‘Krimi’ kategória archívum

Lövöldözés és elfogás Csepelen – képek

2010. április 26. hétfő

Inforadio.hu

Ide kattints a galériához!

Négy embert fogtak el lopás gyanúja miatt a rendőrök Csepelen. Egy személy szökésben van, miután autóval el tudott menekülni a helyszínről.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársai a főváros XXI. Kerületében, a csepeli papírgyárnál akciót hajtottak végre vasárnap. Este 9 óra körül megjelent M. Á. 35 éves férfi – aki ellen a BRFK Gazdaságvédelmi Főosztályán vesztegetés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárás van folyamatban – és további három társa is a helyszínre érkezett. (tovább…)

Aki nem működött együtt, azt kicsinálták

2010. április 22. csütörtök

Index

Politikai nyomás nehezedett a fővárosi közműcégek vezetőire: aki nem volt együttműködő, azt kicsinálták, mondja két volt vezető. Haranghy Csaba, a Fővárosi Vízművek volt vezérigazgatója és Kocsis László, a Főkert volt igazgatója is azt mondta: sikereik ellenére azért kellett távozniuk a cég éléről, mert nemet mondtak bizonyos vezetőknek. Hagyó szerint ezekben az ügyekben nem is volt döntési jogköre.

Haranghy Csaba, aki 2000-től a Fővárosi Vízművek gazdasági vezérigazgató-helyettese, 2003-tól pedig vezérigazgatója volt, 2008 szeptemberében távozott a társaságtól. Mint az Indexnek elmondta, néhányan azt gondolták, minden felett állnak és egészen elképesztő dolgokat engedtek meg maguknak. (tovább…)

Budapestből „kis Hanoi” lett

2010. április 22. csütörtök

Népszabadság

Folyamatosan nő a kereslet Budapesten a kokain, a marihuána és az amfetamin por iránt, visszaesett ugyanakkor az ecstasy tablettáké és kis mértékben a heroiné is.

A fővárosi drogpiac kétharmada néhány, egymáshoz lazán kötődő, ám mégis szorosan együttműködő vietnami bűnözői csoport kezében összpontosul. Ródler Norbert, a Budapesti Rendőrfőkapitányság (BRFK) kábítószer-bűnözés elleni egységének vezetője szerint a vietnamiak megjelenése óta marihuánából jelentősen megnőtt a kínálat, s ennek hatására csökkentek az utcai árak. (tovább…)

Az FKF is kifizetőhely lehetett

2010. április 21. szerda

Tv2 Tények

Hűtlen kezelés miatt nyomozást rendelt el a BRFK az FKF Zrt. gazdálodásával kapcsolatban. A vállalat vezérigazgatóját már tanúként kihallgatták. Bielek Péter arról beszélt a vallomásában, hogy előre meghatározott cégek nyerték el az FKF-nél kiírt közbeszerzéseket. Azaz a BKV-hoz hasonló kifizetőhely lehetett ez a vállalat is.

A vallomásban szerepel Hagyó Miklós és Mesterházy Ernő neve is, valamint az, hogy több üzletről ők döntöttek. Közben Demszky Gábor ellen is feljelentést tett valaki, a főpolgármester horvátországi nyaralófelújításával kapcsolatban. (tovább…)

Dübörög az MSZP hazugsággyára

2010. április 21. szerda

Van, ahol a közpénz sem sajnálják a hazugságokra

MTI, Mno.hu

Feljelentést tett a Fidesz a Legfőbb Ügyészségen, a párt szerint ugyanis az MSZP telefonos kampányával megtéveszti a választókat.

