Három klasszis

Csepel.hu

Március elején Rómában versenyzett a magyar kötöttfogású birkózóválogatott a Matteo Pellicone-viadalon, mely egyben a Nemzetközi Birkózó Szövetség első világranglista-versenye is volt.

A Csepeli Birkózó Club három klasszisa volt érdekelt a küzdelmekben, és ha már ott voltak, fantasztikusan szerepeltek.

Fritsch Róbert a 72 kgosok versenyében lett bajnok, míg Krasznai Máté és Szilvássy Erik csak a döntőben talált legyőzőre. Fritsch első mérkőzésén a világbajnok orosz Labazanovot verte, majd sorrendben kazah, indiai, amerikai és török ellenfelét győzte le az aranyéremig vezető úton. Krasznai is nagy skalpot gyűjtött, hiszen az orosz Eb-ezüstérmes Abdullajeven jutott túl. A döntőig vezető úton török és indiai ellenfelét gyűrte le, a döntőben a kazahtól kapott ki. Szilvássy cseh, amerikai és kazah birkózó legyőzése után csak az orosz világbajnoktól kapott ki a fináléban. Versenyzőink nagy feladatok előtt állnak, hiszen Szilvássy még harcban áll a tokiói olimpiai repülőjegyért, míg Krasznai és Fritsch az áprilisi varsói Európa-bajnokságon bizonyíthat.

Gratulálunk versenyzőinknek és az őket felkészítő edzőknek.

Csepel.hu

5 hozzászólás “Három klasszis” bejegyzésre

  1. Gratulálok szerint:

    Köszönet illeti Csepel vezetőjét, aki megengedte hogy a hontalanná vált Csepeli Birkózó Club versenyzői a Jedlik Gimnázium használaton kívüli tornatermében edzhessenek! Csodálatos hogy ilyen körülmények mellett is kiváló eredményekkel tudják Csepel nemzetközi ismertségét növelni! Gratulálok!

  2. pl szerint:

    A nagy hálákodásban azt azért ne feledjük, h itt valami közös mutyi kapott léket. Kíváncsi vagyok megtudjuk-e valaha, melyik koncon vesztek össze…
    Munkásotthon, Béketér, Birkózócsarnok… Jedlik (?) vajh’ ide sorolandó?

  3. Gratulálok szerint:

    Kedves pl! Nem feledkeztem el semmiről! 😉 Abban a kezdő egy mondatban benne van Csepel teljes elmúlt 11 éve! Hogy már annak is örülni kell, hogy csak a fél szemünket kaparták ki, holott megtehették volna! Persze, mi is hibásak vagyunk! Ahogy a házastárs választásra szokták mondani, mindenki olyan rózsát szagol, amilyet szakított!

  4. pl szerint:

    🙂 🙂 🙂

Itt lehet hozzászólni !