Több mint 300 ezer hívás érkezett a központi adományvonalra

Hirado.hu

Hétfő estig 180 millió forint gyűlt össze a nemzeti összefogás vonalára, illetve a megadott számlaszámra – közölte Soltész Miklós államtitkár.

A gátakon dolgozókat is segíti a karitatív segítségnyújtást összehangoló Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács (NHKT).  A kormány által júniusban létrehozott testület munkája kapcsán Soltész Miklós szociális és családügyi államtitkár a 180 percben elmondta, nagyon nagy öröm érte hétfőn, mert a nemzeti összefogás 1357-es vonalát – amelyen hívásonként 250 forinttal lehet segíteni a rászorulókon – aznap reggelig 206 ezren tárcsázták, estére pedig a támogatók száma már meghaladta a 300 ezret. Ezzel a nemzeti összefogás vonalára, illetve a megadott számlaszámára eddig több mint 180 millió forint érkezett.

A pénz elosztását az NHKT koordinálja, amelynek tagja a Baptista Szeretetszolgálat, a Katolikus Karitász, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet és a Magyar Vöröskereszt is. Az öt országos karitatív szervezet most is kint van a gátakon, az NHKT pedig hétfői tanácsülésén 5-5 millió forintot szavazott meg a munkájuk segítésére. A pénz egy részét akkor osztják ki, ha levonult az ár és lezajlott a károk felmérése, ekkor a helyreállítás és a veszteségek megtérítése lesz a feladat – tette hozzá Soltész Miklós.

Szenczy Sándor, a Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány vezetője a Kossuth Rádió műsorában elmondta, munkatársaik közül jelenleg Tahitótfaluban dolgoznak a legtöbben, nemcsak a védekezésben, hanem a kitelepítettek ellátásában is. A baptista egyház, illetve a szeretetszolgálat által felajánlott szálláson tizenöt személyt tudtak elhelyezni. A szervezet az elmúlt öt napban körülbelül ezer embert tudott megmozgatni a védekezési munkákhoz.

Forrás: Hirado.hu

Egy hozzászólás “Több mint 300 ezer hívás érkezett a központi adományvonalra” bejegyzésre

  1. nagyapó szerint:

    A 2/3 továbbra is működik!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

Itt lehet hozzászólni !