Czeglédy sok piszkos ügyben állt már a rendelkezésükre, ezért van az, hogy Botka László és Gyurcsány, illetve a teljes vezérkar személyesen véd egy visszaeső bűnözőt – mutatott rá a Fidesz frakcióvezető-helyettese szerdai sajtótájékoztatóján.
Az elmúlt napokban azt tapasztaltuk, hogy az MSZP először egy terroristát akar kihozni a börtönből, majd „annak is szem- és fültanúi lehettünk”, hogy egy visszaeső bűnöző mögé álltak – utalt Németh Szilárd arra, hogy a szocialisták igazságügyi minisztere, Bárándy Péter vállalta el a védelmét a terrorizmusért első fokon 10 év börtönbüntetésre ítélt Ahmed H-nak, illetve, hogy a baloldali párt egységesen kiállt Czeglédy Csaba, volt szombathelyi alpolgármester mellett, akit a NAV több milliárd forintos költségvetési csalással gyanúsít.
A jogi és a fizikai határzár, valamint a tranzitzóna szavatolja Magyarország és Európa biztonságát – erről Németh Szilárd beszélt hétfőn Röszkén.
A parlament nemzetbiztonsági bizottságának alelnöke hozzátette, hogy a menedékkérők a tranzitzónában a magyarországi intézményekéhez hasonló ellátást kapnak. Németh Szilárd, a Fidesz frakcióvezető-helyettese volt a Mokka vendége.
Akik a tranzitzónát támadják, nemcsak a magyar és európai biztonságot veszélyeztetik, hanem a valódi menekültek menekült státusra való jogát is veszélyeztetik – szögezte le a nemzetbiztonsági bizottság alelnöke.
Június 20-a a menekültek világnapja, ebből az alkalomból tett látogatást Németh Szilárd a röszkei tranzitzónában hétfőn. A nemzetbiztonsági bizottság fideszes alelnöke a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján kifejtette: az emléknap célja, hogy felhívják a figyelmet a háború elől menekülő emberek helyzetére.
Senki sem kötelezheti Magyarországot a bevándorlással kapcsolatos álláspontja feladására, a magyarok ugyanis világossá tették: nem akarnak illegális bevándorlókat látni – mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió 180 perc című műsorában a kvótaügyben Magyarországgal szemben indított kötelezettségszegési eljárásról.
A kormányfő úgy fogalmazott: egy kormányt még “csak-csak nyakon lehet ragadni, be lehet szorítani egy sarokba, meg lehet gyomrozni”, de egy néppel ezt nem lehet megtenni. Szerinte ugyanis a legutóbbi nemzeti konzultáció rekordmagas részvételi aránya azt jelenti: egy egész nép keresi a módját annak, hogyan tarthat ki álláspontja mellett, azaz hogy “nem akar beengedni ide tőlünk különböző kultúrájú, civilizációjú embereket”.
A Fidesz frakcióvezető-helyettese szerint a nemzeti konzultáció világossá tette a civil törvény létjogosultságát, a kérdéssort visszaküldő 1,7 millió ember 99 százaléka egyhangúlag támogatta, hogy kiderüljön, mely civil szervezetek kapnak pénzt külföldről.
Németh Szilárd az M1 aktuális csatornán csütörtökön azt mondta, a kormány konzultált az Európa Tanács alkotmányjogi szakértőkből álló testületével, a Velencei Bizottsággal, amely véleményének egy részét be is építették a jogszabályba.
A magyar rendvédelmi szervek felkészültek a nyári magyarországi rendezvények fokozott biztosítására – nyilatkozták az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának szerdai zárt ülése után a testület tagjai.
Németh Szilárd, a testület a fideszes alelnöke az ülés után nyilatkozva kiemelte: a rendvédelmi szervek egyértelműen felkészültek arra, hogy a magyarországi kulturális, és sportrendezvényeket biztosítsák.
A Jobbik maga a korrupciós párt, amely veszélyezteti Magyarország biztonságát is – szögezte le Németh Szilárd hétfői sajtótájékoztatóján.
A Fidesz frakcióvezető-helyettese elmondta: továbbra sem kaptuk világos válaszokat a Jobbiktól. Az jól látható volt, hogy a frissen megválasztott miniszterelnök-jelöltjük, a frakcióvezetőjük vagy az alelnökük vagy bárki, aki felszólal a pártból: bort iszik és vizet prédikál – tette hozzá.
Nem engedhetjük, hogy Brüsszel betelepítési programokat kényszerítsen Magyarországra, ahogyan azt sem engedhetjük, hogy beleszóljon az adók, bérek és rezsidíjak meghatározásába – jelentette ki Orbán Viktor a nemrég zárult nemzeti konzultáció eredményeit ismertetve a Parlamentben.
A miniszterelnök közölte, a legutóbbi nemzeti konzultáció volt az eddigi legsikeresebb. Egy nemzet csak akkor építheti jövőjét a demokrácia rendszerére, ha hisz a saját polgárai józanságában és felelősségérzetében; mi, polgári, nemzeti és kereszténydemokraták ezért vezettük be a nemzeti konzultáció módszerét és intézményét – fogalmazott. A kormányfő ezt jó gyakorlatnak nevezte, mert esélyt ad, hogy az emberek ne csak négy évente egyszer, a választáson mondhassák el a véleményüket.
A Jobbik az a párt, amely bort iszik és vizet prédikál. Ha úgy tetszik, akkor a Jobbik maga a korrupció melegágya – húzta alá Németh Szilárd hétfői napirend előtti felszólalásában.
A Fidesz alelnöke példaként említette Zagyva György Gyula esetét, aki a párt kampányarcaként közös kisfilmben szerepel egy szélsőliberális, anarchista gondolkozású emberrel, Gulyás Mártonnal. Ebben a videóban nyíltan megtámadták az ország alaptörvényét és arra buzdították az embereket, hogy az egész választási rendszert fel kell számolni – fogalmazott.