Kick-box EB: megvan a sorsolás, ma már tatamira lépnek a magyarok

csepel.info

Idén is komoly eséllyel lépnek tatamira a magyar kick-boxosok Bukarestben, ahol a napokban rendezik az Európa-bajnokságot.

Az Olimpiára is komoly esélyekkel pályázó sportág hivatalos világversenyére idén 35 ország sportolói kvalifikáltatták magukat, köztük a Király István szövetségi kapitány vezette pointfighting szakágban, a 15 lehetséges súlycsoportban 14 versenyző a csepeli Halker-KiralyTeam Kick-box Akadémia sportolója. A pointfighting szerepel a 2013-ban Szentpéterváron megrendezésre kerülő Világjátékok programján is, amelyre a mostani EB a kvalifikációs verseny, így a kick-box további szakágaiból is sok versenyző vág neki a korábban semi-contact néven ismert stílusnak.

„A hétfő esti sorsolás számítógépes szoftverrel, teljesen véletlen módon történt, és sajnos a szerencse ebben az esetben nem nekünk kedvezett, így sokan rossz pozícióból vághatnak neki ennek az EB-nek. De a felkészülésünk alatt nem is a szerencsére építettünk!” – mondja Király István mester – „A csapat nagyon erős, rengeteget készültek, volt olyan hét amikor15-öt edzettünk annak érdekében, hogy mentálisan az ellenfelek fölé tudjunk kerülni. Nagyon erős a mezőny, fizikailag vagy stratégiailag már nincsenek nagy különbségek, így azt gondolom, a mentális felkészültség lehet a kulcs. Bátran mondhatom, hogy a pointfighting válogatott mindent megtett a siker érdekében, és hogy ez mire lesz elég, az nemsokára kiderül! Azonban látva a csapat eddigi munkáját én már most büszke vagyok rájuk.” – nyilatkozta Király István (Halker-KiralyTeam) a Magyar Pointfighting Kick-box Válogatott szövetségi kapitánya.

A keddi napon 5 magyarért szoríthatunk pointfighting szakágban a nyolcad döntőkben:

Kádas Adrienn (Halker-KiralyTeam) a -60 kg-osoknál a szlovén Tina Koder ellen.

Busa Andrea (Halker-KiralyTeam) a -65 kg-osoknál a bulgár Madlen Dimitrova ellen.

Richárd Veres (Halker-KiralyTeam) a -63 kg-osoknál a török Erdal Hasturk ellen.

Imre Tamás (Halker-KiralyTeam) a -79 kg-osok nyolcad döntőjében a francia Stephane Cockuit ellen.

Továbbá Rédei János (Hunyadi SE) a -89 kg-osoknál a szlovén Erik Zorn ellen.

csepel.info

2 hozzászólás “Kick-box EB: megvan a sorsolás, ma már tatamira lépnek a magyarok” bejegyzésre

  1. "?!" szerint:

    Sok sikert kívánok a magyar válogatottnak, különösen a csepeli versenyzőknek!

  2. virág szerint:

    Csatlakozom “?!”-hez. Sok sikert a válogatottnak!

Itt lehet hozzászólni !