Sokak emlékezetében máig él az a borzalmas 1994-es tavaszi hétvége a San Marinó-i nagydíjon Imolában, amikor két Forma 1-es versenyző is elhunyt – az időmérő edzés közben az osztrák Roland Ratzenberger szenvedett halálos balesetet, egy nappal később, május elsején pedig Ayrton Senna csapódott a betonfalnak, melynek következtében még aznap, 34 éves korában meghalt.
Ayrton Senna da Silva (São Paulo, 1960.március 21. – Bologna, 1994. május 1.) háromszoros Formula–1-es világbajnok brazil autóversenyző. Unokaöccse,Bruno Senna a GP2-ben versenyzett 2008-ig, majd 2010-től 2012-ig versenyzett a Formula–1-ben.
Az alábbiakban a csepelfc.hu bejegyzését olvashatják:
Klubunk utánpótlása, női szekciója, futsalosai és az Old Boys is jól teljesített az elmúlt fordulóban, U17- es együttesünk kiütötte az ESMTK csapatát a Béke téren. (tovább…)
Folyamatosan zajlanak a különböző korosztályok fedettpályás országos bajnokságai, ahol a csepeli DAC versenyzői szinte kivétel nélkül egyéni rekordjaikat megjavítva bizonyították felkészültségüket, tehetségüket, s értek el dobogós és további értékes helyezéseket.
Sajnos több éremesélyes versenyző sérülés és betegség miatt távolmaradásra kényszerült, de az induló versenyzők eredményei nagyon tiszteletre méltóak.
Miután Karácsony Gergely főpolgármester egyszemélyes döntése értelmében nem épül meg a három kerületet, ezen belül több százezer embert érintő mintegy 2,4 milliárd forintos Dél-budapesti kerékpárút, most a kormány támogatásával lehetőség nyílik beruházás megvalósítására.
Borbély Lénárd csepeli polgármester és Schneller Domonkos, Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztésének végrehajtásáért felelős helyettes államtitkár tartott közös sajtótájékoztatót Csepelen, ahol az államtitkár elmondta: fontos, hogy legyen jövője az elmaradt fejlesztésnek.
Paralimpiai sportközpont létesül a Csepel SC megújuló Béke téri sportkomplexumában – jelentette be Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnöke hétfőn a Magyar Parasport Napján.
A sportvezető az elhatározást megörökítő márványtáblát leplezett le a Csepel SC csarnokában, a Bajnokok termében Németh Szilárddal, a Kozma István Birkózó Akadémia alapítójával együtt.
Egy 195 centi magas ír diák második helyen végzett egy 5 km-es női futóversenyen, hogy bizonyítsa a főiskolája által képviselt nemi politika abszurditását.
A 22 éves Con Óg Ó Laoghaire azért jelentkezett – egyébiránt teljesen szabályosan – az egyetem éves futóversenyére, mert korábban látta, hogy egy Zuby nevű angliai férfi rapper megdöntött egy női súlyemelő rekordot azért, hogy megmutassa, milyen igazságtalan előnyt élveznek a férfinak született transznemű sportolók a női sportágakban.
Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő és Borbély Lénárd, Csepel polgármestere január 15-én látogatást tett a Csepel Kerékpárgyártó és Forgalmazó Zrt.-nél.
Borbély Lénárd polgármester a közösségi oldalán jelentette be a hírt, mely szerint a kormány döntése értelmében egy kerületeken átívelő, méreteiben is óriási parkfejlesztési program indul a fővárosban.
A szerdai kormányülés után, az operatív törzs beszámolóját meghallgatva a kabinet megállapította, hogy sikerült megfékezni a járvány terjedését. Viszont az enyhítések a járvány újbóli felélénküléséhez vezetnének.
Európa sok országában szigorúbb szabályok vannak érvényben, mint nálunk, ott megkezdődött a harmadik hullám, amit a kormány szeretne elkerülni, ezért a korlátozások fenntartása indokolt – számolt be róla Gulyás Gergely a csütörtöki kormányinfón.
Három újonc, két serdülő, egy ifjúsági és egy felnőtt versenyzővel képviseltette magát egyesületünk a versenyen.
Az újonc életkorúak /2008, 2009/ életük első nagy versenyén vettek részt és elért eredményeikkel bizonyították tehetségüket, rátermettségüket, felkészültségüket és a Csepeli Diák Atlétikai Clubnál folyó szakmai munka hatékonyságát ugyan úgy, mint az idősebb egyesületi versenytársaik is, akik felmérhették, hogy hol tartanak az alapozó időszak vége felé, a fedettpályás versenyidény kezdetén.