Ismét bevették Szegedet a csepeli kick-boxosok

Csepel.hu

 

szeged2

A szerencsés 21-es szám jegyében vágtak neki a 21. kerületiek a XXI. szegedi kick-box világkupának. Nem csak a számmisztika, a csillagok állása is a csepeli különítménynek kedvezett abban, hogy legalább 21 arannyal térjenek haza.

20 ország 76 klubja mintegy 800 versenyzőt indított a napfény városában, ahol most kivételesen az eső dominált, ám a hangulat ennek ellenére egy cseppet sem volt borús.

A háromnapos megmérettetés több szempontból is fontosnak bizonyult: Ez volt az utolsó pontgyűjtő verseny az utánpótláskorúak közt az augusztusi spanyolországi junior & kadet Európa-bajnokságra, valamint szintfelmérés az ezen a hétvégén következő szezonzáróra, az utánpótlás magyar bajnokságra.

Király István mesteredző tanítványait ezúttal a jobb keze, Jároszkievicz Krisztián sportigazgató vezényelte, ugyanis egyesületünk elnökét ezúttal a Világkupa szervezésével bízták meg.

A kis csepeli csapat ifjú és kipróbált harcosai egyaránt hatalmas győzni akarással álltak tatamira, aminek ismét fantasztikus végeredménye lett.

Akadémiánk versenyzői – mindössze két kivétellel -, a pointfighting szabályrendszerben indultak. Ennek ellenére az éremtábla élén végzett a 21. kerületi csapat, függetlenül attól, hogy a ringes szabályrendszerek között egyáltalán nem indultak csepeli versenyzők.

A mérleg: 21 + 2 arany, 7 ezüst és 14 bronzérem.

 

Aranyérmeseink:

 

Roman Nikolasz, gyermek -25 kg

Wallandt Gergely, gyermek -32 kg

Bálint Martin, kadet 1 -37 kg

Horváth Márk, kadet 1 -42 kg

Erős Patrik Zsolt, kadet 1 -47 kg

Bozók Szabolcs, kadet 1 +47 kg

Gombás Alexandra, kadet 1 -37 kg

Rozgonyi Boglárka, kadet 1 -47 kg

Gombás Bernadett, kadet 2 -65 kg

Simonics Elizabet, kadet 2 +65 kg

Hammer Martin, junior -69 kg (light-contact)

Hammer Martin, junior -69 kg (kick-light)

Veres Roland, junior -63 kg

Rohonczi Jenő, junior -74 kg

Szabó Dorina, junior -65 kg

Veres Roland, -63 kg

Veres Richárd, -69 kg

Imre Tamás, -89 kg

Jároszkievicz Krisztián, +94 kg

Sándor Cintia, -55 kg

Busa Andrea, -60 kg

Nagy Henrietta, -70 kg

Kondár Anna, +70 kg

 

 

Ezüstérmeseink:

 

Rozgonyi Csaba, gyermek -25 kg

Lakatos István, kadet 1 +47 kg

Zajác Bence, kadet 2 -42 kg

Sziffer Márton, kadet 2 -52 kg

Romváry Erik, kadet 2 -57 kg

Erdei Brúnó, junior -84 kg

Kiss Roland, junior -63 kg

 

Bronzérmeseink:

 

Matics Levente, gyermek -32 kg

Lévai-Hangyássy Botond, gyermek -32 kg

Hammer Máté, kadet 1 -32 kg

Gergely Balázs, kadet 1 -32 kg

Kiss Zalán, kadet 1 -47 kg

Cselovszki Patrik, kadet 2 -42 kg

Karácsonyi Dávid, kadet 2 -42 kg

Nagy Zalán, kadet 2 -47 kg

Gergely Bence, kadet 2 -47 kg

Hammer Márk, kadet 2 -52 kg

Korpádi Tamás, kadet 2 -69 kg

Kulcsár Márió, junior -63 kg

Varga Norbert, junior -63 kg

Hammer Martin, junior -69 kg

Csepel.hu

 

Itt lehet hozzászólni !