‘Közterületek’ kategória archívum

Naponta lesz zászlófelvonás és díszőrség a Parlament előtt

2014. március 16. vasárnap

Hirado.hu

Naponta lesz zászlófelvonás és díszőrség a Parlament előtt

A nemzeti lobogó felvonása reggel fél kilenckor kezdődik majd, és télen délután fél hatkor, nyáron este fél hétkor vonják majd be. A katonai díszőrség óránként váltja majd egymást.

Zászlófelvonás és díszőrség lesz minden nap vasárnaptól a Parlament előtt, a feladatot a Magyar Honvédség vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár 32. Nemzeti Honvéd Díszegysége látja el.
(tovább…)

Megújult a nemzet főtere

2014. március 15. szombat

Fidesz.hu

Megújult a nemzet főtere

A Kossuth tér az Országház miatt szimbolikusan a magyar államiság központja, így gyakori helyszíne az állami ünnepeknek, külföldi államfők és más vendégek köszöntésének, valamint egyéb közéleti, politikai rendezvényeknek.

Ennek ellenére a parlamentet körülölelő köztéren az elmúlt évtizedekben egyre-másra szaporodtak a szobrok, amivel párhuzamosan egyre kaotikusabbá vált a nemzet főterének összképe. Az Országgyűlés ezért 2011-es határozatában úgy döntött, hogy képzőművészetileg egységes arculatot ad a nemzet főtérének.

(tovább…)

Lakossági fórum a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtési rendszerről

2014. március 14. péntek

Csepel.hu

Lakossági fórum a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtési rendszerről

Budapest Főváros Önkormányzata és a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (FKF) március 13-án lakossági fórumot tartott a polgármesteri hivatal nagytanácstermében. A téma ezúttal a szelektív hulladékgyűjtő edények házhoz történő kihelyezése és a felmerülő kérdések megvitatása volt.

Bokor István, az FKF projekt igazgatója először felvázolta azt az új rendszert, ami csak részben helyettesíti az eddigi szelektív hulladékszigeteket.

(tovább…)

Minden térfigyelő kamera működik

2014. március 9. vasárnap

Csepel.hu

Minden térfigyelő kamera működik

Rosszat akarnak a csepeli lakosoknak és az önkormányzatnak azok, akik azt híresztelik, hogy a kerületben nem működnek a térfigyelő kamerák. Az igazság ezzel szemben az, hogy az összes, vagyis mind a 40 kamera üzemképes, és a nap 24 órájában folyamatosan segíti a közterület-felügyelők és a rendőrök munkáját a közbiztonság javítása érdekében – közölte Borbély Lénárd alpolgármester.

Amikor az új önkormányzat 2010-ben megalakult, csak kilenc térfigyelő kamera működött. A képviselő-testület megszavazta, hogy az önkormányzat közbeszerzési pályázatot ír ki a kamerák felújítására.

(tovább…)

FELHÍVÁS – „Virágos Csepelért” programban való részvételre – JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ MEGHOSSZABBÍTVA

2014. március 8. szombat

Csepel.hu

„Virágos Csepelért”

Tisztelt csepeliek!

Az önkormányzat évről évre igyekszik növelni a virágos felületek számát, és törekszik a zöldterületek fejlesztésére és egyre magasabb színvonalú fenntartására.

Virágágyások beültetésére lakcímenként (társasházaknál lépcsőházanként) átlag 50 db egynyári virágot ajánl fel az önkormányzat. A növények elültetésénél kérjük törekedjenek rá, hogy a virágok a közterület szépítését szolgálják, jól látható helyre kerüljenek. Társasházak esetén az ültetésre a be nem kerített előkert, a bejáratok melletti terület, vagy a járda melletti zöldsáv használható; kertes házak esetén az ingatlan előtti járda és az úttest közötti zöldsáv.

(tovább…)

Kezdődik a budapesti tavaszi nagytakarítás

2014. március 8. szombat

Hirado.hu

marg-1024x768Fiatalok bringóhintóval haladnak a margitszigeti Virágoskertben, amely Budapest legnagyobb egynyári felülete. A FŐKERT Kertészeti Nonprofit Zrt. dolgozói erre a területre 26 ezer egynyári palántát ültetettek ki.

A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. dolgozói feltakarítják a téli időjárás okozta szennyeződéseket, és több százezer virágot ültetnek ki.

A Budapesti Városüzemeltetési Központ cégei a tavaszi munkálatok keretében megtisztítják a hidakat, kitakarítják az aluljárókat, kimossák a kukákat, és több százezer virágot ültetnek ki.
(tovább…)

Schwinn Csepel keresi gazdáját a Boráros téren

2014. február 24. hétfő

Csepel.info, Mr. Gabee

Schwinn Csepel keresi gazdáját

A tolvajkergetők információi szerint a képen látható fekete Schwinn-Csepel Tour kerékpár hetek óta ki van kötve egy Boráros téri villanyoszlopon.

Aki felismeri, a téren megtalálja.
(tovább…)

Falragaszok nélkül

2014. február 10. hétfő

Csepel.hu

Falragaszok nélkül

A tavaly novemberben lezajlott második Csepeli Konzultáció egyik kérdése a közterületek tisztaságára és rendjére vonatkozott: erre a válaszadók 95 százaléka úgy válaszolt, hogy szükség van az utcai plakátozás és a keletkező utcai hulladék eltávolításnak szabályozására, mert az oszlopokra szabad felületekre felragasztott hirdetmények igénytelenné teszik az utcaképet.

Az ezzel kapcsolatos munka már november végén elkezdődött, amikor az illegálisan felragasztott plakátoktól tisztították meg a közmunkások a Karácsony Sándor utcánál található üzletpavilonokat és oszlopokat.

(tovább…)

Leukémiát okoz a magasfeszültségű távvezeték?

2014. február 10. hétfő

bbc.co.uk, MNO

Leukémiát okoz a magasfeszültségű távvezeték?

A legfrissebb tanulmány szerint a gyermekek leukémiás megbetegedésének gyakorisága jelenleg nincs összefüggésben a lakhelyük közelében épített magasfeszültségű távvezetékoszlopokkal, de továbbra sem tudják, hogy az elektromos vezetékek korábban miért növelték a kockázatot.

A kutatók Nagy-Britanniában élő, 1962 és 2008 között leukémiával diagnosztizált 16 500 gyermek kórtörténetét vizsgálták. A tanulmány szerint a fiatalok leukémiás megbetegedéseinek előfordulása az 1960-as és 70-es években magasabb volt az elektromos vezetékek közelében, de a 80-as évekre megszűnt ez az összefüggés. A kutatók szerint az aktuális eredmények megnyugtatóak, de munkájuk azért is fontos, hogy tisztább képet kapjunk a történelmi mintákról.

(tovább…)

Ismét vandálok jártak Csepelen – graffitik a sétáló utcában

2014. február 7. péntek

Csepel.hu

Ismét vandálok jártak Csepelen – graffitik a sétáló utcában

2014. február 6-án este a közterület-felügyelők a Karácsony Sándor utcai árkádoknál három oszlopon több helyen fedeztek fel – nagy felületen – falfirkákat. A vandálok több helyen hagyták ott filctollal felfirkált kézjegyüket, mellyel mintegy 50 ezer forintos kárt okoztak.

A feljelentés elkészült, az ismeretlen tettesek a kézjegy által könnyen beazonosíthatók lesznek. A rendőrség a fotók alapján már keresi az elkövetőket.

(tovább…)