‘Kormány’ kategória archívum

Giró-Szász: Megindult a kárfelmérés

2013. június 13. csütörtök

Fidesz.hu

A védekezéssel kapcsolatban két dolgot lehet kiemelni: az egyik az az összehangoltság, amely védekezésben részt vevő szervezetek munkáját jellemezte, a másik, hogy ez az összehangoltság csak úgy jöhetett létre, hogy az emberek közös gondjuknak tekintették az árvizet – jelentette ki Giró-Szász András kormányszóvivő a Duna TV Közbeszéd című műsorában.

Orbán Viktor korábbi megfogalmazása szerint szerdán lehet először kimondani, hogy „győzelemre állunk”, egy csata van még hátra, miután éjszakára várják a Duna tetőzését Bajánál. A védekezéssel kapcsolatban két dolgot lehet kiemelni: az egyik az az összehangoltság, amely védekezésben részt vevő szervezetek munkáját jellemezte, a másik, hogy ez az összehangoltság csak úgy jöhetett létre, hogy az emberek közös gondjuknak tekintették az árvizet – jelentette ki a Duna Közbeszéd című műsorában Giró-Szász András. A kormányszóvivő hozzátette: ilyen mértékű összefogásra régen nem volt példa.

(tovább…)

“Kiválóan vizsgázott az önkéntes tartalékos rendszer”

2013. június 13. csütörtök

Fidesz.hu

A honvédség „nem pusztán egy évről évre megjelenő sor a költségvetésben, hanem a nemzet erejének egyik fontos záloga, és a nemzeti szuverenitás előfeltétele – jelentette ki Orbán Viktor csütörtökön Ócsán, az árvízvédelmi munkálatokban résztvevő önkéntes tartalékos katonák elbocsátó rendezvényén.

Magyarország az elmúlt tíz napban minden idők legnagyobb dunai árhullámával küzdött; a magyar honvédek elévülhetetlen érdemeket szereztek abban, hogy ma már kijelenthetjük, hazánk győzelemre áll az árvíz elleni küzdelemben – jelentette ki Orbán Viktor.

(tovább…)

Szombat hajnalban a tetőzés elhagyhatja Magyarországot

2013. június 12. szerda

Fidesz.hu

Szombat hajnalban a tetőzés elhagyhatja Magyarországot – jelentette be Orbán Viktor szerdán Győrújfaluban.

“Ma van az a nap, amikor először kimondhatjuk azt a mondatot, hogy győzelemre állunk” – fogalmazott Orbán Viktor, megjegyezve, hogy egy “csata” van még hátra a Duna mentén, Bajánál. A kormányfő tájékoztatása szerint Budapesten jelenleg 813 centiméteren áll a víz, az előrejelzések szerint délre apad le 800 centiméterre. Hozzátette: ha ez bekövetkezik, a fővárosban fel lehet lélegezni.

(tovább…)

Több mint 300 ezer hívás érkezett a központi adományvonalra

2013. június 11. kedd

Hirado.hu

Hétfő estig 180 millió forint gyűlt össze a nemzeti összefogás vonalára, illetve a megadott számlaszámra – közölte Soltész Miklós államtitkár.

A gátakon dolgozókat is segíti a karitatív segítségnyújtást összehangoló Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács (NHKT).  A kormány által júniusban létrehozott testület munkája kapcsán Soltész Miklós szociális és családügyi államtitkár a 180 percben elmondta, nagyon nagy öröm érte hétfőn, mert a nemzeti összefogás 1357-es vonalát – amelyen hívásonként 250 forinttal lehet segíteni a rászorulókon – aznap reggelig 206 ezren tárcsázták, estére pedig a támogatók száma már meghaladta a 300 ezret. Ezzel a nemzeti összefogás vonalára, illetve a megadott számlaszámára eddig több mint 180 millió forint érkezett.

(tovább…)

Orbán: Még másfél-két nehéz napunk van

2013. június 11. kedd

Fidesz.hu

A kormány keddi ülésén megkezdi az eddigi árvízi károk felmérését, és rendelkezik a helyreállítási munkálatok ütemezéséről – közölte Orbán Viktor miniszterelnök kedd reggeli tököli sajtótájékoztatóján.

“Még másfél-két nehéz napunk van, és ha azon túl vagyunk, akkor már közel leszünk ahhoz, hogy sikert jelenthessünk be, de ehhez még két nap megfeszített munka és két nap megfeszített figyelem szükséges” – fogalmazott a kormányfő. Orbán Viktor elmondta, hogy jelenleg Dunaújváros alatt tetőzik a dunai árhullám, amely szerdán éri el Baját, csütörtökön pedig Mohácsot, majd elhagyja Magyarországot.

