Elhunyt Makovecz Imre

Mno.hu

Életének 76. évében, kedden elhunyt Makovecz Imre nemzetközi hírű építész, a magyar organikus építészet Kossuth-díjas, Corvin-lánccal kitüntetett stílusteremtő alakja – tudatta a család az MTI-vel.

Makovecz Imre 1935. november 20-án született Budapesten. Huszonegy éves volt az 1956-os forradalom idején, amely életének meghatározó élményévé vált. A Budapesti Műszaki Egyetemen 1959-ben építészmérnöki, majd 1962-ben az Iparművészeti Főiskolán építőművészi diplomát szerzett, 1959-től állami tervezővállalatoknál dolgozott. Talán legismertebb műve az 1992-es sevillai világkiállításra tervezett magyar pavilon, száznál több különböző funkciójú, jellegzetes épületet alkotott.

Sárospatakon emberléptékű, a panelnél jóval olcsóbb lakóházakat is kezdtek építeni, az általa tervezett művelődési házat az év tíz legérdekesebb alkotása közé rangsorolta az építészek nemzetközi szövetsége. Állását mégis el kellett hagynia, a tervezési díjat sem kapta meg, ezután önkéntes száműzetésbe vonult. 1977 és 1981 között a Pilisi Parkerdő Gazdaság főépítésze volt, majd 1981-ben a Makona Tervező Kisszövetkezet (1991-től Makona Kft.) vezetője lett, a céget 2010 elején kényszerült bezárni.

Első figyelemreméltó munkája a paksi templom: a karcsú, tűhegyes csúcsban végződő tetőzetű, ívelt kapubejáratú épület országos hírnevet hozott számára. Hasonlóan turistalátványosság és stílusának karakteres hordozója a siófoki evangélikus templom, míg a Farkasréti temető ravatalozójának belső tere egy emberi mellkast modellez. Több mint tíz évig dolgozott a Pázmány Péter Katolikus Egyetem középkori hangulatot keltő piliscsabai épületegyüttesén, jellegzetes stílusjegyeit hordozza újabb munkái közül a makói Hagymaház és az egri uszoda.

Makovecz Imre száznál több különböző funkciójú, jellegzetes épületet alkotott. A fát nem díszítőelemként, hanem szerkezetként használta, művei környezetükbe illenek, emberbarát, természetes anyagok felhasználásával készültek. Szerinte az épületnek úgy kell kinéznie, mintha az alja a földből nőtt volna ki és a teteje az égből esett volna le rá. Szándéka az volt, hogy egylényegűvé váljon az épület a környezettel, szervesen illeszkedjen a tájba. Emberközpontú, „látó” házainak szemük van (két ablak vagy ajtó), amivel a „belső lényeget” kívánja kifejezni, azt, hogy az épület lény.

1987-től tanára volt a Nemzetközi Építészeti Akadémiának, 1992-ben az akkor megalakult Magyar Művészeti Akadémia elnökévé választották, tanított a Budapesti Műszaki Egyetemen és az Iparművészeti Főiskolán. Munkássága elismeréseként 1969-ben a legrangosabb építőművészeti szakmai díjjal, az Ybl-díjjal, 1990-ben Kossuth-díjjal, 1996-ban Magyar Örökség Díjjal tüntették ki. 2001-ben megkapta a Corvin-láncot, 2003-ban a Prima Primissima díjat. 2008-ban Teleki Pál-érdemérmet kapott, 2009-ben Főépítészi Életműdíjjal tüntették ki. 2010-ben Zala megye, 2011 júniusában Budapest díszpolgárává választották. 2011. szeptember 10-én még átvette a Szent István-díjat az esztergomi Vármúzeum Korona-termében. Makovecz Imre konzervatív közéleti személyiségként is ismert volt.

Forrás: MTI, Mno.hu

11 hozzászólás “Elhunyt Makovecz Imre” bejegyzésre

  1. VV szerint:

    Nyugodjon békében, egy kivételes látásmódot és egy őszinte embert vesztett el az ország.

  2. Ditte szerint:

    Sírfelirat

    Megtettem mindent, amit megtehettem,
    kinek tartoztam, mindent megfizettem.
    Elengedem mindenki tartozását,
    felejtsd el arcom romló földi mását.

    1935. július 9.

  3. Manitu szerint:

    Nagy építész volt.

  4. J szerint:

    Nyugodjék békében. Egyik olyan ember, akinek a neve biztosan nem merül feledésbe.

  5. szigetország szerint:

    Kivételes embertől búcsúzunk.

  6. TI szerint:

    Igaz magyar ember minden gondolatában és tetteiben. Nagyon fog hiányozni. Nyugodjon békében.

  7. Vátesz szerint:

    Judapesten nincs egyetlen épülete sem!

  8. gyalog szerint:

    Viszont Budapesten NINCS antiszemitizmus sem. Miért is lenne? Pl. Csepelt is egy zsidó tette várossá.

  9. Gordon szerint:

    Vátesz!

    Kár ezzel az idióta judapestezéseddel bemocskolnod egy nagyszerű építész szakmai munkásságát.

  10. Gordon szerint:

    Főleg hogy még hazudsz is, mert az általad egyébként gyűlölt Fidesz Szentkirályi utcában található központját is Makovecz tervezte át.

    Vagy szerinted az nem Budapesten van?
    He-he. 😀

  11. csaba péter szerint:

    A Nagycenki Széchenyi kripta bejárata fölé van írva:

    ” Voltunk mint ti lesztek mint mi por és hamu”

    BÉKE PORAIRA

Itt lehet hozzászólni !