A Soros-terv része az új bevándorlásszervező ügynökség

Fidesz.hu

A Soros-terv része az új uniós bevándorlásszervező ügynökség, amelynek létrehozása a balliberális ellenzék közreműködésével történik – közölte Németh Szilárd, csütörtöki sajtótájékoztatóján.

A Fidesz frakcióvezető-helyettese kifejtette: az MSZP, a DK és a Párbeszéd EP-képviselőjének segítségével zajlik az európai uniós bevándorlási ügynökség gründolása. “Igazi sorosi tempó, amit végrehajtanak” – tette hozzá.

Ennek kapcsán leszögezte: a terv lényege, hogy 1-1,5 millió bevándorlót kell beengedni Európába, aki ezt elveti, azt pellengérre kell állítani, Magyarország pedig a Soros-terv útjában áll.

Az ügynökség fő szószólójaként említette Niedermüller Pétert, a DK politikusát, aki Facebook-bejegyzésében annak a reményének adott hangot, hogy az ügynökség hamarosan átveszi a bevándorlókkal összefüggő ügyeket.

A nemzeti hatáskört ezzel lényegében elvonnák – mutatott rá a kormánypárti politikus, hangsúlyozva: ha az ügynökség elkezdene működni, az azzal járna, hogy a már lezárt balkáni útvonal ismét felélénkülne.

Felháborító, hogy Brüsszelben Soros György akaratát, érdekeit képviselik – jegyezte meg.

A brüsszeli bürokrácia, élén Jean-Claude Junckerrel, Brüsszel működési mechanizmusa, a hazai ellenzék és leginkább balliberális képviselői, valamint a Soros által fenntartott NGO-hálózatok szembe mennek Magyarország egészével – hívta fel a figyelmet, jelezve, hogy az emberek egyértelműen kinyílvánították akaratukat a nemzeti konzultáción és a kvótanépszavazáson, hogy elutasítják a migránsok kényszerbetelepítését Magyarországra.

Németh Szilárd azt kérdezte, hogy gondolják mindezt, azt, hogy szembe mennek a magyar emberek többször kinyilvánított akaratával, s a hazájuk ellen szavaznak Brüsszelben?

A frakcióvezető-helyettes ezért a kormányt arra kéri a Fidesz nevében, hogy ne engedjen a brutális nyomásnak, ami Brüsszelből érkezik hazánk ellen.

Forrás: Fidesz.hu

4 hozzászólás “A Soros-terv része az új bevándorlásszervező ügynökség” bejegyzésre

  1. csapajev szerint:

    Szerintem N.Szilárd lemaradt valami fontos döntésről….
    Ő még nem tudja?
    Hogy a Vizes VB idején nem szabad!!!!!! migránsozni.

  2. Letiltatni szerint:

    2002-ben fideszes is támogatta a díszpolgári kinevezést Szavazatszerző plakátolásra jó volt Soros, de a díszpolgári címét inkább nem vonnák vissza Mit miért tesz a kormány? címmel vezette fel Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter és Kovács Zoltán kormányszóvivő a 95. Kormányinfót. – Magyarország soha akkora versenyt nem rendezett, mint amire a holnapi naptól vállalkozik – kezdte a Kormányinfót Lázár, utalva a vizes világbajnokságra. Arra emlékeztetett, hogy Magyarország beugróként rendezi meg a vb-t, mivel két évvel korábban a tervezettnél került rá sor Mexikó visszamondása miatt. Egy harmincéves kincsvadászat végére is pontot tehettünk a héten – mondta a miniszter a Seuso-leletekre utalva. A magyar muzeológusok nagy eredményének tartja a kincsek visszaszerzését, amelyeknek hazahozatala 43,5 millió euróba került – tette hozzá. Az oktatásra evezve Lázár János beszámolt arról, hogy Szijjártó Péter megállapodott Maryland állam oktatási minisztériumával, így szabályozott és átlátható körülmények között folytathatja a Marylandi Egyetem magyarországi munkáját. A miniszter (valószínűleg a CEU-ra utalva) azt is megemlítette, hogy New York állammal is folynak tárgyalások más egyetem működéséről. “Nem lenne szerencsés” visszavonni Soros díszpolgári címét A kormány nem foglal állást abban a kérdésben, hogy visszavonják-e Soros “György” díszpolgári címét. – Én az 1990 utáni képviselő-testületek korábbi döntéseit tiszteletben tartom, nem hiszem, hogy a visszavonás szerencsés lépés lenne – ismertette röviden magánvéleményét Lázár János az RTL Klub kérdésére válaszolva. Az másik kérdés december 24-e munkaszüneti nappá nyilvánítására vonatkozott. Lázár János szerint a kormánynak nincs ilyen szándéka, kivárják, hogy lesz-e ezzel kapcsolatban népszavazás. (MNO nyomán)

    Frissítés: 2002-ben fideszes is támogatta a díszpolgári kinevezést Még akkor is, ha Tarlós másképp emlékszik. 2. frissítés: Tarlós “indulatspiráltól” tart – ő sem támogatja a visszavonást Tarlós István főpolgármester nem adott volna díszpolgári címet Soros “Györgynek” 2002-ben, de a cím visszavonása szerinte indulatspirált indíthat be – tudatta a Főpolgármesteri Hivatal csütörtökön közleményben az MTI-vel. Tarlós István kiemelte: ő biztosan nem adott volna Soros “Györgynek” díszpolgári címet. Attól tart azonban, hogy ha elkezdenek “belefeledkezni a visszavonásokba, az olyan indulatspirált indíthat be, aminek aztán előbb-utóbb elkerülhetetlen méltánytalanságok is a következményeivé válhatnak” – fogalmazott a főpolgármester. Szerdán a Gyurcsány-párt és a “Magyar” Liberális Párt is közleményben állt ki a zsidó gazember mellett, s azt írták: “jogosan kapta az elismerést, s kiérdemelte azt”.

  3. névkötelező szerint:

    Mondom, hogy elmebeteg ez a Németh. Kényszerzubbonyt kell húzni rá!

    Abból, amit Soros szándékairól állít a fideszes propagandagépezet, kb. egy szó sem igaz.
    El lehet olvasni Soros György cikkét, amiből kiderül a valódi véleménye:
    http://hvg.hu/gazdasag/20160726_Soros_Gyorgy_Europa_menekultvalsag_elemzes

  4. Vazul néni szerint:

    A Fidesz kampánya valóban a béka segge alatt van ,és kontra produktív ennek ellenére igazuk van Soros a jéghegy csúcsa (egy halála előtt álló stróman) Támogatom a Fideszt a további lopásban Ellopta az önkormányzatoktól az adósságot!
    Ellopta az IMF hitelünket,és még ki is paterolta őket Magyarországról?
    Ellopta a kórházaktól,az évtizede maguk előtt görgetett adósságmilliárdokat!
    Ellopta az inflációt,
    Ellopta az államháztartás hiányt. A lopott pénzből stadionokat és országot védő kerítést épített,felújított Szél Kálmán teret, Szépművészeti Múzeumot Várkert Bazárt …..stb
    Magyarországot Görögország szintjéről hozta fel szakértői Bokros csomag nélkül .

Itt lehet hozzászólni !