Dübörög az MSZP hazugsággyára

Van, ahol a közpénz sem sajnálják a hazugságokra

MTI, Mno.hu

Feljelentést tett a Fidesz a Legfőbb Ügyészségen, a párt szerint ugyanis az MSZP telefonos kampányával megtéveszti a választókat.

Kontrát Károly, a Fidesz Új Demokrácia Központjának vezetője szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: az MSZP „hazug kampányának” lényege, hogy telefonon olyan megtévesztő információkat közölnek az emberekkel, amelyek szerint az adott választókerületben elmarad a parlamenti választás második fordulója, vagy azt mondják, hogy bizonyos jelöltek listáról már mandátumot szereztek.

E telefonhívások megtévesztik az embereket, választási csalás előkészületeit jelentik, ezért a Fidesz feljelentést tett a Legfőbb Ügyészségen – közölte a párt országgyűlési képviselője.

Kérdésre kifejtette: az Új Demokrácia Központhoz mostanáig 2459 bejelentés érkezett, amelyből 139 szól választási csalásról. Az érintett helyszínekkel kapcsolatban példaként említette a Mezőtúr és a Mezőkovácsháza központú választókerületet, Tatabányát, Esztergomot, Miskolcot, Makót, Gyöngyöst, Kiskunhalast, Komlót, Szegedet és Budapestet. A fővárosról szólva megjegyezte, hogy Kőbányán és Soroksáron olyan tartalmú telefonhívásokkal is megkeresik az embereket, hogy ha a Fidesz nyer, akkor ezeket a kerületeket elcsatolja Budapesttől. A politikus szerint szervezett akcióról van szó. Hozzáfűzte: az illetékes választási bizottságoknál is történtek bejelentések.

Kontrát Károly hangsúlyozta, a második forduló tétje, hogy létrejön-e egy széles körű nemzeti egység. Véleménye szerint ezen egység létrejöttének mára „egyetlen ellensége” maradt, az MSZP, amely „semmitől sem riad vissza annak érdekében, hogy ezt a nemzeti egységet megakadályozza”, még választási csalástól sem. A szabad választás jogát akarják elvenni a szocialisták az emberektől – fogalmazott a politikus, hozzátéve, hogy pártja arra kéri az embereket: „ne üljenek fel ennek a rágalomhadjáratnak”, ahol kell, menjenek el választani április 25-én is, és szavazzanak a nemzeti egységre.

Forrás: MTI, Mno.hu

Közpénzből küld kiskorúaknak is lejárató leveleket az MSZP?

Közpénzből finanszírozott, valótlanságokon alapuló lejárató kampányt folytat a Fidesz és helyi képviselőjelöltjei ellen a XVIII. kerületi önkormányzat – olvasható a XVIII. kerület Fidesz-frakcióvezetőjének szerdai közleményében.

A polgári párt és jelöltjei hitelét romboló, őket kerületek összevonására és megszüntetésére, szociális segélyek eltörlésére, oktatási és egészségügyi intézmények bezárására vonatkozó tervekkel vádoló levelek és szórólapok kerültek a napokban a lőrinci és imrei polgárok postaládáiba. A kerület címerével és fejlécével ellátott szórólapot Szaniszló Sándor alpolgármester írta alá, ami felveti a közpénz nem rendeltetésszerű felhasználásának gyanúját – áll a kommünikében.

Az MSZP kampánycsapata az ugyanilyen tartalmú leveleket eljuttatja a szociális ellátórendszer jogosultjainak is, a küldemények megcímzésekor felhasználják az önkormányzatnál nyilvántartott listákat – tájékoztattak. A helyi Fidesz szerint még inkább felháborító, hogy a választójoggal nem rendelkező kiskorúaknak – 10-12 éves gyermekeknek – is elküldik a rágalmakkal teli leveleket.

