‘Szabadidő és szórakozás’ kategória archívum
2013. március 1. péntek
Csepel.hu

Csepel idei költségvetése sikertörténet, mert 20 év után ez az első alkalom, hogy a bevételek és a kiadások egyensúlyban vannak, vagyis nem kell folyó évi hiánnyal számolni. Ráadásul a fővárosban egyedülálló módon Csepel adósságállományát 70 százalékos arányban vállalja át az állam.
A polgármester javaslatára a bölcsődei és óvodai tisztasági csomagokat a jövőben az önkormányzat vásárolja meg, az iskolásoknak színházi program indul, 50 millió forint alapot hoztak létre a házi csatorna-rákötések támogatására, és még az infláció arányában sem emelkednek a szociális jellegű térítési díjak. Többek között erről döntöttek a csepeli önkormányzat képviselői a csütörtök esti testületi ülésen.
(tovább…)
Beküldve a(z) Önkormányzat, Csepel, Duna, Gazdaság, Közpénzek, Közterületek, Kultúra, Nemzetpolitika, Pártok, Sport, Szabadidő és szórakozás, Társadalom kategóriába | 26 hozzászólás »
2013. március 1. péntek
Csepel.hu

Tisztelt Szülők!
Mint az már köztudott; 2013. január 1-jétől az iskolák fenntartója az állam, működtetője kerületünkben az önkormányzat. Az új helyzetnek megfelelően arra törekszünk, hogy a csepeliek tisztában legyenek a Tankerületi Igazgatóság feladat- és hatásköreivel.
A napokban meghatározták az általános iskolába lépő első osztályosok beíratásának pontos időpontját. A csepeli iskolák a következő időpontokban várják a szülőket és a leendő első osztályosokat:
- 2013. április 8. (hétfő): 8 órától 18 óráig
- 2013. április 9. (kedd): 8 órától 18 óráig. (tovább…)
Beküldve a(z) Önkormányzat, Oktatás, Szabadidő és szórakozás, Társadalom kategóriába | Nincsenek hozzászólások
2013. március 1. péntek
MESZ/Csepel.hu

Győr városa adott otthont az evezősök ergométeres Országos Bajnokságának. A Csepel Evezős klub sportolói jobbára az élmezőnyben végeztek a nemzetközi csapatokat is felvonultató versenyben.
Az olimpikon Varga Tamás megvédte könnyűsúlyú bajnoki címét, csakúgy, mint Szabó Katalin, aki normálsúlyban nem talált legyőzőre a kétezer méteres távon. A csepeliek több számban is érmes helyezéseket értek el, többek között Széll Domonkos és Hajnal Adrienn, is a dobogó harmadik fokára állhatott fel.
(tovább…)
Beküldve a(z) Csepel, Sport, Szabadidő és szórakozás kategóriába | Nincsenek hozzászólások
2013. február 28. csütörtök
Csepel.hu

Az utolsó fordulóval befejeződött a kerületi röplabdázók Diákolimpiája a negyedik korcsoportos lányok küzdelmeivel. A házigazda Kék iskola a fiúk után a lányoknál is a legjobbnak bizonyult.
A négyes tornát veretlenül, 11:1-es játszmaaránnyal nyerték meg Börcsök Csaba edző és Fehér Gábor testnevelő tanítványai, így csatlakoztak a Kék iskola másik három gárdájához, akikkel együtt a fővárosi döntőben folytathatják szereplésüket, remélhetőleg minél sikeresebben.
(tovább…)
Beküldve a(z) Csepel, Sport, Szabadidő és szórakozás kategóriába | Nincsenek hozzászólások
2013. február 28. csütörtök
Csepel.hu

Túrkeve adott otthont február utolsó hétvégéjén a Graplling Országos Bajnokságnak, amit az eredetileg tervezett kétnapos megmérettetés helyett egy nap alatt lebonyolítottak.
A rekorszámú nevezést hozó tornán 5 csepeli arany született.
(tovább…)
Beküldve a(z) Csepel, Sport, Szabadidő és szórakozás kategóriába | Nincsenek hozzászólások
2013. február 28. csütörtök
BorsOnline.hu

