‘Sport’ kategória archívum

Kezdődik…

2011. március 12. szombat

Március 12., szombat 14.30: Csepel FC – Szarvasi FC

Csepelfc.hu

Kép egy korábbi mérkőzésről

A szerdai szurkolói ankét után szombaton végre elkezdődik számunkra is a várva várt tavaszi szezon. Nagy várakozással tekintünk az elkövetkező három hónap elé.

A Jászberény sajnálatos visszalépésével játék nélkül kaptunk három pontot az elmúlt héten, így továbbra is mi állunk legjobban a bajnoki címért folytatott versenyben. Az élmezőny azonban nagyon szoros, 7-8 csapatnak is esélye van még a dobogóra kerülni, és minden bizonnyal nagyon nehéz szezonnak nézünk elébe. (tovább…)

A csepeli röplabdázás történetéből – Az 1973-as év krónikája

2011. március 10. csütörtök

Csepelirc, Csepel.info

Bajnokcsapat, 1973

A bajnoki címeket felidéző sorozat most az 1973-as évvel folytatódik, nézzük ennek az évnek a kronológiáját. Néhány fontos információ, hogy pontos képet kapjunk az akkori viszonyokról. A bajnokság kiírása akkor még egy naptári évre szólt, tehát az 1973-as szezon februárban indult és decemberben ért véget egy több hónapos nyári szünet közbe iktatásával.

A versenykiírás is igen kacifántos volt, gyakorlatilag annyira bonyolult mint napjainkban, de nézzük inkább pontosan hogyan néztek ki akkor a dolgok. A tizenhatos mezőny két nyolcas csoportra lett osztva, amelynek a tagjai egy oda-visszavágós tizennégy fordulós tavaszi szezont játszottak. (tovább…)

Elpusztult a brutálisan felrúgott bagoly

2011. március 7. hétfő

Index, Csepel.info

Luis Moreno azzal védekezett, hogy csak segíteni akart a madárnak

A kolumbiai Junior kabalaállatát a hétvégi bajnokin rúgta le a pályáról Luis Moreno, a Deportivo Pereira játékosa, az eset hatalmas felháborodást váltott ki, az állatvédők tiltakoztak, a baglyot állatkórházban ápolták, ám kedden belepusztult az incidens okozta stresszbe.

A brutális futballistát rendőrök vitték le a pályáról, mert a szurkolók már a helyszínen fenyegették. Moreno nevetségesen enyhe, maximum 50 ezer pezós, ötezer forintos pénzbírságra számíthat, de kaphat három hónap elzárást is. A futballszövetség büntetni fogja, tudta meg a Radio Santa Fe. (tovább…)

Röplabda: 11 év után jutott be a Csepel a rájátszásba

2011. március 7. hétfő

Csepelirc.hu, Csepel.info

Sikerült megvalósítani a célkitűzést, így a Csepel csapata tizenegy év után ismét bekerült a bajnokság rájátszásába, miután ma délután a mindent eldöntő mérkőzésen 3-0 arányban verte a Szeged együttesét.

A pénteki drámai körülmények között elveszített csata nem igen vette a kedvét senkinek sem és igen jó hangulatban gyülekezett a társaság fél négy tájban az öltöző környékén. A terem berendezése és a többi technikai munka elvégzése után Egér tartott egy kis eligazítást majd ezt követően bevonultunk a terembe ahol neki is láttunk a bemelegítésnek. (tovább…)

MAFC – Csepel 3 – 2

2011. március 6. vasárnap

Csepelirc.hu

Kép egy korábbi mérkőzésről

Minden várakozást felülmúlóan izgalmas, látványos, hangulatos meccset hozott fővárosi férfirangadó! Az Extraliga 5-9. helyéért zajló középszakaszának kilencedik fordulójában a MAFC-BME-Mapei hazai pályán két és negyedórás elképesztő csatában 3:2-re nyert a Csepel ellen.

