‘Sport’ kategória archívum

Meghívó – Baracsi Imre Birkózó Emlékverseny

2015. május 12. kedd

Csepel.hu

meghívó - Baracsi Imre emlékverseny

 

Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata, a Magyar Birkózó Szövetség és a Csepel Birkózó Club meghívja Önöket a kiváló nevelő és mesteredző, Baracsi Imre emlékére rendezett szabadfogású csapatgálára.      

  • A verseny fővédnöke: Németh Szilárd, a Magyar Birkózó Szövetség elnöke
  • A verseny védnöke: Borbély Lénárd, Csepel polgármestere (tovább…)

Egy győzelem és egy verség a Csepel FC hétvégi mérlege

2015. május 10. vasárnap

CSepelFC
foci

 A Csepel FC a hétvégén 1-0-ra kikapott az Újbuda otthonában az NB III Nyugati csoportjában. Csapatunk ráadásul bő 20 percig emberhátrányban játszott, mivel nem sokkal a 62. percben esett gól után Teplán Jani piros lapot kapott. A vereséggel visszaestünk a tabella 12. helyére, ami még biztos bentmaradást ér, de a hátralévő 4 meccsen – itthon az RKSK és Nagyatád, idegenben a BKV és a Győr vár ránk – kell még néhány pont.

2014. 05.10-én játszotta utolsó elődöntőjét a Csepel DSE U13-as lánycsapata és az ország 8 legjobb csapata közé kerültek a mai győzelemmel. Nem kisebb csapattal, mint az évek óta országos bajnok állnak kerületk fel, nem kisebb ellenfelet alul hagyva, mint a Dunaújváros, akik  tavaly az ország 2.legjobb csapata voltak.

Röplabda diákolimpia: országos döntőben a Kék iskola

2015. május 10. vasárnap

Csepel.hu

 

kedk

A Kék Általános Iskola adott otthont május 9-én a 7-8. osztályos fiúk területi döntőjének. Az eseményt Morovik Attila alpolgármester nyitotta meg. Az induló csapatoknak jó játékot kívánt, és köszönetet mondott Börcsök Csabának, hogy újjáteremtette a kerület röplabdasportját.

A négycsapatos tornán a Kék iskola első mérkőzése az előrehozott területi döntőnek felelt meg. A viadal leglátványosabb meccsén a hazaiak gárdája a Dabronc csapatával játszott. A mieink magas szintű felkészültségének és taktikai fegyelmének köszönhetően a dabronciak erejéből csak a tisztes helytállásra futotta. A Gyöngyös ellen vívott döntő pedig a papírformának megfelelő, fölényes hazai győzelmet hozott. Börcsök Csaba tanítványai mindvégig kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtva, veretlenül, szett-veszteség nélkül nyerték meg a területi döntőt! (tovább…)

„Két keréken okosan”

2015. május 10. vasárnap

Csepel.hu

2kerek2

Kerületünkben nagy hagyománya van a kerékpározásnak, épp ezért fontos, hogy a kerületben élő fiatalok megismerkedjenek a biciklizéssel és a vele járó felelősséggel. Erről szólt a május 9-én a Sport-, Szabadidő- és Rendezvényközpontban megszervezett „Két keréken okosan” című rendezvény, ahol az óvodások játékosan ismerkedhettek a kerékpározással, az idősebbek pedig duatlon versenyen mérhették össze tudásukat.

