Németországban is tüntetnek a menekültek
Origo
Az Iszlám Állam egyik ügynöke elárulta, hogy a rettegett szervezet a menekülthullámmal eddig négyezer dzsihádistát juttatott be Európa különböző országaiba.
Vélemény – Ábel Attila
Egy barátom szerint bármennyire is sajnálja a migránsokat, időnként úgy érzi magát a Keleti környékén, mintha a World War Z valamelyik jelenetébe csöppenne bele. Pedig ez most nem egy film, hanem maga a valóság.
Ebben a valóságban az Iszlám Állam már megnyerte az első csatát a nyugati civilizáció ellen. Kőbalta egyszerűségű elvek alapján harcolnak, de nem érdemes lenézni őket. Ebben a pillanatban a stratégiájuk pont olyan veszélyes a bonyolult európai ideológiai és intézményi rendszerben, mint homok a benzinben. De nézzük, hogy mi történt eddig, és mi várható! (tovább…)
Origo, Csepel.info, Spiler.blog.hu
Egy Németországban elvégzett televíziós közönségszavazás résztvevőinek túlnyomó többsége szerint Orbán Viktor miniszterelnöknek igaza van abban, hogy a menekültválság első sorban német probléma. Miután kiderült, hogy a németek is egyetértenek a magyar kormányfővel, gyorsan törölték a szavazás eredményét.
Az N24 hírtelevízió telefonos felmérésében azt a kérdést tették fel a nézőknek, hogy helytálló-e vagy téves Orbán Viktor magyar kormányfő állítása, miszerint a menekültválság német probléma. A hét végén tartott közönségszavazás eredményei alapján a résztvevők 84,4 százaléka szerint helytálló a kijelentés, míg 15,6 százaléka szerint téves. (tovább…)
Origo
Európa kissé megfeledkezett Magyarországról, de nem szabad magára hagyni, és segítséget kell nyújtani neki a migrációs válság kezelésében – mondta Milan Chovanec cseh belügyminiszter. “Nem hagyhatjuk magára Magyarországot, amelynek területén keresztül nagyjából annyi menekült megy át, mint Olaszországon és Görögországon együttvéve.
Ugyanakkor az Európai Unió anyagi segítsége Magyarországnak elhanyagolható, majdnem a nullával egyenlő” – jelentette ki Chovanec. Csehország rendőröket, pénzt és műszaki eszközöket ajánlott fel segítségként Magyarországnak, Prága most Budapest válaszára vár. Eddig Magyarország csak sátrakat kért a menekültek elszállásolására, amit Prága azonnal el is küldött Budapestnek – fejtette ki a miniszter. (tovább…)
Mandiner, Csepel.info, MTI
A videót a képre kattintva tekinthetik meg!
Gumilövedékekkel kényszerített meghátrálásra egy migránspárti tüntetést a svájci rendőrség Zürichben. Egy felhevült demonstráló paprikaspray-t is kapott, miután nyitottabb határokat és a migránsok befogadását követelte. A svájci szociáldemokrata kormányzópárt közben élesen kritizálta Orbánt a határellenőrzés fenntartása miatt. Svájcban a kritikák ellenére természetesen szó sincs a migránsok befogadásáról és a határok megnyitásáról. Előrelépés viszont, hogy már nem büntetik a II. Világháborúban a zsidó menekülteknek segítő civileket.
A nyitottabb menekültpolitikáért tüntettek a svájci Zürichben – számolt be a swissinfo.ch. A helyi művészek által szervezett megmozduláson egy-két ezren vettek részt, többek közt „Nyitott szív, nyitott szellem, nyitott határok” transzparensekkel. A tüntetők rövid idő után a városközpont felé vonultak volna, azonban a rendőrség útjukat állta.
Origo
A menekültválság eszkalálódása óta nőtt azoknak a briteknek a száma, akik támogatják az ország távozását az Európai Unióból, és nagyon kevesen vannak, akik támogatják menekültek befogadását az országba.
Júliusban még a megkérdezettek 55 százaléka mondta azt, hogy nem támogatja Nagy-Britannia távozását az EU-ból 46 százalékkal szemben, mára viszont megfordult az arány. (tovább…)
MTI, Mandiner
Rendkívüli ülést tartott péntek este a menekültrízis miatt a központi operatív törzs, melyen úgy döntöttek: felajánlják a migránsoknak, hogy elviszik őket busszal a hegyeshalmi határátkelőhöz – jelentette be Lázár János.

Fidesz.hu
Ha nem védjük meg a határainkat, akkor újra és újra tízmilliók fognak jönni Európába – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió 180 perc című műsorában pénteken.
A kormányfő az előző napi, a bevándorlásról folytatott brüsszeli tárgyalásait úgy értékelte: komoly véleménykülönbség van az EU és Magyarország között, mert az uniós vezetők nagy része úgy gondolja, mindenkit be kell engedni. Pedig ha mindenkit beengedünk, vége Európának – mondta Orbán Viktor, aki szerint a mostani “népvándorlásnak” korlátlan az utánpótlása, és egyszer csak arra lehetünk figyelmesek, hogy “mi vagyunk kisebbségben a saját kontinensünkön”. Ezért azoknak – folytatta -, akik a jobb élet reményében jönnének Európába, azt kellene üzenni, ne induljanak el, mert nem jöhetnek majd be, vagy ha mégis, akkor hazaküldik őket.
Origo
Miközben a média továbbra is azt terjeszti, hogy Németországban örömmel fogadják a migránsokat, ismét tűz ütött ki a menedékkérők egyik szálláshelyén péntekre virradóan. Öt ember sérüléseket szenvedett – közölte a rendőrség.
A Hessen állam Heppenheim nevű városában tört ki a tűz, az épületben szíriai, iraki, szomáliai és etiópiai menekülteket helyeztek el. Szemtanúk beszámolója szerint az egyik lakos az életét mentve kiugrott a második szinten lévő ablakon. Az ő sérülése súlyos. A többi négy könnyebb füstmérgezést kapott. (tovább…)
Mandiner
Egy önuralmát vesztett menekült férfi a sínekre rántott egy kisbabájával kezében kiáltozó nőt Bicskén, végül a rendőrök vitték el. Felkavaró képsorok.
De nem mindegy az ellátás. Egy olaszországi menekülttáborban tüntetni kezdtek a migránsok, mert nem találják elég jónak a szállásul szolgáló sátrakat. Egyikük szerint egyenesen haldokolnak emiatt. A videót lásd alább. (tovább…)