegyik oltás a rendelkezésre áll. (tovább…)
Beküldve a(z) Érdekes, Önkormányzat, Csepel, Csepel új utakon, Csepel-sziget, Csepel.info, Egészségügy, Internet, Közpénzek, Közterületek, Tájékoztatás, Társadalom kategóriába | 2 hozzászólás »