A XVIII. kerületi Fidesz a helyi választási bizottságnál kifogással él a kirívó esetek tárgyában, a továbbiakban pedig jogi útra tereli az ügyet. A Fidesz szerint tűrhetetlen, hogy a helyi polgárok adóforintjait önkényesen és becstelenül arra használja a szocialista városvezetés, hogy tisztességtelen rémhírterjesztés és félrevezető rágalmazás árán befeketítse azokat az embereket, akiket a lakosság – az április 11-i választási eredmények egyértelműen bizonyítják – náluk sokkal érdemesebbnek tart a bizalmára.

Forrás: MTI, Mno.hu

25 hozzászólás “Dübörög az MSZP hazugsággyára” bejegyzésre

  1. csepelino1 szerint:

    Erre válaszul ezt küldöm: A párt sajtóosztálya az [origo] kérdésére azt közölte, “a Fideszben teljes az egyetértés abban a tekintetben, hogy a lehető leghamarabb és a lehető legnagyobb mértékben csökkenteni kell az adókat”. – Szerintem, ha a lehető legnagyobb mértékben csökkenteni kell az adókat, akkor ez azt jelenti, hogy nem kell majd adót fizetnünk!!!!! Hiszen az a legnagyobb mértékű csökkentés!!!!! DE JÓ, HOGY EZEK MÉG SOHASEM HAZUDTAK!!!!!

  2. Manitu szerint:

    Kedves csepelino, elnézést, hogy vitába szálltam veled, felesleges volt.

    Igazad van. ha én pl. a lehető leggyorsabban megyek valahová, akkor fénysebességgel közlekedem.

    🙂

  3. ződ szerint:

    Bocsika, közlekedek és nem közlekedem!

  4. csepelino1 szerint:

    Nem ugyanaz. Te példádnál maradva, ha Te azt mondod, hogy gyorsan mész valahová, mondjuk kocsival, de defektes a kereked. Akkor kicseréled és mész. MOST A FIDESZ szemszögéből: a kocsi megvan, a kerék is defektes, de ŐK nem cserélik ki a kereket, tehát el sem indulnak sehová. ENNYI! ÁTVERÉS AZ EGÉSZ! És mondom, ezt, amit Én bemásoltam, nem a véleményem, ezt Orbán Viktor, és Kövér László nyilatkozza. De ha akarod, ÉN KÉREK ELNÉZÉST ÉRTE!!!!!

  5. "*" szerint:

    ződ, Fidesz politikus, nézd el ha nem tud helyesen írni, majd az országot rendbe teszi… 🙂

  6. Hugi szerint:

    Pont ott a baj, hogy defektesnek látszik, de még a motort is ellopták!

  7. ződ szerint:

    “*”! Fidesz politikus? Jajj nekünk szegény normálisoknak!

  8. Manitu szerint:

    Ződ, te úgy közlekedsz, ahogy akarsz, gondolom a szolgálati kocsi és a titkárnő is jár. Normális ember más esetben nem szavaz az MSZP-re, csak ha valami különleges haszna származik belőle.

    Bár szerintem ti nam vagytok normálisak, más ember halálán ugyanis nem viccelődik senki.

  9. ződ szerint:

    Manitu! Bekopizom az Admin válaszát a másik ződdel kapcsolatos kérdésemre, aki visszaélt a nickemmel.:
    “admin:
    2010. április 20., kedd 12:40-kor

    Igen, ez valós hiba. De nem tudunk ellene tenni semmit, csak abban bízunk, hogy annyi kulturáltsága még lesz a fórumozóknak, hogy mások helyett nem írnak bejegyzéseket. Volt már ilyen példa, és akkor az illetőt az IP-címe alapján kitiltottuk a fórumból.”
    Szeretnélek megvigasztalni, nem csak szolgálati kocsi, titkárnő jár, hanem még a mosogatószerem is JÁR!

