‘Krimi’ kategória archívum

Borzalom Kolontáron: felelnek a vádlottak

2012. szeptember 24. hétfő

Mno.hu

Tizenöt személy ellen emeltek vádat a tíz halálos áldozattal járó kolontári iszapkatasztrófa ügyében indított büntetőperben, amelynek hétfőn lesz az első tárgyalási napja. Az érintett cégben tulajdonos egyébként Tolnay Lajos is, aki az ország 21. leggazdagabb embere és korábban Gyurcsány Ferenc cégtársa volt. A tragédia után a kormány a térséget újjáépítette, kicserélték a szennyezett talajrétegeket, illetve stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté nyilvánították a Malt.

Hétfőn kezdődik a vörösiszap-katasztrófa ügyében indított büntetőper első tárgyalása a Veszprémi Törvényszéken. Az ügyészség a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. ajkai telephelyén, a X-es számú vörösiszap-tároló kazettájánál 2010 októberében bekövetkezett gátszakadás ügyében halált előidéző gondatlan közveszélyokozás vétsége, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó közveszélyokozás bűntette, gondatlanságból elkövetett környezetkárosítás és természetkárosítás vétsége, továbbá hulladékgazdálkodás rendje megsértésének bűntette miatt emelt vádat január közepén 15 terhelttel szemben. (tovább…)

A busz ablakán át menekült a csepeli rongáló

2012. szeptember 23. vasárnap

A 2-es metró egyik kocsiját huligánok verték szét, de a banda tagjait elkapták

HVG, Csepel.info

Évente több százmilliós kár keletkezik a járművekben és a BKV létesítményeiben – Korábbi fotó

Egy buszt és egy metrókocsit megrongáltak hétvégén Budapesten. Szombat este a 2-es metró egyik kocsiját huligánok verték szét, de a kilencfős bandát elkapták. Csepelen egy 35-ös busz utasterét firkálta össze egy fiatalember, de ő kiugrott az ablakon és elmenekült.

Valószínűleg részegek voltak azok a fiatalok, akik megrongálták szombat este a 2-es metró egyik kocsiját. A belvárosban szálltak fel, és a Batthyány téren szálltak le a járműről, de addig megrongáltak a szerelvényen mindent, amit lehet: ablaküvegeket törtek ki, az üléseket a helyükről felszedték, és a metrókocsiban vizeltek. A Batthyány téren rendőrök várták és előállították a huligánokat. (tovább…)

Baleset az M0-son: ággyal ütközött egy autó

2012. szeptember 21. péntek

MTI, ATV

Ággyal ütközött egy személyautó csütörtök délután az M0-s autópályán Szigetszentmiklósnál, személyi sérülés nem történt – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata az MTI-vel.

A bútor a baleset szenvedett járművel szemközti irányban, a másik pályatesten haladó autó tetejéről esett le. A csak anyagi kárral járó baleset miatti félpályás útlezárás négy-öt kilométeres torlódást okozott a délutáni csúcsforgalomban.

Újabb Hunvald-per kezdődött

2012. szeptember 20. csütörtök

RTL Klub, Mandiner.hu

Az egykori erzsébetvárosi polgármester és Weinek Leonárd volt zuglói SZDSZ-s kerületvezető ezúttal több tízmilliós tanácsadói szerződések miatt állt bíróság elé.

A vád szerint a két polgármester 50 milliós tanácsadói szerződéseket kötött, ám ezeket nem találják. Hunvald György az RTL Klubnak azt mondta, hogy nem véletlenül nem találják a tanácsokat, hiszen azokat ő kapta és szóban. Az egykori erzsébetvárosi polgármester szerint nem tilos tanácsadói szerződéseket kötni.

mandiner.hu

Üldözhette a Fiatot a szlovák milliárdosnő

2012. szeptember 20. csütörtök

MTI, Index

Fotó: Mihádák Zoltán

Bosszúból üldözhette áldozatait Eva Varholíková Rezesová szlovák milliárdosnő, aki egy hónapja ittasan belerohant az előtte közlekedő Fiat Puntóba az M3-as autópályán, négy ember halálát okozva, írta a Blikk a baleset után hetekig keresett, és hétfőn a rendőrségen vallomást tett kamionos beszámolója alapján.

