Csepel.info-Mr.Gabee
Múlt héten szombaton (november 3-án) eltulajdonították a képen látható Suzuki személygépkocsit az Erdősor utcából. Az autó rendszáma: LMT-588.
Aki bármilyen információt tud a járműről az a csepel.info@gmail.com címre írjon.
MTI, Index, Csepel.info
A jelbeszédet sem ismerte, most többmilliós kártérítést kap
Tizenhatezer euró nem vagyoni jellegű kártérítés és 2150 euró perköltség megfizetésére kötelezi Magyarországot a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága csütörtökön hozott ítélete, amely szerint a magyar hatóságok több ponton is megsértették a csak H. Z. monogrammal azonosított, súlyos testi és szellemi fogyatékkal élő panaszos jogait.
Az ítélet szerint a siketnéma panaszos, aki sem írni, sem olvasni, sem a jelnyelvet használni nem képes, nem kapott megfelelő, általa is érthető tájékoztatást őrizetbe vételének okáról, amikor rablás gyanúja miatt elfogták a rendőrök, továbbá mintegy három hónapos fogva tartásának körülményei kimerítették a kínzás vagy embertelen bánásmód fogalmát, amivel a magyar hatóságok két ponton is megsértették az Emberi Jogok Európai Egyezményét. (tovább…)
Origo
A november 7-i Mokká-ban arra a kérdésre kerestek választ, hogy mi lehetett az indíték Szita Bence meggyilkolása mögött. Egy sms-sel játékkiállításra való belépőt, többel pedig wellness-hétvégét lehetett nyerni.
A szerdai Mokká-ban arra a kérdésre kereste a választ a TV2, hogy mi lehetett az indíték Szita Bence meggyilkolása mögött. A nap kérdésére féltékenység, pénz vagy bosszú volt az opcionális válasz, egy sms-sel játékkiállításra való belépőt, többel pedig wellness-hétvégét lehetett nyerni. (tovább…)
Index
R. Miklós nyolcadrendű vádlott nyomozati szakban tett vallomása szerint a BKV Zrt. kommunikációs és közbeszerzési szerződéseinek megkötésénél, munkatársak felvételénél teljesíteni kellett az MSZP és az SZDSZ akkor politikusainak a kérését – derült ki a Hagyó Miklós és társai ellen a Kecskeméti Törvényszéken folyó per csütörtöki tárgyalási napján felolvasott vallomásból.
R. Miklós 2007. január 7-től kommunikációs igazgatóként dolgozott a BKV Zrt.-nél, majd 2007 augusztusától kommunikációs és értékesítési vezérigazgató-helyettes lett. (tovább…)
Csepel.info
Koccanásos baleset volt szerdán kora este a Weiss Manfréd úton – értesítette lapunkat Mr. Gabee.
Információink szerint négy autó ütközött egymásnak az AGIP benzinkútnál. A balesetet valószínűleg hirtelen fékezés okozta. Aki többet tud, kérjük írja meg a fórumban!
Tolvajkergetők
Különös vállalkozásba kezdett Polgár Tamás azaz “Tomcat” és Sipos Zoltán, alias “Blogin”; műholdas jeladóval felszerelt csalikerékpárral buktatják le a biciklitolvajokat.
Legutóbbi akciójukon az ellopott kerékpár után egészen egy csepeli benzinkútig tekertek, ahol lebukott az orgazda – akit végül a csepeli rendőrök vittek el. A Tolvajkergetők weboldalát egy nonprofit közösségi kezdeményezés hozta létre és üzemelteti. További videók és esetek ott láthatók.
TV2 Tények
Beszélt a Tényekben Szita Bence egyik feltételezett gyilkosa, három héttel ezelőtt. Kaposváron éhségsztrájkolt és tüntetett, mert hatósági eltiltást kapott, amiért összeverte a feleségét és a lányát is.
Nem mehetett a családja közelébe és a lakásukba sem. Akkor a felesége azt nyilatkozta, hogy rettegtek tőle, többször halálosan megfenyegette őt és az egyik gyereküket belökte az ablaküvegbe.
Csepel.info – Mr. Gabee
Elloptak Csepelen egy bordó BMW E34 540i autót, melyet most a Facebook segítségével is keresnek – értesítette a Csepel.infót Mr. Gabee.
A kocsi rendszáma EXZ-907, a tulajdonos a Facebook-bejegyzések szerint Valek Levente. Arról nincs információnk, hogy az autót mikor és honnan lopták el.
Blikk
Gyűlölet és mérhetetlen düh mardossa a szívemet, ahogy az apró darabokból lassan összeáll a kép – sóhajtott Bence nevelőapja, Gyöngyi Sándor (47). Minden jel arra mutat ugyanis, hogy hónapok óta féktelen bosszúvágy forrt a brutális gyerekgyilkosban, amely egy hete teljesen váratlanul robbant ki P. Erikából (47).
A kegyetlen nő és párja idilli kapcsolatát ugyanis a kis Bence (†11) és a nő saját gyermeke, Balázs (11) közötti állandó viaskodás árnyékolta be, ezért a nevelőapa úgy döntött, jobb, ha párja elköltözik. Akkor azonban nem sejthette, hogy ezzel örökre megpecsételi a védtelen kisfiú sorsát. (tovább…)
Magyar Nemzet
Rendőrök biztosítják a helyszínt Kaposvár fészerlaki városrészének közelében (Fotó: Varga György / MTI)
A nevelőanyát és két hajléktalant gyanúsítanak a még hétfőn eltűnt kaposvári kisfiú brutális meggyilkolásával. Az indíték még nem ismert.
” A rendőrségnek a gyerek nevelőanyja hétfő éjszaka jelentette a fiú eltűnését, mely után a hatóság megkezdte az ügy vizsgálatát, rutin jellegűen. Feltérképezték a gyermek kapcsolati rendszerét. Kiderült: az áldozat szülei ugyan elváltak, de jó és kiegyensúlyozott családi körülmények között élt” – vázolta fel az ügy hátterét a Somogy megyei rendőrfőkapitány. Piros Attila hozzátette: „Néztük a mobiltelefonját, a számítógépét, hogy volt-e valami előjele az eltűnésének, de nem találtunk semmit”. Hangsúlyozta: a folyamatos kutatást és a nevelőanya kihallgatását követően 48 óra elteltével vált bizonyossá, hogy bűncselekmény áldozata lett a fiú. A 47 éves P. Erika vallomásában többször önellentmondásba keveredett: először azt mondta, hogy a kaposvári Tesco parkolójából tűnt el a gyerek délután, de miután a környéken készült kamerás felvételeken ez nem látszott, többször is változtatta vallomását. (tovább…)