‘Kormány’ kategória archívum

Orbán Viktor: Európa politikai vezetése megbukott

2016. július 23. szombat

Magyar Idők

Orbán Viktor: Európa politikai vezetése megbukott

A kormányfő a 27. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen tartott előadásában úgy fogalmazott: Európa elvesztette a globális szerepét és regionális szerelővé vált, nem képes megvédeni saját polgárait, saját külső határait. Mi kell még ahhoz, hogy kimondják, az európai politikai vezetés megbukott? – tette fel a kérdést Orbán Viktor.

A kormányfő azt mondta, szeptemberben, amikor Pozsonyban összegyűlnek Európa vezetői, a mostani elit védeni fogja a mundér becsületét. Úgy értékelte: ezen a tanácskozáson a közép-európai államoknak azt kell képviselniük, hogy Európában alapvető változásokra van szükség.  (tovább…)

Orbán Viktor: Az EU elvesztette globális szerepét

2016. július 21. csütörtök

Hirado.hu

Orbán Viktor: az EU elvesztette globális szerepét

A varsói visegrádi kormányfői találkozó megteremtette az alapját annak, hogy a szeptemberi pozsonyi uniós-csúcstalálkozón a V4-ek közös európai programmal lépjenek fel – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök. A miniszterelnök hangsúlyozta: az Európai Unió drámai pillanatokat él át, ugyanis Nagy-Britannia kilépése miatt elvesztette globális vezető szerepét. Orbán Viktor szerint az unió azért jutott ebbe a drámai helyzetbe, mert az Európai Bizottság a migráció kérdésében a lehető legrosszabb válaszokat adta.

A magyar kormány számíthat Szlovákia segítségére a határvédelemben – jelentette ki Robert Fico szlovák kormányfő. Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnök pedig reményét fejezte ki, hogy az őszi pozsonyi csúcstalálkozón olyan döntések születnek, melyek hatására az unió emberibb arculatot kap.
(tovább…)

Erzsébet-tábor: ötven csepeli gyerek Fonyódligeten

2016. július 20. szerda

Csepel.hu

Erzsébet-tábor: ötven csepeli gyerek Fonyódligeten

Immáron ötödször vakációzhatnak a 8 és 15 év közötti gyerekek a nyári Erzsébet-táborokban Zánkán, Fonyódligeten és az erdélyi Ivóban. Ebben az évben várhatóan közel több mint 90 ezer gyerek vesz részt az Erzsébet-táborok szervezésében lebonyolított programokban, amelyeket az Emberi Erőforrások Minisztériuma mintegy 4,4 milliárd forinttal támogat.

Idén a „Mesés nyár vár ránk” program keretében Csepelről ötven szociálisan rászoruló gyerek utazott június végén Fonyódligetre, az Erzsébet-táborba.
(tovább…)

Orbán Viktor: Megdöbbentő és elfogadhatatlan, ami Nizzában történt

2016. július 15. péntek

Hirado.hu

FILE - In this file photo dated on April 12, 2010. Viktor Orban, former prime minister and candidate of Fidesz, Hungary's main center-right party, attends an international press conference welcoming the result of his party in the first round of the parliamentary elections in Budapest, Hungary. Polls expect a landslide victory of Fidesz and Orban on April 25, at the final round of the parliamentary elections. (AP Photo/Bela Szandelszky, File)

A magyar miniszterelnök szerint megdöbbentő és elfogadhatatlan, ami az előző éjjel Nizzában történt – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője, aki elmondta: Orbán Viktor a terrorcselekmény miatt táviratban fejezte ki részvétét Francois Hollande francia köztársasági elnöknek.

“A magyar emberek és a magam nevében ezúton szeretném kifejezni részvétemet és együttérzésemet Önnek, a francia népnek és az elhunytak hozzátartozóinak. Gondolatban Önökkel vagyunk ezekben a nehéz órákban” – írta Orbán Viktor a francia államfőnek.

(tovább…)

Lendületben a magyar gazdaság

2016. július 11. hétfő

Fidesz.hu

Lendületben a magyar gazdaság

Jó jel, hogy a magyar kiskereskedelmi forgalom harmincnegyedik hónapja folyamatosan növekszik – fogalmazott a nemzetgazdasági tárca vezetője a Díj a sikeres vállalkozásokért 2016. márciusi és áprilisi elismeréseinek átadásán hétfőn, Budapesten.

A magyar gazdaság első negyedévi szerényebb növekedési üteme átmeneti, több áprilisi és májusi adat is mutatja, hogy a magyar gazdaság lendületben van, a 2,5 százalékos idei gazdasági növekedés megalapozott – közölte Varga Mihály.