  10. lolka szerint:

    csepelino1:
    2010. április 21., szerda 14:36-kor
    “a Fideszben teljes az egyetértés abban a tekintetben, hogy a lehető leghamarabb és a lehető legnagyobb mértékben csökkenteni kell az adókat”.
    Gondolom ez a rész idézet, hiszen ott az idézőjel. Tehát, akkor tartsuk szem előtt a “lehető” szót, mert azon van a hangsúly. A lehetőségeken belül a legnagyobb mértékben… De, ha összedugjátok a fejeteket: ződ-zed-“*”, akkor talán előrébb kerültök, egy egy mondatos idézet megértésében. Ha nem akkor valami szakemberhez kell fordulni…

  11. ződ szerint:

    lolka! Akkor ezt védd ki!
    Komoly adócsökkentést ígér Orbán
    Ha a Fidesz kerül kormányra, 2010-ben egyszeri, nagy arányú adócsökkentés lesz – jelentette ki Orbán Viktor az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
    FN.hu, MTI
    2009. november 10. 20:40

  12. Hugi szerint:

    Most számon lehet kérni Gyurcsány adócsökkentési ígéretét. Ugye abból csak adóemelés lett. Na de a még fel sem állt kormányét, úgy, hogy egy bevallottan hazug és bizonyítottan tolvaj banda van kormányon…

  13. farkas szerint:

    Hugi: “egy bevallottan hazug és bizonyítottan tolvaj banda van kormányon…” – Ez tény. DE MILYEN LESZ? Erre tudsz nekem válaszolni? Olyan, akinek nincsen programja, vagyis azt ti nem tudjátok. Vagyis nem tudjátok, hogy mire is szavaztok. De titeket ez sem érdekel… Majd 4 év múlva érdekelni fog, amikor még több bőr lesz lehúzva rólatok! És Orbánon nem is tudtok (Ti választók) számon kérni semmit, mert nem mondott semmit mit csinál 4 év alatt! BALGA MÓDJÁRA RAKJÁTOK A FIDESZ MELLÉ AZ X-ET! És kívánom, legyen igazatok. DE NEM LESZ!

  14. Vica szerint:

    Figyu farkas!
    Hallottad Te az öszödi beszédet annó? Abból számodra az derült ki, hogy ők tudták, mit csinálnak?

    Lehet, hogy még Mariska néni a Futrinka utcából is ügyesebb lett volna, ugyan programja neki sem volt, de Ő legalább már megtanult spórolni, csak Neki nem volt lehetősége kipróbálni magát.
    Hát itt mindenki próbálkozik. Aztán vagy sikerül, vagy nem, amíg képviselők, élvezik annak minden hasznát, aztán, ha lelépnek, fölveszik a milliókat és fujjolnak az utánuk jövőkre.

  15. HM. szerint:

    Itt csepelen gulyás doktor úr mutatta az útat. Csak tévedésből a rosszat!

  16. ződ szerint:

    Figyu Vica!
    “Hölgyeim, Uraim, Barátaim! Nem igérek semmit, csak annyit, hogy azt 100%-ig betartom! Kérem szavazzatok rám és pártomra! Bizalmatokat előre is köszönöm! Hajrá Magyarország!” Ez van olyan!

  17. nagyapó szerint:

    Tökéletes szoci, hazug hozzáállás. Nem a cikkről beszélünk “Dübörög az MSZP hazugsággyára”, hanem az ikes igékről. Megkérdezem ezek után, mi a “szarik” ige egyesszám első személye?
    A programról pedig annyit, kedves szocik, hogy – mint írtam már – az nem képregény, így a prolik nem tudják olvasni, értelmezni (sok a 400 oldal).
    Jellemző, hogy az adócsökkentést kérik számon, nem tudván, hogy év közben nem lehet adót változtatni. A hazug Gyurcsány kormány is év végén módosított törvényt (adócsökkentés), majd a választások után beismerve, hogy hazudott, visszavonták.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  18. ződ szerint:

    nagyapó! Végre egy magyartanárnak való téma! Az egyesszám első személye az Én, a második személye a Te, a harmadik személye az Ő, de hogy jön ide a szarik? Ha csak nem úgy, hogy én szarok, te szagolod, ő meg röhög rajtunk!

