‘Sport’ kategória archívum

Búcsú – Elhunyt Sárfalvi Béla

2016. december 4. vasárnap

Csepel Öttusa

sarfalvibela

75 éves korában, hosszan tartó, súlyos betegség után elhunyt Sárfalvi Béla, a Csepel volt kiváló versenyzője és edzője, valamint a Honvéd és több válogatott versenyző edzője.

Béla bácsi 1960-tól 1974-ig volt a Csepel SC öttusázója, válogatott kerettag. Tagja volt 1974-ben a BEK-győztes csapatnak. 1980-ban szerzett edzői oklevelet, 1989-ig a Csepel, majd a Honvéd vezetőedzője lett. Később edző volt ugyanitt, majd vezetőedző a Budapest Honvédnál, ahol klasszis sportolókat nevelt ki. Nyugdíjas életében is aktívan sportolt, triatlonozott és kerékpározott. Salánki Miklós a 74. születésnapján készített interjút  vele a Magyar Hírlapban.

Emlékét megőrizzük.
Csepel Öttusa Média

Birkózó világkupa és világbajnokság Budapesten

2016. december 2. péntek

MBSZ

Birkózó világkupa és világbajnokság Budapesten

Ilyen még nem volt – egyszerre, pontosabban egymás után két komoly nemzetközi versenyt rendez meg jövő héten a Magyar Birkózó Szövetség (MBSZ): előbb december 8-9-én a 3. kötöttfogású klubvilágkupát, majd a hétvégén, 10-11-én a nem olimpiai súlycsoportok első világbajnokságát. Az eseményekről szóló sajtótájékoztatón Németh Szilárd, az MBSZ elnöke elmondta, hogy a vk az eredeti rendező irániakkal való jó kapcsolat, a vb premierje pedig magyar kezdeményezés alapján költözik Budapestre. Az összesen 800 vendég ellátása nem öncélú, hanem amolyan főpróba a jövő évi szombathelyi U23-as Eb, de főképp a 2018-as budapesti vb előtt, ahová ennél is többen lesznek hivatalosak.

Komáromi Tibor alelnök, szakmai igazgató elmondta, hogy a szakáganként két nem olimpiai súlycsoportokba átlagosan harminc nevezés érkezett, tehát többen indulnak majd kategóriánként, mint Rióban. A világkupára 14 ország 16 csapata nevezett, a házigazda magyarok és az irániak két-két gárdával szerepelnek majd, a mieink között ott lesznek majd többek között a Lőrincz-fivérek, Tamás és Viktor.
(tovább…)

A Csalitos Óvoda nyerte a Mikulás Kupát

2016. december 2. péntek

Csepel.hu

gma_1806

Kilencedik alkalommal rendezték meg a Nagy Imre ÁMK tornacsarnokában a csepeli óvodások ügyességi sportvetélkedőjét, a Mikulás Kupát, ahol mintegy 250 óvodás állt rajthoz.

A Mikulás Kupának Csepelen már 24 éves hagyománya van, de a Nagy Imre ÁMK tornacsarnoka csak 2007 óta házigazdája a vetélkedőnek. Jenei János, a testnevelési munkaközösség vezetője, aki már 18 éve szervezi és vezényli a versenyt, elmondta, a Mikulás Kupa elsősorban nem a helyezésekről szól, hanem a játékról és a sportról. – Az önkormányzat támogatásának köszönhetően már tizedik alkalommal tudjuk kulturált és a Mikuláshoz illetve a karácsonyhoz illő körülmények között megrendezni a versenyt. (tovább…)

Sárfalvi Péter az utánpótlásért dolgozik tovább

2016. december 1. csütörtök

Csepel.hu

sape

A csepeli öttusázás korábbi 6-szoros Európa- és négyszeres világbajnokát, a Csepeli Öttusa és Vízi Sport Egyesület elnöki tisztét is betöltő Sárfalvi Pétert nevezték ki az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) Sportért Felelős Államtitkárságának utánpótlás-nevelésért felelős miniszteri biztosává.

A sportberkekben és tv- bemondóként is népszerű sportember 2016 decemberétől miniszteri biztosként, 2017 januárjától helyettes államtitkárként tevékenykedik majd.

Munkájához sok sikert és jó egészséget kívánunk!

