‘Pártok’ kategória archívum

Csepel közösen emlékezett az 1956-os hősökre

2025. október 23. csütörtök

 

Csepel.hu

Az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából Csepel Önkormányzata megemlékezést tartott Wittner Mária parkban, majd a Szent Imre téri emlékműnél.

A megemlékezés a Közösen Csepelért Polgári Egyesület képviselőivel a Wittner Mária parkban kezdődött, ahol közösen idézték fel a forradalom hőseinek és áldozatainak emlékét. Ezt követően a Szent Imre téren folytatódott az ünnepség, ahol ünnepi műsorral, koszorúzással és csendes főhajtással rótták le tiszteletüket mindazok előtt, akik életüket adták a szabadságért. (tovább…)

Ilyen, amikor Németh Szilárd önmagán kacag?

2025. október 9. csütörtök

Csepel.info

Nevet váltott, de továbbra is működik az a Facebook oldal, melyet korábbi „harcostársai” és tucatnyi egyértelmű jel szerint Németh Szilárd hozott létre a saját szórakoztatására. Önirónia, de mértékkel – ez lehetne az oldal mottója. A humor alapjait a rezsibiztos „imázsát” adó alkat, zabálás és ivás alkotja. Kedvencei. Önmaga kifigurázása mellett a rá jellemző cinizmus a hatalom magasságából tekint az alattvalók felé, és inkább másokkal kíméletlen. Akkor sistereg igazán, amikor megzavarják legendás homofób érzékenységét.

A Fidesz alelnöke gyakran hangoztatja, hogy önkritikus alkat. De ez Cyrano-hoz hasonló: magát kigúnyolja ha kell, de hogy más mondja, azt nem tűri el. Ennek megfelelően úgy tűnik, saját szórakoztatására önálló Facebook-oldalt működtet. És amíg Cyrano az orrán, „Sziszkó” a torkosságán, pacalevésén és elhízott termetén (ön)élcelődik. Ez nem olyan meghökkentő: a nárcisztikus személyiségek akkor éreznek boldogságot, ha velük foglalkoznak – az pedig mindegy, hogy jó vagy rossz értelemben. (tovább…)

Képviselő-testület: több pénz útfelújításra, a hárosi ingatlanok felértékelődhetnek

2025. október 9. csütörtök

Csepel.hu

A szeptemberi képviselő-testületi ülésen módosították a közterülethasználat szabályait, az önkormányzati lakások bérleti jogviszonyainak rendezésére pedig új határidőket állapítottak meg.

A testület napirendje előtt a képviselők Lacza Márta Munkácsy Mihály-díjas festő- és grafikusművészre, Csepel díszpolgárára emlékeztek, majd elismeréseket adtak át olyan csepelieknek, akik öregbítették a kerület hírnevét: Fekete Ákos szervátültetett sportolónak, Fritsch Róbert birkózónak, Koleszár Mihály öttusázónak és Bíró Gyula uszodamesternek. (tovább…)

Október 6-án is futnak a DK magyarellenes hirdetései

2025. október 6. hétfő

Csepel.info

Október 6-át 2001-ben nyilvánította a magyar kormány nemzeti gyásznappá, az aradi vértanúk emléknapjává a magyarok által lakott területeken. Ez 2002 és 2010 között, az MSZP-SZDSZ-es kormányok illetve Gyurcsány Ferenc miniszterelnöksége idején sem változott. Sőt, Gyurcsány Ferenc miniszterelnökként minden évben koszorúzott ezen a napon. De ahogy az ex-miniszterelnök, ex-pártelnök, úgy ez is a múlté. A DK most azzal próbálja megkülönböztetni magát a többi ellenzéki párttól, hogy magyarellenes kampányt folytat a közösségi oldalakon.

