‘Gyász’ kategória archívum

Esztendeje pusztított a vörösiszapár

2011. október 4. kedd

Magyar Hírlap

A Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyet elöntő, gyilkos áradat tíz ember életét követelte, és 123 embernek okozott sérülést

A Magyar Alumíniumtermelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. Ajka melletti egyik zagytározójának gátja éppen egy évvel ezelőtt, 2010. október 4-én szakadt át. A tározóból 1,876 millió tonna vörösiszap folyt ki. A Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyet elöntő, gyilkos áradat tíz ember életét követelte, 123 embernek okozott sérülést, és elpusztította a Torna patak, illetve a Marcal folyó teljes élővilágát. Az ipari és ökológiai katasztrófa másnapján a kormány veszélyhelyzetet hirdetett Veszprém, Vas és Győr-Moson-Sopron megyére, a Mal Zrt. tevékenységét pedig azonnali hatállyal felfüggesztette. Október 9-én Orbán Viktor miniszterelnök bejelentette, a kabinet kármentő alapot hoz létre a károsultak megsegítésére. Az alapba összegyűlt 1,7 milliárd forintot azóta szétosztották, az összeg hetven százalékát Devecser, húsz százalékát Kolontár, a fennmaradó tíz százalékot pedig Somlóvásárhely önkormányzata kapta. (tovább…)

Elhunyt Makovecz Imre

2011. szeptember 27. kedd

Mno.hu

Életének 76. évében, kedden elhunyt Makovecz Imre nemzetközi hírű építész, a magyar organikus építészet Kossuth-díjas, Corvin-lánccal kitüntetett stílusteremtő alakja – tudatta a család az MTI-vel.

Makovecz Imre 1935. november 20-án született Budapesten. Huszonegy éves volt az 1956-os forradalom idején, amely életének meghatározó élményévé vált. A Budapesti Műszaki Egyetemen 1959-ben építészmérnöki, majd 1962-ben az Iparművészeti Főiskolán építőművészi diplomát szerzett, 1959-től állami tervezővállalatoknál dolgozott. Talán legismertebb műve az 1992-es sevillai világkiállításra tervezett magyar pavilon, száznál több különböző funkciójú, jellegzetes épületet alkotott. (tovább…)

Nem vitte ki a lomot, leszúrták

2011. szeptember 20. kedd

Indexvideó

index.hu

Elhunyt dr. Fekete Gábor

2011. szeptember 19. hétfő

Csepel.info

Mégsem szerb volt a csepeli gyilkos?

2011. augusztus 12. péntek

Bombahír, Népszabadság, Csepel.info

Ha szerb, ha gyilkos, akkor a média szerint csak Arkan katonája lehet?  (Fotó: Reuters)

A budapesti szerb nagykövetség közlése szerint a férfi, aki a csepeli erődben csütörtökön talált holttestekkel kapcsolatban elfogtak, nem szerb állampolgár, szerintük inkább macedón lehet. A Népszabadság korábban a szerb Arkan tigrisei közé sorolta az elkövetőt.

A szerb nagykövetség tájékoztatása alapján a férfi nem szerb állampolgár, és nem is szerb nemzetiségű. Szerintük az lehet a kavarodás oka, hogy a délszláv térség nemzetiségeit gyakran összekeverik egymással. (tovább…)

Budapest a norvég gyilkos kedvenc városa – A Jobbikot is ismerte

2011. július 25. hétfő

Hindu rabszolgák leszármazottainak nevezte a cigányokat

Index, Csepel.info

A norvég mészáros, a 93 embert meggyilkoló Anders Behring Breivik több mint 1500 oldalas naplójában több, Magyarországra vonatkozó bejegyzés van. A magát az iszlámellenes páneurópai ellenállás tagjának valló férfi több helyen is említi a magyarok törökök elleni hősies védekezését, magasztalja Hunyadi Jánost, de idézi Lukács Györgyöt és Kertész Imrét is. Egyik legjobb barátja magyar származású, Peterrel többször is járt Budapesten, amit kedvenc városának nevez. A magyar lányok szerinte dögösek, a Jobbik pedig nem foglalkozik eleget az iszlám térhódításával.

Először BF79 hívta fel a figyelmünket a Tumblr közösségi oldalon, hogy Anders Behring Breivik több helyen is megemlíti Magyarországot a 93 halálos áldozatot követelő robbantás és tömegmészárlás napján a netre is felrakott naplójában. Breivik legjobb barátja magyar származású volt, talán innen ismeri a magyar történelmet. (tovább…)

Búcsú id. Dr. Hajnal Mártontól

2011. július 17. vasárnap

Csepel.hu

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy idősebb Dr. Hajnal Márton életének 84. életévében elhunyt.

Hajnal Márton 1928. január 7-én született Moholon. Középiskolai tanulmányait Székesfehérváron végezte. Mozgalmas ifjúkora volt, majd katonaként egy évre angol hadifogságba került. Szabadulását és hazajövetelét követően kezdte meg egyetemi tanulmányait a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen, melynek Általános Orvosi Karát 1954-ben végezte el. Még ennek az évnek augusztusában került első és utolsó munkahelyére, Csepelre körzeti orvosnak. (tovább…)

Habsburgként is lehetett szeretni

2011. július 16. szombat

Index

Ferenc József a térdén lovagoltatta, Horthyt csapnivaló politikusnak tartotta, nem próbálta a fejére a koronát. Ma temetik Bécsben Habsburg Ottót.

Sokan az utolsó pillanatig Fenségnek szólították, mert ez kijárt neki. A politika – saját bevallása szerint – elsősorban felelősséget jelentett számára. Többször elpanaszolta, rajta akarták elverni a port évszázadokra visszamenőleg mindazért, amit valaha is elkövetett dinasztiája. (tovább…)

Gyász: Elhunyt a magyar válogatott kosárlabdázó

2011. július 15. péntek

Csepel.hu

Elhunyt Megyeri Sándor, a Csepel korábbi kiváló játékosa. A magyar válogatott kosárlabdázó hatvan esztendős volt.

Megyeri Sándor 76-szor szerepelt a magyar kosárlabda-válogatottban. A magyar bajnoki címet kétszer is sikerült megszereznie csapatával, a Csepellel, két egymást követő évben, 1972-ben és ’73-ban. A kiváló sportoló hatvan esztendős volt.

csepel.hu

Pénteken lesz a Kolonics György Emlékevezés

2011. július 13. szerda

Kajak-Kenu Sport

A tavalyi megemlékezésről készült zenés összefoglaló

Ebben az évben is fáklyás evezésen emlékezhetnek Kolonics Györgyre az olimpiai bajnok barátai, szurkolói és tisztelői. Megint eltelt egy év, érzem a megejtett seben az idő gyógyító szándékát, de behegedni sosem fog már életünk során…”

Tervezett program: (tovább…)