Csepel Öttusa Média

Sárvár – Csepel FC

2016. november 30. szerda

Csepel FC, Csepel.info, Mr.Gabee

foci

A Csepel FC soron következő mérkőzése: 

  • 18. forduló, 2016. december 3.,
    13.00 – Sárvár – Csepel FC

Lemondott Gyárfás Tamás

2016. november 30. szerda

24, Mr.Gabee

Lemondott Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség elnöke. A hír közlése bő egy másodperc, de több mint másfél év olykor nyilvános, olykor a kulisszák mögött zajló harca előzte meg, ami kezdetben elsősorban a MÚSZ elnöke és a Hosszú házaspár között zajlott. Hosszú Katinka november 15-én adott ki egy hosszú nyílt levelet, aminek a végén távozásra szólította fel Gyárfást. Válogatott úszók és edzők is csatlakoztak a háromszoros olimpiai bajnok és férje mellé, változásokat sürgettek a szövetség működésében.

Ezt a nyomást már a veszettül ütésálló Gyárfás Tamás sem bírhatta ki (ráadásul a vizes-vb héten bemutatott kabaláival ismét mellényúltak, Bol-Dog után már másodszor), holott az elmúlt 23 év alatt többször is mesterien talált utat a politika és a sportpolitika útvesztőiben. Hosszú Katinka napokkal ezelőtt titokzatosan úgy fogalmazott Facebook-oldalán, hogy “mindenki azt kapja, amit megérdemel”. (tovább…)

Futsal: zsákban az újabb fontos pontok

2016. november 29. kedd

Futsal, Mr. gabee

csapat2
A Pizza King Csep- Gól FC felnőtt férfi futsalcsapata az előzetes várakozásoknak megfelelően magabiztos győzelmet aratott a sereghajtó Törökbálint otthonában, így a 11 csapatos NB II-es bajnokság első etapját az 5. helyen zárta. Nincs azonban megállás, december 2-án pénteken ugyanis máris Alsóörsre utazik a csapat, hogy a házigazda Tihany ellen folytassa bajnoki mérkőzéseinek sorát.

Az alábbiakban a Pizza King Csepel Futsal sajtóközleményét olvashatják: (tovább…)

WAKO Kick-box European Championships 2016, Loutráki – Veres Roland sporttörténelmet írva immár négyszeres Európa-bajnok

2016. november 29. kedd

Csepel.hu

eb1

A görögországi Loutráki adott otthont a 2016-os év WAKO Pointfighting, Kick-light, Full-contact és Musical Forms szabályrendszerek Európa-bajnokságának, ahol 35 ország 500 sportolója mérettette meg magát – köztük a bivalyerős és éremesélyes magyar válogatott is, amelynek gerincét a csepeli Halker-KiralyTeam Kick-box Akadémia világklasszisai adták, akik 8 aranyérmet hoztak haza Csepelre.

A görögországi Eb több szempontból is érdekes volt a számunkra, hiszen jövőre Budapest rendezi az itt felsorakozott szabályrendszerek világbajnokságát. A pointfighting csapat kétszeres címvédőként várta a csapatküzdelmeket, a 17 éves Veres Roland pedig titkoltan rekordbeállításra készült. Pointfighting válogatottunk 11 éve tartja a világranglista elsőségét, annak ellenére hogy az ellenfelek egy évtizede mindent megtesznek azért hogy letaszítsák a trónról a KiralyTeam klasszisait. (tovább…)

NB III: Dudás aláírt az ETO-hoz, a Csepel ellen már játszhat

2016. november 26. szombat

Nemzeti Sport, Csepel.info

dudas-adam629

Dudás Ádám újra magára húzhatja az ETO mezét (Fotó: Eto.hu)

Dudás Ádám aláírt az ETO FC Győr NB III-as labdarúgócsapatához, amelyben a hétvégén már pályára is léphet a Csepel elleni bajnokin.

Dudás Ádám szeptember eleje óta edz az ETO-nál, eleinte egyéni edzéseken vett részt, de másfél hónapja már teljes értékű munkát végez a csapattal – olvasható a győri csapat honlapján. Pénteken a szerződését is aláírta, és a játékengedélye is megérkezett. (tovább…)

Kézilabda tehetségkutató

2016. november 24. csütörtök

CSepel DSE