“Tekintettel arra, hogy ezek az utolsó napok a közösségi oldalon, amikor megjelenhetnek politikai hirdetések, sokat mutat egy-egy párt világnézetéből és politikájából, hogy mire költi az utolsó milliókat a reklámpénzből. A DK a gyűlöletre.” – írja Ábel Attila a közösségi oldalán. Csepel korábbi alpolgármestere Dobrev Klára politikáját kritizálva két olyan hirdetést is bemásolt, melyek a nemzeti gyásznapon is futnak, tekintet nélkül arra, hogy október 6-a mindig a közös gyász napja volt, és a következőket emelte ki:  (tovább…)

Az előválasztás lesz a Tisza Waterloo-ja?

2025. október 3. péntek

Index (Kurucz Dániel), Csepel.info

Sokan kérdezik, hogy miért foglalkozunk olyan sokat a Tisza Párt előválasztásával. A válasz három pontos: 1. Több közvélemény-kutató cég és Magyar Péter szerint ez a párt a legnépszerűbb, ezért kétharmados kormányzásra készülnek. 2. Magyar Péter az országjárásai során száznál többször ígérte, hogy szeptember végén, választókörzetenként három kiválasztottal kezdődik az előválasztás. 3. Több olyan pletyka van, hogy nem lesz igazi előválasztás, a legtöbb helyen előre kiválasztották a “nyerteseket”. Csepelen például Rost Andreát.

Az Indexen  megjelent hosszú cikkből csak a jelenlegi helyzetre vonatkozó részt idézzük, a csepeli kiegészítést pedig mi adtuk hozzá a cikk után: (tovább…)

A csepeli Tisza Szigetek tagja előválasztás helyett 106 konkrét jelöltről beszél

2025. október 2. csütörtök

Csepel.info

Lilka beszámolója már csak a 106 jelöltről szól, akiket Magyar Péter jelent be – és szóba sem kerül semmilyen belső választás

Lilka, a csepeli Tisza Szigetek lelkes tagja a TikTok csatornáján foglalkozott a Tisza Párt jelöltállításával. Ám körzetenként nem három jelöltről, hanem következetesen egyről beszél. Szerinte Magyar Péter “amikor lesz a határidő, mikor elő kell állni a jelölttel, akkor előáll. Mind a 106 jelölttel.” Ez ellentétes az eddig hangoztatott ígérettel, hogy a szimpatizánsoknak lehetőségük lesz három jelöltből kiválasztani, kit szeretnének a választáson indítani. A párt önkéntese szerint, ha ismert lesz a 106 jelölt, a fideszes propaganda “azonnal ízekre szed mindenkit és az egész családot.”

Ezzel egybevág Forsthoffer Ágnesnek, a Tisza Párt alelnökének kijelentése. Ő a 24.hu oldalnak beszélt arról, hogy Tisza óvatossága indokolt, és azt sem bánná, ha az ő példájából okulva a parlamenti képviselőjelöltek nevét minél később ismerné meg a nyilvánosság. Azt is hangsúlyozta, hogy kevés olyan szereplőt találnak, aki nyilvánosan meri vállalni a pártszimpátiáját, holott a háttérben sokan dolgoznak. Már csak az a kérdés, hogy miért jelentették be a többkörös jelöltállítást és kiválasztást, ha nem megy, illetve ha valaki nem bírja a képviselő-jelöltséggel járó nyomást, miért jelentkezik? (tovább…)

Németh Szilárd Fidesze keményebb ellenzéke a kormánynak, mint a Momentum

2025. szeptember 29. hétfő

Csepel.info

Munkamegosztás: Németh Szilárd képviselői többnyire tartózkodással, az MSZP – Momentum – Kutya Párt pedig ellenszavazattal nem támogatják az önkormányzati javaslatokat

A csepeli önkormányzat testületi ülésén Németh Szilárd frakciója nem támogatta azt a törvényjavaslatot, amit az Országgyűlésben a Fidesz kezdeményezett, és még a helyi MSZP és Momentum szerint is támogatható – értesült a Csepel.info.

