Emléktáblát állítottak Keresztes Lajos tiszteletére Alsósófalván és Parajdon

NSKI

koszoruzas4

2015. május 24-én, Pünkösd vasárnapján a Nemzetstratégiai Kutatóintézet és a Magyar Birkózó Szövetség, az 1928-as amszterdami olimpiai játékok győztesének tiszteletére emléktáblát állított a birkózó bajnok szülőfalujában.

Fráter Olivér, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnökhelyettese ünnepi beszédében felidézte Tamási Áron gondolatát, mely szerint azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne.  „Tamási Árontól kaptuk ezt az otthont a hazával és egyben létezésünk végső értelmével összekötő közismert gondolatot. Keresztes Lajos – akit a nagy székely író egykor a kedvesség mintaképének nevezett és a népdal naivságához hasonlított – otthon volt Budapesten és otthon volt a világ számos helyszínén is, ahol fizikai ereje mellett eszét, leleményességét és bátorságát is megmutathatta a nagyvilágnak. Igazán otthon azonban csak a Sóvidéken, Alsósófalván volt, ahová most jelképesen is hazatért. Végső hazatérésére azonban csak szíveinkben és lelkünkben kerülhet sor, amelyet talán sokak számára éppen ez a mai nap hozhat el” – fogalmazott Fráter Olivér.

Parajdon ugyancsak ünnepi megemlékezésre és az olimpiai bajnok birkózó, Keresztes Lajos emléktáblájának felavatására került sor. Pünkösdvasárnap óta a helyi általános iskola sportterme Keresztes Lajos nevét viseli. Az ünnepi eseményen részt vett Németh Szilárd szövetségi elnök vezetésével a Magyar Birkózó Szövetség küldöttsége, Fráter Olivér, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnökhelyettese, valamint a Magyar Olimpiai Akadémia delegációja is.

„Hiszek abban, hogy voltak, vannak és lesznek hőseink, akár a csatatereken a haza védelmében, akár idegenben a nemzet védelmében, akár a sport terén a székely virtust felmutatva” – fejtette ki a névadó ünnepségen Keresztes Lajost méltatva Bokor Sándor, Parajd község polgármestere.

„Azt kívánom a székelységnek, hogy folytassák azon tevékenységüket, amely a mai napot jellemezte, hiszen kétszer is összefogtak, emléket állítva Keresztes Lajosnak, akire méltón lehetnek büszkék, és akinek az élete minden magyarnak és minden székelynek példát jelenthet. A sportoló soha nem adta fel, pedig sokszor került nehéz helyzetbe, senkit nem bántott meg, nem okolt másokat a problémákért, hanem erején, tudásán, büszkeségén és tenni akarásán keresztül tudta magasabb szintre emelni magát” – hangsúlyozta Németh Szilárd.

Az emléktábla leleplezése után a helyi egyházi vezetők áldása, koszorúzás, majd a székely himnusz eléneklése következett.  Jakabházyné  Mező Mária, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára átnyújtotta intézménye zászlaját az általános iskola vezetőségének. Végül az érdeklődők az újonnan elnevezett sportteremben a csepeli és korondi gyermekek birkózó bemutatóját tekinthették meg.

NSKI.gov.hu

Egy hozzászólás “Emléktáblát állítottak Keresztes Lajos tiszteletére Alsósófalván és Parajdon” bejegyzésre

  1. helyi szerint:

    Fráter Olivér? A házi történész, aki minden fideszes rendezvényen ott tornázik, biztos a birkózásban is nagyon otthon lehet, talán valamikor ő is indult az úttörő bajnokságban és világraszóló eredményt érhetett el! 🙂

Itt lehet hozzászólni !