‘Sport’ kategória archívum

Hétvégén zárva tart a Csepeli Strandfürdő

2016. május 20. péntek

Csepel.hu

closed

Május 21-én és 22-én (szombaton és vasárnap) sportrendezvény miatt a Csepeli Strandfürdő zárva tart.

Megértésüket ezúton is köszönjük.

Olaszországi futballstadion viseli Puskás Ferenc nevét

2016. május 19. csütörtök

Puskas.com

STADION

Szombat óta a földkerekségen immár három stadion viseli Puskás Ferenc nevét. A toszkánai Signa városkában a halhatatlan magyar legenda csak rövid időre állt meg 1958-ban, ám az ottani sportegyesület máig nem feledi, hogy a nehéz időkben magára öltötte a város mezét, és részt vett egy barátságos mérkőzésen az SS Signa színeiben – olvasható Puskás Ferenc hivatalos emlékoldalán, a PUSKAS.COM-on.

1958. január 23-án Puskás Ferenc még javában a kétéves eltiltását töltötte, amit a magyar politikai és sportvezetésnek köszönhetett azért, mert a forradalom után a dél-amerikai túráról nem jött haza. Azokban a hónapokban még inkább csak álom volt számára a nemzetközi profi karrier, a spanyol vízum és a Real Madrid szerződése. Ekkor – amikor lényegében a világ összes sportlétesítményéből ki volt tiltva – a toszkánai Signa város sportegyesülete játéklehetőséget kínált számára. S hogy azon a napon egy meccs erejéig felöltötte a Signa Calcio mezét, arra mostantól a város új stadionja a nevében emlékezik – tudósít a Corriere Fiorentino La Toscana. (tovább…)

Szlalompálya épülhet a kajakosoknak Csepelen

2016. május 18. szerda

Index

Szlalompálya épülhet a kajakosoknak Csepelen

Orbán Viktor miniszterelnök múlt szerdán az Országházban fogadta José Perurena Lopezt, a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség (ICF) elnökét, Simon Tolusont, az ICF főtitkárát, valamint Baráth Etelét, az MKKSZ elnökét, és részt vett a megbeszélésen Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság tiszteletbeli elnöke, Fürjes Balázs, a kiemelt budapesti beruházások kormánybiztosa, a budapesti olimpiai pályázat vezetője is. Arról döntöttek, hogy Budapesten kajak szlalom pálya létesül.

Junior OB: Simon Sarolta kvalifikált az Eb-re

2016. május 18. szerda

Csepel Öttusa

futos[1]

A Csepeli Öttusa és Vízi Sport Egyesület sportolói a Székesfehérvári Junior OB-n vettek részt, ahol Simon Sarolta kvalifikálta magát a közelgő Lengyelországi Európa-bajnokságra. A fiúk is jól teljesítettek, csapatban a 4. helyet szerezték meg.

 Éles küzdelmet és izgalmakat hozott a székesfehérvári junior országos öttusabajnokság adta írül a Magyar Öttusa Szövetség hivatalos honlapja. A hírek szerint a világversenyek előtti utolsó válogatót követően Kállai Ákos utánpótlás-kapitány fejében már összeállt a csapat, és abban minden bizonnyal helye lesz a Csepeli Öttusa és Vízi Sport Egyesület versenyzőjének, Simon Saroltának is.

(tovább…)

Isten éltesse, Bozsi bácsi! – Csepel díszpolgárát köszöntötték

2016. május 17. kedd

Csepel.hu

b6

A május 16-án 87. születésnapját ünneplő Tóth II Józsefet, Csepel és Budapest díszpolgárát köszöntötte Borbély Lénárd, Csepel polgármestere és Fazekas Attila, a Csepel Utánpótlás Sportegyesület szakosztályvezetője. Bozsi bácsi csepeli otthonában fogadta a vendégeket, aki nem érkeztek üres kézzel: külön erre az alkalomra készíttetett, névre szóló Csepel Utánpótlás Sportegyesület mezt, az utánpótlás kis versenyzői által aláírt focilabdát és cukormentes tortát, édességet vittek ajándékba a sportolónak.

A csepeli labdarúgás legendás alakja – a Csepeli Vasas, a Csepel SC, valamint az Aranycsapat jobbszélsője  – 1953 és 1957 között 12 alkalommal játszott a nemzeti tizenegy színeiben 5 gólt lőve ezeken a mérkőzéseken. (tovább…)

Hosszú, Jakabos és Bernek érmesek az Eb-n

2016. május 16. hétfő

IndexCharlotte-ban is verhetetelen volt Hosszú Katinka
Hosszú Katinka két testhosszal nyerte a 400 vegyest a londoni úszó-Európa-bajnokságon. Harmadik helyen Jakabos Zsuzsa ért be. Hosszú 4:30.90-nel ért célba, mögötte a brit Hannah Miley, Jakabos ideje: 4:38.39.

Az MTI szerint Hosszú kilencedik egyéni nagymedencés Európa-bajnoki címét szerezte, ezzel beérte a magyar örökrangsorban a nőknél élen álló Egerszegi Krisztinát.

(tovább…)

Így kért bocsánatot áldozatától Kiss László

2016. május 11. szerda

Mandiner, RTL Klub

A volt úszókapitány virágcsokorral a kezében kereste fel Takáts Zsuzsannát, akit 55 évvel ezelőtt két úszótársával megerőszakolt. Úgy mutatkoztak be, mintha sosem találkoztak volna.

Kiss László koncepciós perről beszélt, az asszony azonban a múlt héten interjút adott az RTL Klubnak, és részletesen beszélt a történtekről. A találkozást az RTL stábja kísérte nyomon. A férfi és a nő úgy mutatkozott be egymásnak, mintha sosem találkoztak volna. Az edző azt mondta: nem a húsz, hanem a 75 éves Kiss László kér bocsánatot. 

(tovább…)

Itt a Csepel Evezős Klub bemutatkozó videója

2016. május 9. hétfő

Youtube

Itt a Csepel Evezős Klub bemutatkozó videója

A Csepel Evezős Klub bemutatkozó videója, rövid interjúkkal. Mozdulj, éld át, gyere és evezz velünk!

Aczél Endre törölte magát a Facebookról

2016. május 9. hétfő

888

Aczél Endre

Az újabb botrány után, törölte (inaktiválta) Facebook-oldalát Aczél Endre, a Népszabadságkorábbi munkatársa – értesült a 888.

Aczél Endre korábban a – halottnak hitt – Takáts Zsuzsannát, a Kiss Lászlóék által megerőszakolt nőt vádolta, illetve minősíthetetlen jelzőkkel illette. Miután a nő jelezte, hogy a hírekkel ellentétben nagyon is él, interjút adott az RTL Klubnak, elmesélve az 1961-ben átélt borzalmakat. (tovább…)

Megszólalt a Kiss Lászlóékat kihallgató rendőrtiszt is

2016. május 9. hétfő

Origo

Nem volt kegyelem

Újra előkerült Kiss László ügye, amikor megszólalt az áldozat

Kiss László korábban azt mondta, bizonyítani akarja, hogy koholt vádak alapján, koncepciós perben született meg ellene 1962-ben az ítélet. Erre reagált az úszókat egykor kihallgató rendőrtiszt, aki szerint Kissnek, ha perújítás mellett dönt, „nem lesz könnyű dolga”.