NB III: Dudás aláírt az ETO-hoz, a Csepel ellen már játszhat

Nemzeti Sport, Csepel.info

dudas-adam629

Dudás Ádám újra magára húzhatja az ETO mezét (Fotó: Eto.hu)

Dudás Ádám aláírt az ETO FC Győr NB III-as labdarúgócsapatához, amelyben a hétvégén már pályára is léphet a Csepel elleni bajnokin.

Dudás Ádám szeptember eleje óta edz az ETO-nál, eleinte egyéni edzéseken vett részt, de másfél hónapja már teljes értékű munkát végez a csapattal – olvasható a győri csapat honlapján. Pénteken a szerződését is aláírta, és a játékengedélye is megérkezett.

Dudás a kétezres évek második felében az egyik legnagyobb magyar ígéretnek számított, ám vissza-visszatérő térdproblémái miatt rengeteget kellett kihagynia. Az év elején egyedülálló beavatkozást hajtottak rajta végre Debrecenben: hasának zsírszöveteiből különleges eljárással nyert őssejtet fecskendeztek a térdébe.

Az U20-as vb-bronzérmes játékos másfél évig a Haladás alkalmazásában állt, de a szombathelyi csapatban tétmeccsen egyszer sem lépett pályára, mielőtt idén nyáron távozott. A győri nevelésű 27 esztendős szélső legutóbb két évvel ezelőtt, 2014 augusztusában szerepelt bajnoki mérkőzésen – az ETO színeiben.

NB III
17. forduló, szombat, Nyugati csoport

13.00: ETO FC Győr–Csepel

A Nemzeti Sport teljes cikkét az alábbiakban linken olvashatják.

nso.hu

Itt lehet hozzászólni !