‘Kormány’ kategória archívum

Kósa Lajos: a végcél a 20 százalékos rezsicsökkentés

2013. szeptember 5. csütörtök

Hirado.hu

Óriásinak nevezte a magyar társdalom elmúlt három évi teljesítményét a Fidesz alelnöke a Kossuth Rádió reggeli műsorában.

“A kormányváltás után meg tudtuk akadályozni a közvetlen államcsődöt, a világgazdasági válság közepén kikerültünk a túlzott deficit eljárás alól, egy sor nagy rendszert, a közigazgatást, az oktatást újragondoltuk” – sorolta a Fidesz-KDNP visegrádi frakcióüléséről is beszámoló Kósa Lajos, aki kiemelte még az önkormányzatok és az állam adósságának konszolidálását, illetve a devizahitelesek érdekében hozott intézkedéseket. „Olyan teljesítmény van a hátunk mögött, amit hajlamosak vagyunk nem észrevenni” – fogalmazott a politikus.

(tovább…)

A halálút halott

2013. szeptember 4. szerda

Origo

Az M0-son haladva sokan még rutinból elhajtanak az M5-ös irányába a régi kerülőútra, pedig ki van táblázva, hogy egyenesen háromsávos Kánaán vár a járművekre. A képen az elválasztó felfestésen álló skodás sem hisz a szemének, és a táblákat tanulmányozza

Szombaton adták át az M0-s déli szektorának új szakaszát. Kicsit hangos, kicsit pattogós, de a mienk.

Végigmentünk a Megyeri hídtól az M1-esig, és megállapítottuk, hogy a halálút halott. Vagy ha még nem is egészen, akkor két héten belül az lehet.

(tovább…)

Hazánk újra az elitligában

2013. szeptember 4. szerda

Nőt a kiskereskedelmi forgalom is

MNO

Magyarország ismét a nagyobb mértékű növekedést felmutató országok között foglal helyet az előző év azonos időszakához mért bővülési ütemet illetően – írja közleményében a KSH által közzétett adatokra reagálva a Nemzetgazdasági Minisztérium. A kommünikében rámutatnak: a belső kereslet nyolc negyedévig tartó csökkenés után növekedett, a beruházások négy éve tartó volumencsökkenését megtörve a szektor 0,8 százalékponttal járult hozzá a növekedéshez. Élénkült a háztartások fogyasztása, a kormányzati fogyasztás, a beruházások, az export és az import is.

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) azt írja: a KSH legfrissebb közleménye szerint 2013 második negyedévében Magyarország bruttó hazai terméke – az előzetes becslésnek megfelelően – 0,5 százalékkal bővült az előző negyedévhez képest. A tárca kiemeli: a növekedés főként a mezőgazdaság 17,2 százalékos és az építőipar hozzáadott értékének 6,9 százalékos növekedésének köszönhető. „Az előző év azonos időszakához viszonyítva a nyers adatok alapján is 0,5 százalékkal, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint pedig 0,1 százalékkal növekedett a magyar gazdaság. Az előző negyedévhez viszonyítva a szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok ugyancsak 0,1 százalékos bővülést mutatnak hazánk bruttó hazai termékében” – mutatnak rá a közleményben.

(tovább…)

Péntekre kiderül, mikor jön az újabb rezsicsökkentés

2013. szeptember 4. szerda

Hirado.hu

A Fidesz a kommunikációs igazgatója szerint ennek mértéke akár több is lehet a tervezett tíz százaléknál. A részletekről a párt háromnapos frakcióülésén döntenek majd.

Nem bizonytalanság, hogy nincs még konkrét idöpontja az újabb rezsicsökkentésnek. Egyelőre mindkét lehetőség – a fűtési szezon kezdete (október 15.) és a január elseje mellett is vannak érvek. Erről Kocsis Máté beszélt Az Estében.

