‘Érdekes’ kategória archívum

Továbbra is emelkednek az ingatlanárak Budapesten

2022. augusztus 2. kedd

Oc.hu

A megváltozott gazdasági környezetben továbbra is az ingatlan az egyik legbiztonságosabb befektetés, ezért döntöttek sokan a vásárlás mellett, a felpörgött kereslet pedig áremelkedéssel járt – írja az Otthoncentrum egy elemzésben. Budapesten az iroda első féléves adatai szerint az átlagos négyzetméterár 882 ezer forint, de Budán az átlagérték már átlépte az egymilliós határt is. Félév alatt 12,5 százalékkal nőttek az árak, de vannak olyan kerületek, ahol ennél markánsan nagyobb az áremelkedés.

Az Otthon Centrum közreműködésével a fővárosban az év első hat hónapjában értékesített ingatlanok átlagos négyzetméterára minden lakástípus és az összes városrész esetében emelkedett – ismertette a cég tanulmányát Soóki-Tóth Gábor. Az elemzési vezető elmondta, az idei árak alakulását jelentősen befolyásolta a háború és a romló gazdasági környezet. Ennek tudható be, hogy az érdeklődőknek sietős lett a vásárlás, ami fokozta a keresletet, melynek hatására csökkent az értékesítési idő, az eladók pedig a helyzetet kihasználva magasabb áron tudták ingatlanjaikat értékesíteni. (tovább…)

Vakvezető labrador kölykök születtek Csepelen: így kezdődik a kiképzésük

2022. augusztus 1. hétfő

M1

Labrador kölykök születtek a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége Vakvezetőkutya Kiképző központjában. Az M1 Esély magazin stábja felkereste a csepeli kutyaiskolában a kölyköket.

„ A kiskutyák már nyolchetesek, hamarosan nevelőszülőkhöz fognak költözni. Nálunk születtek, születésük pillanatától nyomon követjük a fejlődésüket” – mondta Rózsa Kata vakvezetőkutya-kiképző. Elmondta: az első időszakban még a mama az, aki leginkább gondoskodik róluk, ők három hónaposan tesztelik le a kicsiket. Ezek a tesztek az indulóképességeiket mutatják meg: azt, hogy mennyire aktív egy kiskutya, mennyire önálló, mennyire segítségkérő.

(tovább…)

Orbán Viktor: Európa háborús stratégiája nem működik

2022. július 29. péntek

Magyarnemzet.hu

– Az új építésű lakások áfája a következő két évben is ötszázalékos lesz – jelentette be ma reggeli rádióinterjújában Orbán Viktor. A miniszterelnök elmondta, hogy Európának új háborús stratégia kell, Magyarország viszont csak magára számíthat, itthon lesz is elég gáz télire. A földgázár ingadozása miatt a kormány előkészíti azt is, hogy ki a háztartások ki tudják váltani azt. A jövőben miniszteri biztos felel a Mátrai Erőmű nem működő blokkjainak újraindításáért, és a barnaszénbányászat újranyitásáért. – A magyar aszálykárok jelentősek, de a hazai ellátást nem veszélyeztetik – jelentette ki a témában a kormányfő.

– A magyar ember úgy gondolkodik, hogy ha a baj van, akkor leginkább magára számíthat – közölte Orbán Viktor a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában ma reggel az Európai Unió gázspórolási terveiről. A miniszterelnök hozzátette: nem tartja életszerűnek, hogy majd Brüsszelben megoldják a magyar energiaellátás problémáit.  (tovább…)

Lemodellezték Gyurcsány furcsa bejegyzését

2022. július 28. csütörtök

Csepel.info

Sokan voltak kíváncsiak, mi lelte Gyurcsány Ferencet, amikor nemrég egy Orbánt kritizáló posztja alá ezt kommentet írta: őpáál”. 

Nyilvánvaló, hogy véletlen kommentről van szó. A szerző később törölte is a bejegyzését. De vajon hogyan nyomhatták le véletlenül pont ezeket a billentyűket? (tovább…)

Nyári koncert a Szent Imre téren

2022. július 28. csütörtök

Csepel.hu

Nagysikerű nyári hangversennyel lepte meg az érdeklődőket a Csepeli Auth Henrik Fesztivál Fúvószenekar ma a Szent Imre téren.

