‘Sport’ kategória archívum

A világ legsikeresebb kick-boksz egyesülete

2012. november 24. szombat

Digi Sport

A videó megtekintéséhez kattints a képre!

Eredendően sportos kerület hatalmas hagyományokkal, de azokhoz képest is van újdonság is a sziget csúcsán: a csepeli Halker-Király Team Kick-boksz Akadémia évek óta a világ legsikeresebb kick-boksz egyesülete; 26 világbajnoka van egy olyan sportágban, ami 2020-ban szerepelhet az olimpia programjában, ontja az utánpótlást is, úgyhogy nézzünk be hozzájuk egy kicsit!

Sümeg-Csepel 3-2

2012. november 23. péntek

Csepelirc.hu

Szerda este megkezdtük az idei Magyar Kupa menetelésünket is, bár a tavalyi évvel ellentétben ez most nem sikerült valami fényesen… Persze megint mondhatnánk, hogy az előjelek nem voltak ideálisak – mivel összesen hatan jöttünk össze Csepelen a 13 órás indulásra, így pedig eldőlt, hogy a Csabinak idén először ütőt kell majd játszania.

A versenykiírás változása miatt a szabályok is teljesen mások lettek, ugyanis akárcsak a nemzetközi kupákban itt is elveszítette a játszma arány a jelentőségét, így az a csapat jut tovább amely mind a két meccset megnyeri. Amennyiben a győztes meccsek aránya 1-1 lenne, akkor aranyszettre kerül sor. (tovább…)

A Vasas nyerte a birkózó-csb-t

2012. november 22. csütörtök

Sportgéza

A kép illusztráció

A Vasas nyerte a birkózók csapatbajnokságát, a Nemzeti Sportcsarnokban rendezett szerdai döntő mindkét mérkőzésén legyőzte a Ferencvárost.

A Vasas az első mérkőzést 13-10-re, a másodikat pedig 15-10-re nyerte meg. (tovább…)

„A választók többsége kitart a kormány mellett” – Varga Mihály miniszter Csepelen

2012. november 21. szerda

csepel.hu

A választók többsége ma is a Fidesz-KDNP pártszövetségre szavazna egy választáson, ami jelzi, hogy a kormány a megörökölt nehézségek ellenére és a folyamatos megpróbáltatások közepette is jó irányba vezeti az országot – mondta Varga Mihály tárca nélküli miniszter lapunk érdeklődésére. A miniszter kedd este teltházas fórumon vett részt a Radnóti Miklós Művelődési Házban, ahol az eseményre meghívott választópolgárokkal találkozott.

Mielőtt azonban a kormány munkájáról, és az ország előtt álló kihívásokról, nehézségekről szó esett volna, a telt házas fórum résztvevői igazán kézzel fogható nehézségekkel szembesültek. Éppen a napokban érkeztek ugyanis vissza Las Vegasból a World Powerlifting Congress erőemelő és fekvenyomó versenyén részt vevő csepeli sportolók, Balázs Ferenc, Buda Richárd és Csepregi Zoltán. Közülük most Balázs Ferenc vállalkozott arra, hogy tisztelegve Csepel újratelepítésének 300. évfordulója előtt, kerek 300 kilogrammot nyomjon ki fekve. A bemutatón társai vigyáztak arra, hogy a rendkívüli súly hiba esetén se okozhasson balesetet, de szerencsére ilyenre nem került sor: a puszta megjelenésével is tiszteletet kiváltó sportember most is kinyomta ezt az átlagember számára elképesztő súlyt. (tovább…)

Birkózás: teltházat várnak a csb-döntőre

2012. november 21. szerda

sportmenü.net

A sportág régi, állandó otthonában, a Nemzeti Sportcsarnokban kezdődnek szerdán 17 órakor a vegyesfogású birkózó-csapatbajnokság éremosztó páros mérkőzései. A bronzért a Csepeli BC és a Haladás VSE, az aranyért a Fradi és a Vasas küzd.

