Mr.Gabee, Csepel.info
Ebben a hónapban is megrendezésre kerül a megszokott DjGolyó Disco Party sorozat ami ezúttal Péntek 13-ra esik.
Csepel.info
Szó szerint. A csepeli Rizmajer Sörfőzde legújabb amerikai IPA sörkülönlegességét ugyanis a Zorall zenekarról nevezik el – értesült a Csepel.info.
Az első csapolásra és kóstolásra október 3-án, a sörfőzde Szebeni utcai épületében került sor Rizmajer József és a népszerű, nyolc arany és két platinalemezes együttes jelenlétében. A sörfőző mester elmondta: az újdonság “nagyon Zorall” lesz, vagyis erős és ízletes. A zenekar tagjai a kóstolgatás közben láthatóan elégedettek voltak az eredménnyel. A sörkülönlegességet hamarosan a nagyközönség is megkóstolhatja. Ez várhatóan egy olyan közös rendezvényen történik majd meg, amiről mindenképpen előzetesen is hírt fogunk adni. (tovább…)
Idén ismét megrendezi már hagyománnyá vált nyárzáró bográcspartijukat a Curves Csepel csapata.
Az alábbiakban a csoport beharangozóját olvashatják: (tovább…)
Csepel.info
A Google Térkép az utcaképek után a világ városainak legszebb vagy legismertebb, de gépkocsival nem bejárható közterületeinek és épületeinek fotóit is elkezdte elérhetővé tenni. Ennek köszönhetjük, hogy Budapest leggyorsabban fejlődő, és a jelenlegi kerületi vezetés tervei szerint köztulajdonban maradó Duna partját, a csepeli Kis-Duna partot is bejárták.
Aki szeretné virtuálisan is bejárni a mi gyönyörű Kis-Duna partunkat, az itt megteheti. A felvételek 2017 júliusában készültek, így az éppen felújítás alatt álló Daru dombi partvonalat is megörökítették. (tovább…)
A Csepeli Öttusa és Vízi Sport Egyesület sajtóközleménye
A remélhetőleg mindenki számára tartalmas nyári időszakot ebben az évben is a Fut a Csepel Futóverseny és Sportágválasztóval zárhatják le a sportkedvelők Csepelen. Szeptember 17-én vasárnap várnak mindenkit a szervezők a jól bevált helyszínre a Csepel Plaza parkolójába illetve annak környékére.
2017 -ben is három táv áll rendelkezésre a mozogni vágyóknak: a legkisebbeknek ovis futamon, míg a nagyobbak 1200, illetve 3300 méteren mérhetik össze tudásukat. A versenyek a megszokottak szerint a Kossuth Lajos utcából rajtolnak, s az esemény fővédnöki tisztét idén is elvállalta Borbély Lénárd, Csepel polgármestere. Előnevezni a csepeli iskolák testnevelőinél illetve a csepelottusa.hu/futacsepel internetes oldalon lehetséges, de a helyszínen is lesz még rá alkalom a rajtokat megelőző harmincadik percig. Fontos tudnivaló, hogy csak az előnevezettek juthatnak chipes időmérőhöz, melynek használata nem kötelező, ám, a regisztrált versenyben csakis a chippel rendelkezők vehetnek részt! (tovább…)
Koncert.hu
Amikor ezeket a sorokat írom, már vége a jubileumi, vagyis a X. Zorall Sörolimpiának, ott töltöttem 3 napot, megnéztem egy csomó koncertet – és még mindig nem lettem rocker. Viszont a fesztiválon töltött pár nap eséllyel indul a Nyár Legjobb Hétvégéje című képzeletbeli versenyen.
Valójában a bringázás miatt kerültem oda, vagyis a ZBBK (Zorallosok Bringás Baráti Köre) miatt, mert amikor ez a csapat megkerülte a Velencei-tavat, lehúztam a tekerős haverok után az esti koncertre, és nagyon bejött a feeling. Alóőrsre már vittem bringát, sőt, egyszer csatlakoztam is a kemény maghoz, de menet közben kiderült, hogy jobbra kellett volna kanyarodnom, mert a balra elhúzók egy 80 kilométeres túrára indultak… Fürednél feladtam. Így viszont megtaláltam az északi part legkúlabb bringás pihenőjét. (tovább…)
2017.augusztus 25-én a Csepel Horgász Egyesület Nyugdíjas Bizottsága horgász kirándulást szervezett a Préri-horgásztóra.
Tizenöt horgász jelentkezett és ment el a közös horgászatra. Délutánra szinte mindenki fogott 1-2-3-4-5 darab méretes pontyot, amit kíméletes szákolás és fertőtlenítés után vissza is engedett.