A koncerten Péntek János, Artisjus-díjas és Csepel Örökség Díjas karmester és Nagy Zsolt karmester vezényeltek. (tovább…)

Egyre nagyobb arányban nő a fertőzöttek száma

2022. július 27. szerda

Csepel.hu

Itthon is megjelentek a koronavírus BA4, a BA5 és X variánsai, melyek Európában már uralkodóvá váltak, fertőzőképességük pedig magas. Ahogy Európában, úgy Magyarországon is hétről hétre nő a megbetegedések száma. Sajnos egyre több a fertőzött, a tüntetek hasonlóak a korábbi omikron variánshoz.

A betegek főként lázat, száraz köhögést, torokfájást, fejfájást, levertséget tapasztalhatnak. A szakemberek azt javasolják, aki beteg, ne menjen közösségbe, mert a korábbi variánsoknál könnyebben terjed a fertőzés. (tovább…)

Még húsz évig praktizálna dr. Tugyi Klára reumatológus

2022. július 27. szerda

Csepel.hu

A Semmelweis-nap alkalmából polgármesteri elismerésben részesült a már nyugdíjasként gyógyító, 71 esztendős dr. Tugyi Klára, a Tóth Ilona Egészségügyi Szolgálat reumatológus főorvosa, aki harmincnégy éve dolgozik Csepelen, 1991 óta lakik a kerületben, népszerűségére pedig jellemző, hogy úton-útfélén megismerik és megszólítják az emberek.

Vele beszélgettünk. (tovább…)

Tájékoztató földi úton történő szúnyoggyérítésről

2022. július 27. szerda

Csepel.hu

Ezúton értesítjük a lakosságot, hogy Budapest XXI. Kerület közigazgatási területén földi úton történő szúnyoggyérítés kerül elvégzésre.

A földi kémiai védekezés időpontja: 2022.08.05., a napnyugta utáni időszakban.

Rossz idő esetén a védekezésre 2022.08.06. vagy 2022.08.07. napján ugyanebben az időben kerül sor.

Felhasználásra kerülő vegyszer megnevezése: Deltasect Plus 1,2 ULV. (tovább…)

Hatósági ellenőrzés Hároson

2022. július 26. kedd

Csepel.hu

Többféle hatóság közreműködésével indult ma az a koordinált ellenőrzés Hároson, amelynek célja többek között a különböző jogszabálysértések felderítése volt. A kerületi önkormányzat részéről az érintett hivatali vezetőkön kívül Borbély Lénárd csepeli polgármester, Pákozdi József alpolgármester és Balogh Ernő helyi képviselő is a helyszínen tartózkodott. És persze ott voltak a rendőrség és a közterület-felügyelet szakemberei is.

A munka a polgármesteri hivatalban kezdődött, ahol is a jelenlévők egy kivetített térképen nézték meg a bejárás útvonalát, majd a helyszínre mentek. Háros korai történetéről keveset tudni. Annyi bizonyos, hogy 1954. július 31-ig Szigetszentmiklóshoz tartozott, illetve, hogy Hárost 2012 decemberében a Fővárosi Közgyűlés Csepel-Háros névre keresztelte át.

(tovább…)

Eltiltották a vezetéstől a férfit, aki gumi nélkül, felnin autózott az Árpád hídtól Csepelig

2022. július 26. kedd

Police.hu

Ahogy arról már korábban beszámoltunk, a fővárosi rendőrök elfogtak egy sofőrt, aki a gyanú szerint ittasan több kilométert autózott gumiabroncsok nélküli felniken.

A ferencvárosi járőrök 2022. június 5-én 21 óra körül igazoltattak egy autóst, aki a XXI. kerület Weiss Manfréd úton a külső sávban állt. A jármű két bal oldali gumiabroncsa teljes egészében hiányzott; kiderült, hogy az 51 éves sofőr több kilométert tett meg a gumik nélküli felniken autózva. Az esetről a Budapesti Autósok közössége is beszámolt, ahol egy videót is megosztottak a megdöbbentő manőverről. Ott azt írták, hogy az Árpád hídnál kapott defektet a jármű, ami onnan egészen Csepel bevezetőjéig jutott a felniken. (tovább…)