Bódi Jenő, a piros-kékek mestere azt jövendöli: telt ház varázsol fantasztikus hangulatot a derbire. Ami nem is elképzelhetetlen, hiszen Angyalföld és Ferencváros is jó előre mozgósította a sportág híveit. (tovább…)

Tarolt a Halker-KiralyTeam, örült a válogatott

2012. november 20. kedd

csepel.hu

Nemzetközi kick-box versennyel avatták fel Szigetszentmiklós új sportcsarnokát a hétvégén, amely eseményre a csepeli Halker-KiralyTeam Kick-box Akadémia teljes utánpótlás és felnõtt csapata is hivatalos volt.

Bár Király István mester és a Halker-KiralyTeam 14 felnőtt válogatottja a dunavarsányi Olimpiai Táborban készült még délelőtt a közelgő bukaresti Európa-bajnokságra, a Vajda Papír Kupán induló növendékek egész éves töretlen felkészülésének és az edzők (Balázs Jácint, Jároszkievicz Krisztián, Gömbös László, Veres Alex) odaadó munkájának köszönhetõen ismét tarolt a kék-fehér csapat. Összesen 16 arany-, 10 ezüst- és 5 bronzérmet szereztek a gyerekektõl a felnõttekig, ezzel kiérdemelve a legeredményesebb csapat címét a pointfighting szabályrendszerben. (tovább…)

3-1-re verte a Csepelt a Viktória

2012. november 20. kedd

Nyugat.hu

Az első osztályú női labdarúgó bajnokság 13. fordulójában, szombaton délután a Csepelt látta vendégül a Király Sportcentrumban a Viktória-Trend Optika FC Szombathely.

Iszak Gábor együttese 1-0-s félidő után 3-1-re nyert. Megyeri Boglárka duplázott, Széles Viktória pedig egyszer volt eredményes. A vasi lányok 10 győzelemmel, 1 döntetlennel és 1 vereséggel másodikak a tabellán.

nyugat.hu

Röplabda: Dunaújvárosi siker Csepelen

2012. november 17. szombat

MTI, Telesport.hu, Csepel.info

A Dunaújváros négy játszmában nyert a Csepel vendégeként a férfi röplabda NB I egyetlen pénteki mérkőzésén.

Eredmény:
Gergi Háló CSEPEL-Dunaferr SE 1-3 (-14, -16, 20, -11)

telesport.hu

Röplabda: a Kék Iskola csapata selejtezett a legjobban

2012. november 16. péntek

Csepel.hu

November 13-án fejeződött be a III. korcsoportos fiú röplabdázók kerületi diákolimpiai selejtezője. A tornának otthont adó Kék Iskola csapata veretlenül nyerte meg  a selejtezőkört.

Az iskola tornatermében 5 csapat vetette magát a küzdelmekbe: a házigazdákon kívül a Kazinczy, a Herman, a Móra és a Katona iskolák ifjú röplabda palántái mérték össze tudásukat. A játékvezetést Fehér Gábor testnevelő és Börcsök Csaba röplabda edző vállalta magára, akik elmondták, hogy izgalmas, helyenként színvonalas mérkőzéseket eredményező tornán vannak túl, ahol számos tehetséges gyerek csillogtatta meg tudását. A tavaly országos döntőben szereplő Kék Iskola csapata ezúttal sem talált legyőzőre és magabiztosan nyerte meg a tornát, csatlakozva az intézmény másik három gárdájához, akik ugyancsak veretlenül végeztek az első helyen korosztályuk versenyében. (tovább…)

Riport a Halker-KiralyTeamről a Kossuth Rádióban

2012. november 15. csütörtök

Csepel.hu

Ide kattintva megtekinthetik a Kossuth Rádió videóriportját a csepeli kick-boxosokról.

A Hely – Harci- és küzdő sportok – 1. rész

A Hely című riportműsor szokatlan, érdekes és fontos helyekre viszi el a hallgatókat. Helyszíneinkre egy hónapon keresztül négyszer is visszatérünk. (tovább…)