Csütörtökön tartotta testületi ülését a csepeli önkormányzat, ahol maradt a papírforma: a csepeli Fidesz képviselői szinkronban szavaztak az MSZP-vel, a Momentummal és a Kutya Párttal. (tovább…)

A csepeli tiszások lélekben már megnyerték a választást, és meghirdették a vagyonelkobzást is

2025. szeptember 23. kedd

Csepel.info

Miközben a Németh Szilárd-féle csepeli Fidesz körmös-nyúljás pacalos Csipkerózsika álmát alussza a KIMBA épületében, a helyi tiszások már a választások utáni vagyonelkobzást tervezik. Demokratikusan: kezdő lépéseikhez ugyanis olvasóiktól kérnek segítséget, politikai hirdetésekben. 

A napokban jelentek meg Csepel környékén azok a Facebook-hirdetések, melyekben a “Tisza – Csepeli Szimpatizánsok” csoport Orbán Viktor és családja vélt vagy valós vagyonáról szavaztatja olvasóit. Konkrétan arról, hogy elkobzásakor mire hasznosítsák. Azt sem rejtik véka alá, hogy lélekben már megnyerték a választást, így már csak el kell jutni a jeles napig, hogy a vagyonelkobzások megkezdődjenek:  (tovább…)

Hiába az igyekezet: a DK-sok nem fognak a Tiszára szavazni, és a Parlamentbe is bejutnak

2025. szeptember 19. péntek

Csepel.info

A Demokratikus Koalíció (DK) szavazóinak többsége pártjuk visszalépése esetén sem szavazna a Tisza Pártra – állítja az IDEA Intézet felmérése. Ez azért érdekes, mert a Telex szeptember 16-án támadta be a már visszavonult Gyurcsány Ferencet azzal, hogy párton belüli szeretője volt. Aki – nem mellesleg – csepeli lány lehetett. Lapunk szakértője szerint a DK elleni támadás annak a stratégiának a része, hogy a Tisza Párthoz tereljék az ellenzéki szavazókat. Erről mondja most az IDEA, hogy nem fog sikerülni.

A legújabb közvélemény-kutatási adatok alapján minimum csökken a különbség az előnyben lévő Tisza és a Fidesz támogatottsága között, míg egy amerikai cég szerint a Fidesz magabiztosan vezeti a versenyt. A McLaughlin & Associates amerikai közvélemény-kutató cég azt állítja, hogy most vasárnap a Mi Hazánk Mozgalom, a Demokratikus Koalíció és a Magyar Kétfarkú Kutya Párt is megugraná az ötszázalékos bejutási küszöböt. A Mi Hazánk 6, míg a másik két párt 5–5 százalékponton áll. Ebben a magyarországi kutatóintézetek is nagyjából egyetértenek. A nagy különbség a mérési eredményekben valójában csak a Fidesz és a Tisza Párt támogatottságában van.

(tovább…)

Amíg az MSZP haldoklik, a csepeli pártelnök civil szervezetbe menti át magát

2025. szeptember 18. csütörtök

Csepel.info

Takács Krisztiánt nem kell bemutatni a csepelieknek. Ő a “trükkös ember”, a “stiklis”, aki a botrányait simán megússza, vagy ha mégsem, hát csendben meghúzza magát, amíg elül a vihar. Ítélték már el magánokirat-hamisítás, rágalmazás és hűtlen kezelés miatt, és a tartozásait se szívesen adja meg. De ezzel a bűnlajstrommal nem tűnik ki párttársai közül. Hiszen a csepeli MSZP-ből az elmúlt 15 évben volt, akit kettős gyilkosság, sikkasztás, pedofília és egyéb, az övénél jóval súlyosabb hűtlen kezelési ügyekben is elítéltek. 

Az MSZP mindig védőszárnyat nyújtott a hozzá hasonlóknak. Utoljára, 2018-ban Bangóné Borbély Ildikó akadt ki azon, hogy elítélték a párttársát. Akkor azért mérgelődött, mert szerinte szegény Takács csak azért nyúlt le pár millió forint közpénzt, mert ezzel is önzetlenül segített a gyermekeken. De Bangóné sincs már, hogy megvédje. Ő azért kényszerült távozni a politikából, mert 2022-ben kiderült: diplomát hazudott magának. Saját párttársai árulták el abból a “nemes célból”, hogy előrébb kerüljenek az országgyűlési kompenzációs listán.  (tovább…)