A délelőtt a biztonságos kerékpározásról szólt. Rengeteg óvodás érkezett, akik egy bójákból összeállított kresz-pályán rendőrök segítségével sajátíthatták el a biciklizés alapvető szabályait. A szabályok ismerete mellett fontos, hogy egészségesen üljünk bringára, és ez különösképp vonatkozik a látás épségére. A verseny egyik fő támogatója, Karvázy Attila optikus a kereskedelemben kapható dioptriás sportszemüvegek használatára hívta fel a figyelmet. (tovább…)

Duatlon és közlekedési ügyességi verseny

2015. május 7. csütörtök

Csepeli Hírmondó

Névtelen

Csepelen lehet a Honvéd hazai stadionja a Bozsik átépítése alatt

2015. május 7. csütörtök

INDEX

Indotek Csepel FC - Százhalombattai LK 4-0 (1-0)

George F. Hemingway, a Budapest Honvéd labdarúgóklubjának tulajdonosa szerint nyárig kiírják a közbeszerzési eljárást a Bozsik Stadion újjáépítésére, és a munkálatok ideje alatt a csapat Csepelen szeretné játszani hazai mérkőzéseit, írja az MTI.

A sportvezető azt mondta, hogy a létesítmény tervezésében száz százalékig részt vesz az egyesület. Az új, várhatóan 5,5 milliárd forintból megvalósuló aréna 8200 néző befogadására lesz alkalmas.

(tovább…)

INGYENES FÜRDŐHASZNÁLAT A CSEPELI NYUGDÍJASOKNAK

2015. május 5. kedd

Csepel.hu

csepelifurdo-beka

Csepel Önkormányzata támogatásával az alábbiak szerint lehet igénybe venni az ingyenes nyugdíjas kedvezményt:

Kedvezmény feltétele a pénztárban bemutatott, lakcímkártyával igazolt csepeli lakcím és nyugdíjas igazolvány, vagy 65 év életkort betöltött személynél az életkort igazoló igazolvány.

Kedvezményes időszakok 2015-ben (tovább…)

Presztízscsata a Béke téren

2015. május 1. péntek

Csepel FC

foci

A Csepel FC budapesti “örökrangadót” játszik szombaton a III. Kerületi TVE csapata ellen. A két, egykor szebb, elsőosztályú napokat látott patinás fővárosi egylet összecsapása ugyan per pillanat csak egy NB III-as alsóházi helyosztó, számunkra mégis nagyon fontos lenne a győzelem, és a három pont megszerzése. Az ódudaiak egy ponttal és egy hellyel állnak előttünk a tabella 9. helyén.

Ha nem szeretnénk veszélyesen közel kerülni a kiesőzónához, akkor eredményesebb támadójátékra lesz szükségünk, hiszen utoljára márciusban tudtunk betalálni az ellenél hálójába. A mérkőzés szombaton 17.30-kor kezdődik a Béke téren, a játékvezető Barna Gábor, segítői pedig Kulmann Tamás és Molnár István lesznek.

Vívást tanulnak a Kölcseyben

2015. április 30. csütörtök

Csepel.hu

vivas

A Kölcsey Ferenc Általános Iskola ötödik osztályos tanulóinak a testnevelésórán tartott vívására látogatott el április 29-én Morovik Attila alpolgármester, Tóth János tankerületi igazgató, valamint a Magyar Vívó Szövetség képviseletében Csampa Zsolt elnök.

A szövetség kezdeményezésére az általános iskolákban indult vívásnépszerűsítő sportágfejlesztési programot az intézménnyel együttműködési megállapodást kötött Csepeli Vívó Klub és a Csepeli Öttusa és Vízisport Egyesület képviselői végzik. Németh Tamás vívómester és Szegi Csaba vezetőedző tavaly októbertől oktatják a tanulókat testnevelésóra keretében heti egy alkalommal a küzdősportra. (tovább…)

Austrian Classics 2015: a csepeli kick-boxosok ismét taroltak

2015. április 29. szerda

Csepel.hu

austrian

Európában az egyik legrégebb óta működő kick-box világkupa, a nagy hagyományokkal bíró nem csak a nevében klasszikus Austrian Classics. A 22 országot és 2200 versenyzőt felvonultató versenynek a havas hegycsúcsokkal körülvett Innsbruck városa adott otthont.

A 3 napon át tartó világkupán a csepeli Halker-KiralyTeam Kick-box Akadémia induló kerete, főleg a kadet korosztályok ifjú reménységeiből állt. (tovább…)