  19. Nyugi szerint:

    Gyorsan ment ez Nagyapó. Már prolizol! ez ám a tmpó meg az úri jómodor! Cicáznak már a szép csendőrtollak, Nagyapó?! Unokáid, a Zorbán és a Kövér hű tanítványaidként kinyitották a szájukat, és hazudtak. (Adócsökkentés) Kinyújtották a kezüket, és loptak: egyelőre a te illúzióidat, de lopnak majd mást is mint te Nagyapó a lovastengerészeddel együtt.

    Neked valaki ellent mondani merészel, és máris a proliknál, a prolik gylázásánál tartasz, akiknek még 24 órával ezelőtt Németh Szilárd, Borbély Lénárd a Zorbánnal együtt a seggét nyalta, amíg a voksukat le nem adták és nyalják még legfeljebb vasárnapig, a második fordulóig.

    Nagyon nagy kár nagyapó, hogy a prolinak a vezéreiddel együtt hazudsz, és gúnyolodsz is vele. Nem méltó ez egy úriemberhez, egy vitéz Nagybányai Nagyapóhoz. Egy prolit rövid időre átverhettek, talán kettőt, hármat is, de a többivel mihez kezdtek, ha már most gyalázzátok őket? Vitéz Nagybányai Nagyapó?!

  20. Jeniszej szerint:

    He.he

  21. ződ szerint:

    nagyapó! Csak úgy népköltészetileg, ha már szarozunk:
    O.V. országjárásán egy szorgalmasan dolgozó bácsit lát. Gondolja vegyül egy kicsit és megszólítja . Adjon a Jóisten öregapám! Mit tetszik Kend csinálni? Fogadj Isten, láthatja a tésúr, rabolom a reterátot. Mit tesz az anyaggal? kérdezősködik tovább. Gyúrok belőle egy MSZP-ést. No, gondolja csak megkérdem, miért nem fideszest? Mert ahhoz nagyon kevés lenne, mástól meg restell az ember kérni!
    mottó: nincsenek régi viccek, csak újszülöttek, nekik minden vicc új.

  22. Tóth Béla szerint:

    Tisztelt Hölgyeim/Uraim!
    Mély megdöbbenéssel olvastam végig az eddig írtakat. Le vagyok sújtva. Ebben az országban tényleg ennyi vak, tudatlan és tévedését a végletekig védő ember van. Az MSZP 8 éve már múlt. Arról lehet beszélni, hogy hova sodorták az országot. Ha az itt élő másgondolkodású embereknek nem is hisznek, hallgassák meg és olvassák el a külföldi médiák véleményét. Mindenki üdvözli a változást. Mint az kiderült az önök táborának is a negyede elégedett az eredménnyel. Nem az MSZP eredményével. Viszont a FIDESZ még nem kezdte el a kormányzást, így véleményt sem lehet mondani róla. Vagy ha a ’98-’02 közötti időszakról akar bárki véleményt nyilvánítani, kérem, tegye meg, de tárgyilagosan, nem szemellenzősen. Kérem baloldali embertársaimat, ne hordjanak szemellenzőt. A tények azok nagyon makacs dolgok.

  23. csepelino1 szerint:

    Nagyapó “Jellemző, hogy az adócsökkentést kérik számon, nem tudván, hogy év közben nem lehet adót változtatni.” – El vagytok Ti tévedve! ÁLLJON MÁR MEG A MENET! Nem Én mondtam, hogy 2010-ben adót csökkentek! Miről beszélsz? Nem Én mondtam Kedden (2010.04.20.-án), hogy 2010-ben nem tudjuk az adókat csökkenteni, és nem Én mondtam, erre válaszul az MTI kérdésére (2010.04.21.-én), hogy 2010-ben csökkentjük az adókat! IGENIS BEINDULT A FIDESZ HAZUGSÁGGYÁRA! ÉN CSAK ERRE SZERETTEM VOLNA FELHÍVNI A FIGYELMETEKET! És nem mellékesen sajnálom az országot, hogy ilyen politikusai vannak! És nekünk választóknak nem adatik meg, hogy VÉGRE egy olyan pártra szavazzunk, ami nem a kisebbik rossz!

Itt lehet hozzászólni !