Szép sikereket értek el a Csepeli DAC U20-as és U18-as versenyzői

csepel.hu

Egy arany, egy bronzérem és egy hatodik helyezés a mai versenynap mérlege.

Napsütéses, de hűvös, szeles időben került megrendezésre Szombathelyen a Sugár úti Atlétikai Centrum pályáin.

A Csepeli Diák Atlétikai Clubot három versenyző képviselte.

Az U18-as korosztály fiú diszkoszvető Téli Dobó Magyar Bajnoki címét a 22 induló közül az Ifjúsági Európa Bajnokság nevezési szintjét is túldobva Raffay Csanád 55,53 m-es dobásával nyerte meg, ezzel az eredményével nem csak a győzelmet szerezte meg, hanem az országos ranglista vezetését is átvette.

Az U18-as korosztály leány gerelyhajító versenyszámában indult két versenyző a népes, 16 dobót felsorakoztató versenyszámban.

Nagyszerű új egyéni rekordot jelentő 43,18 m-es hajításával Fekete Boglárka már az első dobásával letette névjegyét, s jelezte, hogy éremért érkezett a versenyre, melyet sikerrel teljesített, harmadikként állhatott fel a dobogóra az idősebb versenyzők mögött, de megőrizte első helyét a 2005-ös évjáratúak között.

Technikai hibákkal küszködve is, idei legjobb eredményével hatodik helyezett lett Németh Zsófia 38,48 m-es hajításával, de a 2005-ös korosztály harmadik legjobbja lett.

Gratulálunk a versenyzőknek és felkészítő edzőiknek! Hajrá Csepeli DAC!

csepel.hu

 

Itt lehet hozzászólni !