Szokatlanul későn, 20 óra 30 perckor kezdődött a mérkőzés, ennek ellenére dugig megtelt a káposztásmegyeri gimnázium szűk tornaterme. Mindenhol fürtökben lógtak az emberek, sőt még az ajtóban is álltak! Csepeli szimpatizánsok is érkeztek, de a folyamatosan éneklő tucatnyi műegyetemista túlkiabálta őket, végig zengett-zúgott a csarnok, nagyszerű volt a hangulat! (tovább…)

Az Európai Unió is felfigyelt a KiralyTeam úttörő sportintegrációs eredményeire

2011. március 4. péntek

Csepel.info

Az EU-s Régiók Bizottságának Európai Néppárti csoportja által Gödöllőn megrendezett csütörtöki rendkívüli ülésen, meghívott előadóként mutatta be Király István, a KiralyTeam Kick-box Akadémia elnöke, a kiemelkedő sikerekkel zárult tarnabodi sportintegrációs programjukat, melyet jelenlegi terveik szerint Csepelen szándékoznak kiteljesíteni, és amelyhez Németh Szilárd, Budapest XXI. kerületének polgármestere is teljes körű támogatását adta.

A felszólalás hatására a rendkívüli ülésen megfogalmazott régiós sportot és aktív állampolgárságot népszerűsítő nyilatkozatba kiemelt példaként került be a mélyszegénységben élők bevonása a sportba, különös tekintettel a leszakadóban lévő romaszármazású fiatalokra. (tovább…)

Zavaros a helyzet Jászberényben, halasztás lehetséges

2011. március 3. csütörtök

NB3.hu, Tutihír.hu

Lehet hogy pályára sem kell lépni a győzelemhez?

Két nap múlva, szombaton a Jász Sport FC a Csepelt látná vendégül az Alföld csoportban, de végeges információ még mindig nincs arról, hogy sor kerül-e a mérkőzésre. Hírek szerint nem akar visszalépni az NB III-tól a jászberényi csapat, ha minden igaz, a szombati meccs halasztását kérte a klub.

Zavarosnak tűnik a jászberényi helyzet. Ami tény, az önkormányzat lecsökkentette a támogatást 2 millió forintra, ezt követően több játékos elhagyta a klubot, igazolni sem sikerült, így kétségessé vált a csapat tavaszi szereplése. A tutihir.hu szerint meghatározó játékosok (Székesi Ádám, Molnár Balázs, Németh Gyula, Gulyás László, Majzik Bertalan, Vaszicsku Zoltán) mentek el, míg az érkezők oldalán csak a visszatérő Balog Zoltán és Nagy Gábor szerepel. (tovább…)

Bemutatkozik: Gráf András

2011. február 28. hétfő

Csepelfc.hu, Csepel.info

A 22 éves Újpest-nevelésű hátvéd a Szécsénnyel nyert megyei I. osztályú bajnokság után idén egy szinttel feljebb is be szeretné gyűjteni az aranyat.

A Csepel FC hivatalos honlapja által készített interjút az alábbiakban olvashatják. (tovább…)

Evezés: az esélyesek sikerével ért véget az ergométeres ob

2011. február 27. vasárnap

Nemzeti Sport, Csepel.info

Hajdú Zsuzsanna

Az esélyes versenyzők sikerét hozta az evezősök vasárnapi ergométeres országos bajnoksága, amelynek Mohács adott otthont.

A könnyűsúlyúaknál Varga Tamás és Alliquander Anna, a normálsúlyúak nyílt versenyében pedig Szekér László, illetve Szabó Katalin diadalmaskodott.  Hajdú Zsuzsanna (Csepel) a második helyen végzett a könnyűsúlyak versenyében. (tovább…)

Csepel – Sárisáp 4-0 (3-0)

2011. február 27. vasárnap

Csepelfc.hu

A főpróba jól sikerült annak ellenére, hogy még mindig akadnak sérültek a keretben. Vejmola és Haraszkó hamarosan, az Olaszországból kéztöréssel viszatérő Kemény két hét, Juhász pedig csak 3-4 hét múlva lesz bevethető.

Kezdőcsapatunk a következő volt: Bongó – Németh J., Sarnyai, Filó, Pintér – Teplán, Miskovicz, Balogh, Barbai – Mojzer, Horváth. (tovább…)