Kontrát Károly, a Fidesz Új Demokrácia Központjának vezetője szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: az MSZP „hazug kampányának” lényege, hogy telefonon olyan megtévesztő információkat közölnek az emberekkel, amelyek szerint az adott választókerületben elmarad a parlamenti választás második fordulója, vagy azt mondják, hogy bizonyos jelöltek listáról már mandátumot szereztek. (tovább…)

Tizedikről vetette le magát

2010. április 21. szerda

Blikk

Mintegy 30 métert zuhant a férfi, aki leugrott a csepeli panelház  tetejéről

Mintegy 30 métert zuhant a férfi, aki leugrott a csepeli panelház tetejéről

Rejtély, vajon hogyan juthatott be a házba és annak a tetejére Gy. Attila Zoltán (†20), aki hétfő este vetett véget életének Csepelen.

A fiatal fiú a Zsák Hugó utca egyik tízemeletes épületét nézte ki magának, hogy végzetes tervét végrehajtsa. (tovább…)

Ingatlanügy miatt tett feljelentést a BKV

2010. április 20. kedd

Index

Trolitolás a BKV-nál

A BKV ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a Budapesti Rendőr-főkapitányságon, mert egy szerződéssel kapcsolatban gyanú merült fel a Btk. több paragrafusába ütköző bűncselekmény miatt. Úgy tudjuk, hogy a kifogásolt szerződés a Fehér úti BKV-telephely egy részének eladásáról szól.

A BKV Zrt. Belső Kontroll Igazgatósága által lefolytatott vizsgálat alapján újabb szerződéssel kapcsolatban merült fel gyanú a Btk. több paragrafusába ütköző bűncselekmények megvalósulása miatt, áll a BKV közleményében. Ezért Kocsis István vezérigazgató ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a Budapesti Rendőr-főkapitányságon. (tovább…)

Kizuhant egy fiatalember a Zsák Hugó utcában

2010. április 19. hétfő

MTI, Origo

Fotó: Norc.hu

Meghalt egy 20 év körüli fiatalember, aki kizuhant egy csepeli tízemeletes házból hétfő délután – közölte a rendőrség.

A BRFK sajtóosztálya szerint az egyelőre tisztázatlan eset a XXI. kerületi Zsák Hugó utcában történt. A rendőrség egyelőre nem tudott választ adni arra, hogy pontosan honnan, milyen körülmények között esett ki a fiú a házból. Egyelőre annyit lehet tudni, hogy biztosan nem ott lakott, ahol meghalt.

Egy kisfiút és egy fiatal nőt támadott meg egy kutya Csepelen

2010. április 19. hétfő

Hírszerző, RTL Klub, Csepel.info

A kép illusztráció (Rtlhirek.hu)

Súlyos sérülésekkel került kórházba egy kisfiú és egy fiatal nő, egy kutya támadta meg őket hétfőn délután Budapesten, Csepelen.

Sagyibó Melinda, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese a Független Hírügynökségnek elmondta: a megvadult állat a Koltói Anna utcában, egy családi ház udvarán támadta meg a gyereket. A kiabálásra egy nő – a kutya gazdájának élettársa – szaladt ki az udvarra, ő segített a bajbajutott gyereknek, majd a kutyát bezárta. A mentők két sérültet vittek kórházba – tette hozzá a sajtóügyeletes. (tovább…)

A Fidesz szerint ez a 13 legmocskosabb ügy

2010. április 19. hétfő

Index

A Fidesz 13 ügy gyors kivizsgálását ígérte a kampányban. A Fidesz botránylistája igen vegyes: van ahol már hónapok óta nyomoz a rendőrség, máshol nem biztos, hogy egyáltalán lehetséges jogi felelősséget megállapítani. Röviden összefoglaltuk, hogy a Fidesz szerint melyek voltak a legkínosabb ügyek az elmúlt években.

A Fidesz összesen 13 ügyről ígérte, hogy gyorsan nekiállnak kivizsgálni, ha hatalomra kerülnek. Az egyes témák igen bonyolultak, és csak címszavakban sorolták fel őket a kampány derekán. Így nem mindig világos, hogy pontosan melyik szálat akarják majd felgombolyítani. (tovább…)