A lap csütörtöki számában egy neve elhallgatását kérő informátorra hivatkozva számolt be a szemtanú vallomásáról. A kamionos szerint már több kilométerrel a baleset előtt várható volt, hogy baj lesz. Elmondta, hogy már vagy tíz kilométerrel korábban kialakult a konfliktus a felek között, mert a BMW nem tudta első lendületből megelőzni a Fiatot. Villogott rá, hogy hagyja el a belső sávot azonnal, hogy a hatalmas sebességéből ne kelljen visszavennie. (tovább…)

Nyolc éve lejárt terméket árult

2012. szeptember 18. kedd

Ezt etették volna velünk

Nyolc éve lejárt szavatosságú, de még boltban árult élelmiszert is találtak a NAV ellenőrei egy budapesti razzia során.

Több termék is rohadt volt és bűzlött, a csomagolásuk pedig szakadt volt. Jó néhányat valószínűleg át is címkéztek, hogy el tudják adni. Az ellenőrök halat, kagylót, tenger gyümölcseit, és jelölés nélküli tésztát foglaltak le. Több mázsa élelmiszert megsemmisítettek.

Megijedt, ezért riasztott a játékpisztoly miatt a BME-s diák

2012. szeptember 14. péntek

Velvet.hu, TV2 Tények

Próbálta felmérni, hogy vajon éles fegyver van-e a mellette ülő, jedinek öltözött diáktársa kezében, de mivel nem ismerte fel, hogy az játékfegyver, szólt a diszpécserszolgálatnak, akik riasztották a rendőrséget, majd végül a TEK-et a Budapesti Műszaki Egyetemre – ezt mondta a TV2 Tényeknek az a hallgató, aki a fegyver láttán megijedt, és segítséget kért.

Mint arról a Velvet is beszámolt, szerdán délelőtt a Terrorelhárítási Központ munkatársai kivonultak a BME-re, és kiürítették az épületet. Az első hírek szerint egy fegyveres miatt lepték el a helyszínt, aztán kiderült, hogy tényleg, a fegyver viszont egy játékpisztoly volt, amit a Luke Skywalkernek öltözött népszerű biomérnök azért tartott magánál, mert a gólyanap keretein belül filmparódiát akartak készíteni. A Tények információi szerint A. Ádám ellen vizsgálat indul, amiért bevitte magával a játékpisztolyt, és valószínűleg fegyelmit is fog kapni, amiért pánikot okozott.

Ezért haltak meg ilyen sokan a Costa Concordián

2012. szeptember 13. csütörtök

Mno.hu

Dokumentumfilm a tragédiáról

Az Olaszország partjainál januárban balesetet szenvedő óceánjáró, a Costa Concordia kapitánya és a hajót birtokló cég válságközpontjának vezetője nem rendelte el időben az utasok kimenekítését, ezért felelősek a halálukért – erre a megállapításra jutott a hajó fekete dobozainak elemzését végző független szakértői bizottság.

Az olasz sajtó szerdán jelentette, hogy a bizottság továbbította jelentését a grossetói ügyészségnek. A szakértők a kapitány és a legénység, valamint a válságközpont és a kikötői hatóságok üzenetváltásainak elemzéséből arra a következtetésre jutottak, hogy a sziklával való ütközés után hat perccel Francesco Schettino parancsnok már tudta, hogy süllyed a Costa Concordia, mégsem adott parancsot az utasok kimenekítésére. Az evakuálás ötvenperces késéssel kezdődött, a legénység többsége pedig nem tudta, mit kell tennie. (tovább…)

Egyesítik a Verók-pereket

2012. szeptember 13. csütörtök

Mno.hu

Magyarország legnagyobb ingatlaneladási büntetőperévé alakul a Verók István, Terézváros volt MSZP-s polgármestere és társai elleni eljárás.

A Fővárosi Törvényszék ugyanis egyesíti a VI. kerületi ingatlanügyekben indult büntetőeljárásokat, és megvárja a következő hónapokban várható újabb vádemeléseket. Ezt a Verók-per szerdán decemberre napolt tárgyalásán jelentette be Tóth Erzsébet bíró. Ennek nyomán csaknem száz terézvárosi ingatlan, közöttük a világörökségi területen álló Andrássy úti paloták áron aluli eladása miatt indított, több szálon futónyomozások egyesülhetnek a várhatóan december harmadikán folytatódó eljárásban. (tovább…)

Eltűnt férfi holttestére bukkantak egy csepeli bányatóban

2012. szeptember 12. szerda

MTI, Blikk, Csepel.info

Egy 50 év körüli, több napja eltűnt férfi holttestét emelték ki a tűzoltók az egyik Szigetszentmiklós melletti bányatóból szerdán. A férfi eltűnését vasárnap jelentették, holttestére a Csepeli- bányatavak egyikében bukkantak rá szerda délelőtt.

Akinek egyéb információja van az írjon a fórumba.

blikk.hu