(tovább…)

Kósa Lajos: A kormányfő személyes jelenléte üzenet, hogy ez fontos ügy

2013. június 11. kedd

Fidesz.hu

A Fidesz ügyvezető alelnöke szerint a miniszterelnök azért van a dunai árvízi védekezés során a gátakon, hogy személyes tapasztalatai alapján tudja meghozni a védekezéshez szükséges politikai döntéseket.

Kósa Lajos kedden, az M1 Ma reggel című műsorában az ellenzéki pártok által az árhullámot kísérő miniszterelnöki jelenlétet “kampányfogásnak” nevező megjegyzésekre úgy reagált: a kormányfő nem az árvízi védekezés szakmai irányítása miatt van jelen a Dunán levonuló árhullámot kísérve a gátakon, hanem azért, hogy személyes tapasztalatai útján hozza meg a védekezéshez szükséges politikai döntéseket, és jelenlétével erőt adjon a védekezésben dolgozóknak.

(tovább…)

14 milliárdos segítő kezet kapott a budapesti tömegközlekedés

2013. június 11. kedd

Sokat javult a BKV helyzete, a tervezettnél is nagyobb üzemi nyereséggel működik

Mno.hu

A főpolgármester szerint maradéktalanul biztosítottak a fővárosi közösségi közlekedés működési forrásai az idei évre.

Tarlós István hétfőn az InfoRádió Aréna című műsorában közölte: arról állapodott meg a Varga Mihály vezette Nemzetgazdasági Minisztériummal és Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkárral, hogy a költségvetési törvényben a közösségi közlekedésre eleve biztosított 10 milliárd forintos támogatást júniusban megkapják. (tovább…)

Orbán: Stabilak a fő védvonalak Budapest alatt

2013. június 10. hétfő

A legfrissebb árvízvédelmi információk: ÁRvíz FM – Budapest környékén a 100,8 Mhz-en.

Fidesz.hu

Stabilak a fő árvízi védvonalak Budapest alatt Orbán Viktor  tájékoztatása szerint. A miniszterelnök hétfő reggeli sajtótájékoztatóján a tassi zsilipet, Bátát, Kisapostagot, Baját és a dunaföldvári híd környékét sorolta a fővárostól délre eső dunai veszélypontok közé.

A hétfői nap a súlypontáthelyezés napja az árvízi védekezésben: a főváros is túl van a Duna tetőzésén, ezért a fő erőket mostantól a Budapest alatti Duna-szakaszra kell összpontosítani, ahol ugyancsak magasabb lesz a vízállás, mint az eddig mért legnagyobb szint – mondta a kormányfő Budapesten, a Római-parton. A fővárostól délre hosszú folyószakaszon kell védekezni, ezért az erők ésszerű beosztása a kulcskérdés – hangsúlyozta Orbán Viktor, hozzátéve, hogy Bajánál csütörtökön várható a Duna tetőzése. Megjegyezte, szerdától szélviharok várhatók, ami megnehezítheti a védekezést.

(tovább…)

Árvízi adományok: 100 millió forint gyűlt eddig össze

2013. június 10. hétfő

Hirado.hu

Balog Zoltán elmondta: az adományokra nagy szükség lesz az árvíz levonulása utáni helyreállításkor is. A pénz a nemzeti összefogás 1357-es vonalán, illetve annak 11711711-2222222-es banki számlaszámán keresztül gyűlt össze.

Mintegy 100 millió forint pénzadomány gyűlt eddig össze az árvízkárosultak megsegítésére a nemzeti összefogás vonalán keresztül – mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

(tovább…)

Rogán Antal: Szükség van a veszélyhelyzet meghosszabbítására

2013. június 10. hétfő

Fidesz.hu

Rogán Antal a rádióinterjúban arról beszélt, hogy az árvízvédelmi készültséggel kapcsolatos veszélyhelyzet, amelyet a kormány Budapestre és a felett fekvő területekre meghirdetett, még hatályban van, és akár az egész héten hatályban lehetne. Az viszont látszik, hogy az ár levonulása hosszabb ideig tart, mint azt korábban várták, ezért szükség van a veszélyhelyzet meghosszabbítására – tette hozzá.

A frakcióvezető kitért arra, hogy a miniszterelnök bejelentését követően felvette a kapcsolatot Pintér Sándor belügyminiszterrel, mert a meghosszabbítást a kormánynak kell kezdeményeznie a parlamentnél.
(tovább…)