Lakópark helyett élmény a gyerekeknek: így lett sikertörténet a csepeli Napközis Tábor

Csepel.info

Öt éve, 2021. július 3-án nyitotta meg kapuit a megújult Csepeli Napközis Tábor. A Kis-Duna-part egyik legértékesebb közösségi helyszíne így nem lakópark lett, hanem újra a csepeli gyerekeké, családoké és közösségeké. A felújított tábort azzal a céllal működteti az önkormányzat, hogy a nyári időszakon túl is kulturális-közösségi színtér legyen, ahol gyerekek, fiatalok, szülők és idősebbek is találhatnak programokat. Amikor nem a gyerekeké a főszerep, cégek, magánszemélyek is kibérelhetik. Így válik fontos helyszínné az esküvők, születésnapok, családi ünnepek megtartásakor is. Pár nappal ezelőtt a az eladásáról, a lakópark terveiről és arról meséltünk, hogyan mentette meg a területet az önkormányzat. Most az átadás előtti képeket láthatjátok. 

A fejlesztés során egy modern, egész évben használható közösségi komplexum jött létre. A tábor területén egy 500 négyzetméteres főépület mellett négy, egyenként 120 négyzetméteres pavilon található, ezekben csoportszobákat és vizesblokkokat alakítottak ki. Az épületek hűtő-fűtő rendszerrel működnek, vagyis nem csak a nyári tábor idején használhatók. Az udvaron kilátótorony csúszdával, trambulinok, kötélpálya, mászókák, hangjátékok, ivókutak, padok, asztalok és tűzrakó helyek várják a látogatókat. A sportolást focikapukkal, kosárpalánkokkal, labdafogó hálóval és röplabdahálóval felszerelt pálya segíti. A nyári napközis tábor ma már nem egyszerű gyermekmegőrzés. A gyerekeket tematikus hetek, gálaműsorok, sportprogramok, kézműves foglalkozások, vizes játékok, kirándulások és közös élmények várják. A táborban délelőttönként sokszor a heti előadásokra készülnek, délután pedig szabadon választható foglalkozásokon vehetnek részt: a gyöngyfűzéstől a vízipisztolyversenyen át a sportjátékokig sokféle program közül válogathatnak.

Ibiza lakópark

A “luxusakópark” megvalósítása ellen civil mozgalom indult, a civileket nem sikerült se megvenni, se megfélemlíteni

A 2026-os nyári napközis tábort a tervek szerint július 6. és augusztus 19. között biztosítják. A helyszínek között szerepel a Csepeli Napközis Tábor a Hollandi út 18. szám alatt, valamint a Kolonics György Szabadidőközpont a Hollandi út 8–10. alatt.

A Napközis Tábor így egyszerre őriz meg egy régi csepeli hagyományt és ad neki új tartalmat. A hely, amelyből lakópark is lehetett volna, ma gyerekzsivajtól, sporttól, kézműves foglalkozásoktól, közösségi programoktól és nyári élményektől hangos.

Csepel.info

Itt lehet hozzászólni !