(tovább…)

Lázár János: november elsejével további 10 százalékkal csökkennek a rezsiköltségek

2013. szeptember 3. kedd

Hirado.hu

Az eddigi 10 százalékos rezsicsökkentést csak a kezdetnek nevezte a Miniszterelnökséget vezető államtitkár egy lakossági fórumon Hódmezővásárhelyen.

A Vásárhely24 hírportál hétfői tudósítása szerint Lázár János szólt arról, hogy a kormány egy másik jelentős lépésen is dolgozik, január 1-jétől a hús – ami főként a baromfi- és sertéshúst érinti – áfája 10 százalék alá csökkenhet a mostani 27 helyett. Ezzel kapcsolatosan az érintett tárcák jelenleg hatástanulmányokat végeznek.

(tovább…)

Orbán Viktor: Magyarország ma már képes fejleszteni iskoláit

2013. szeptember 2. hétfő

2010 májusa óta 359 iskolában indult iskolafejlesztési program

Hirado.hu

Magyarország ma már képes arra, hogy fejlessze iskoláit, oktatási rendszerét, és eljutott oda is, hogy beléphet a béremelések korszakába – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a törökbálinti Bálint Márton Általános Iskola és Középiskola, valamint sportközpont új épületének avató ünnepségén hétfőn, az új tanév első napján.

A kabinet szándékai szerint egy olyan oktatási rendszert hoz létre, amely nem konzerválja a társadalmi csoportok közötti szakadékokat, hanem minden gyermeknek, éljen bárhol az országban, esélyt ad a tanulásra és így az előrejutásra – mondta, kiemelve: ezért fontos, hogy minden általános iskolás ingyen juthasson hozzá a tankönyveihez. Első lépésként a mostani tanévben az elsősök és a rászorulók kapják ingyen a könyveket – közölte.

(tovább…)

Németh Szilárd: egyes bankok nagyon eldobták a kalapácsot

2013. szeptember 2. hétfő

Hirado.hu

A kormánybiztos szerint az elfogadhatatlan, hogy az emberek elveszítsék jövedelmük egy jelentős részét azért, mert a bankok áthárítják a tranzakciós illetéket.

Némelyik bank nagyon eldobta a kalapácsot – jelentette ki Németh Szilárd rezsicsökkentésért felelős kormánybiztos az M1 A Lényeg című műsorában annak kapcsán, hogy egyre több pénzintézet hárítja át az ügyfelekre a tranzakciós illetéket.

(tovább…)

Már a megemelt fizetésüket kapják az egészségügyi dolgozók

2013. szeptember 1. vasárnap

Hirado.hu

Az augusztusi fizetéssel, vagyis szeptember elején kaphatják meg az egészségügyben dolgozók a számukra korábban megígért és törvényben elfogadott béremelést.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Egészségügyért Felelős Államtitkárságának közleménye szerint idén minden egészségügyi dolgozó részesül a bérfejlesztésből, de prioritást kaptak azok, akiknek tavaly kisebb mértékben emelkedett a fizetésük.

(tovább…)

Az elemzőket is meglepte a KSH adatsora

2013. augusztus 31. szombat

MNO

Meglepetésnek nevezték a beruházások második negyedéves emelkedését az MTI által megkérdezett elemzők pénteken, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kiemelte, hogy erre utoljára a válság előtti évben, 2007-ben volt példa.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken azt közölte, hogy a nemzetgazdasági beruházások volumene 2013 második negyedévében 4,6 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva, az előző negyedévhez képest lényegében stagnált, 0,1 százalékkal csökkent.

(tovább…)

Orbán Viktor a politika gyökereihez tér vissza

2013. augusztus 30. péntek

MNO

Igor Janke szerint manapság a politikai vezetők sok országban csupán túlélni próbálnak, viszont Orbán Viktor megpróbál szembenézni a problémákkal.

A Hajrá magyarok! című sikerkönyv szerzőjével Pál Amanda beszélgetett a Lánchíd Rádió Kulissza című műsorában.

(tovább…)