(tovább…)

Nemzeti Birkózóakadémia épül Csepelen

2016. július 6. szerda

Rio 2016: Éremért utaznak a birkózók

haon.hu

Nemzeti Birkózóakadémia épül Csepelen

Németh Szilárd, az MBSZ elnöke és Mocsai Lajos, a Testnevelési Egyetem rektora együttműködési megállapodást írt alá

A magyar szövetség (MBSZ) – kihasználva azon ritka alkalmak egyikét, amikor a felkészülés alatt valamennyi olimpikon Magyarországon tartózkodik – szerdán egy sétahajón tartott sajtótájékoztatóját, amelyen a riói szereplők és a szakágvezetők beszéltek olimpiai terveikről. Az eseményen egyúttal az MBSZ együttműködési megállapodást kötött a Testnevelési Egyetemmel.

Sike András kötöttfogású kapitány négy versenyzője bemutatásakor Lőrincz Tamást (66 kg), Bácsi Pétert (75 kg) és Lőrincz Viktort (85 kg) is éremesélyesnek nevezte. Hozzátette, az indulás lehetőségét múlt héten, a szintén kvótás Varga Ádám legyőzésével kivívó korábbi világbajnoknak, Kiss Balázsnak (98 kg) is karrierje koronája lesz az olimpia.  (tovább…)

3000 milliárd forint maradt a családoknál 2010 óta

2016. július 5. kedd

Kormany.hu

3000 milliárd forint maradt a családoknál 2010 óta

A kormányzati intézkedéseknek köszönhetően mintegy 3000 milliárd forint maradt a családoknál 2010 óta, ebből 2000 milliárd forint ered az adókulcs csökkentéséből és 1000 milliárd forint származott családi adókedvezményekből – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium adószakmai ügyekért felelős helyettes államtitkára sajtótájékoztatón.

Tamásné Czinege Csilla közölte, július elsejéig csaknem 4 millió magánszemély és 750 ezer munkáltató nyújtotta be az adóbevallást 2015-ről. Húszezer hibás bevallás javítása zajlik, amiről már értesítették a magánszemélyeket. 2015-re több mint 600 ezer magánszemély igényelt vissza személyi jövedelemadót (szja), az egy évvel korábbi 585 ezer után.

(tovább…)

Ingyenes lett a kéményseprés

2016. július 1. péntek

Hirado.hu

Ingyenes lett a kéményseprés

Ezentúl az állam állja a költségeket. Eddig országszerte nagyok voltak a különbségek, a magáncégek más árakon és más színvonalon is dolgoztak – ezért alakították át a rendszert. Csaknem 2000 településen nem tudták vállalni a feladatot az önkormányzatok, ott mostantól a katasztrófavédők ellenőriznek.

Július 1-jével átalakul a kéményseprés-szolgáltatás. A szaktárca szerint erre azért van szükség, mert a magánszolgáltatók nagyon változó minőségben és árakon dolgoztak. Bár a rendszeres ellenőrzés kötelező, a magas díjak miatt sokan inkább megspórolták a kéményseprést, ami életveszélyes is lehet. Mostantól a kötelező ellenőrzések ingyenesek lesznek. Az állam átvállalja a költségeket.

(tovább…)

Idén 90 ezer gyerek vesz részt táborozásban

2016. június 28. kedd

Fidesz.hu

Idén 90 ezer gyerek vesz részt táborozásban

Az Erzsébet-táborokkal minél szélesebb kínálatot szeretne nyújtani a kormány a gyermekeknek – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának politikai államtitkára az M1 aktuális csatornán.

Rétvári Bence elmondta, széles a kínálat, a sport, a kulturális, hagyományőrző táborokon túl a speciális nevelési igényű gyermekek is nyaralhatnak Erzsébet-táborokban.

(tovább…)

Orbán: Brüsszelnek meg kell hallania az emberek hangját

2016. június 24. péntek

Mandiner

Az európai vezetők szembekerültek a népükkel

A magyar kormányfő szerint tiszteletben kell tartani a britek döntését, mert minden nemzetnek joga van ahhoz, hogy a saját sorsáról ő maga döntsön. Orbán Viktor a brit népszavazás legnagyobb tanulságának azt tartja, hogy Brüsszelnek meg kell hallania az emberek hangját.

Orbán Viktor miniszterelnök azt tartja a brit népszavazás legnagyobb tanulságának, hogy Brüsszelnek meg kell hallania az emberek hangját. A kormányfő péntek reggel azt követően nyilatkozott így a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában, hogy a brit EU-tagságról tartott csütörtöki népszavazáson győzött a kilépést pártoló tábor.

(tovább…)