Kemény és játékos – így jellemezte Zámbó Krisztiánt barátnője, Zsuzsi. Jimmy fiának kedvese elárulta, mit szeret legjobban az X-Faktor énekesében.
Zámbó Krisztián és barátnője, Zsuzsa több mint két éve vannak együtt, és mind a mai napig úgy turbékolnak, mint egy friss szerelmespár. – Annyira jó érzés együtt élni és mindig a szerelmem mellett lenni – mesélte Krisztián barátnője, Zsuzsi a Borsnak. A 21 éves lány az X-Faktor alatt végig kitartott kedvese mellett, és azóta is ha csak ideje engedi, elkíséri a különböző fellépésekre. Nemrégiben egy extrém élményre is vele tartott, amikor Krisztián egy rádióműsor kedvéért szétvert egy autót.
(tovább…)
Beküldve a(z) Bulvár, Média, Szabadidő és szórakozás kategóriába | 4 hozzászólás »
2013. február 27. szerda
Csepel.hu

Csepeli iskolásoknak tartott rendhagyó énekórát a Muzsikás együttes a Nagy Imre ÁMK Tornacsarnokában február 27-én. A négytagú formáció országjáró koncertkörútjukat 2005 óta folyamatosan a MOL támogatásával ingyen rendezi meg a tanintézményekben.
A program eddig eljutott több mint 250 településen 350 iskolába 80 000 diáknak és 4500 pedagógusnak – tájékoztatott Hamar Dániel zenész.
(tovább…)
Beküldve a(z) Önkormányzat, Kultúra, Oktatás, Szabadidő és szórakozás kategóriába | Egy hozzászólás »
2013. február 27. szerda
dailymail.co.uk/Pozitivnap.hu

David Latimer 1960-ban ültette a növényt a palackba. 1972-ben pedig mintegy kísérlet képen bedugaszolta az üveget, hogy aztán úgy is hagyja az elkövetkezendő 40 évben.
Az elmúlt 53 évben egyszer lett meglocsolva és egyetlen egyszer sem lett metszve.
A pletyka pedig terjedt és túlélte az elmúlt negyven évet. Mert, hogy ez a növény fajtája, latin nevén Tradescantia és az ámpolna növények közé tartozik. Köszöni remekül van, hermetikusan elzárva a külvilágtól. Saját ökoszisztémát alakított ki, tökéletesen újrahasznosítva a vizet és saját lehulló leveleit. Az egyetlen amit kívülről kap az a fény, amivel fotoszintetizál, vagyis a fényből energiát nyer.
(tovább…)
Beküldve a(z) Érdekes, Környezetvédelem, Szabadidő és szórakozás, Tudomány kategóriába | 7 hozzászólás »
2013. február 26. kedd
Csepel.hu

Tisztelt Csepeli Polgárok!
Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata tisztelettel meghívja Önöket a Csepeli Strandfürdő ünnepélyes megnyitójára.
Időpont: 2013. március 1. 10 óra
Helyszín: Csepeli Strandfürdő (1213 Budapest, Hollandi út 14)
A nagyközönség számára a strand március 1-jén 13 órától tart nyitva.
(tovább…)
Beküldve a(z) Csepel, Csepel-sziget, Duna, Sport, Szabadidő és szórakozás kategóriába | 16 hozzászólás »
2013. február 26. kedd
Csepel.hu

A hétvégén rendezték meg Kelet-Magyarország táncbajnokságát Nyíradonyban. Kerületünk táncegyesületét egy vegyespár képviselte: Horváth Kende Soma (Studio 2000 TSE), valamint Karcagi Laura (Freetime). Standard és latin táncokban is elhozták az ifjúsági bajnoki címet.
Ugyanezen a napon került sor a Budapest Bajnokságra, ahol szintén kiváló párosok képviselték a csepeli klubot.
(tovább…)
Beküldve a(z) Csepel, Kultúra, Szabadidő és szórakozás kategóriába | 3 hozzászólás »