Csepel.info

Olyan személyes történetet kaptunk levélben, amely sokakat érint vagy érinthet. “Bízom benne, hogy segíteni tud abban, hogy ez az ügy ne csak a négy fal között maradjon, hanem szélesebb nyilvánosságot kapjon, és talán előmozdítson valamilyen rendszerszintű változást is” – írja olvasónk.
“Kiadtam a tulajdonomban lévő lakást albérletbe Csillagtelepen. A bérlőkkel eleinte nem volt különösebb gond – egészen addig, amíg a közös képviselő kétségbeesetten nem kezdett el keresni. Kiderült, hogy a lakásban lakók nem életvitelszerűen élnek, droghasználat és folyamatos hangoskodás zajlik, ami az egész lépcsőház életét ellehetetleníti. Sajnos a lakásomban több millió forintos kárt tettek – lerombolt falak, tönkretett berendezések, fertőzött terek. Közjegyző által írt szerződésem van a bérlőkkel és a lakáskiadás után adót fizetek.
A jogi út lassú, költséges és – ami a legmegdöbbentőbb – jelenleg szinte semmilyen hathatós védelmet nem nyújt a bérbeadóknak. A károkozók gyakorlatilag következmények nélkül élhetnek vissza mások tulajdonával, jelentős anyagi kárt okozva.
Szeretném, ha ez az ügy nyilvánosságra kerülne – akár a helyi, akár az országos sajtóban. Nem bosszút keresek, hanem felelősségvállalást, és figyelmeztetést más tulajdonosok számára. És igen, azt is szeretném elérni, hogy törvényi szinten változzon meg valami: hogy a bérbeadók jogai is valódi védelmet élvezzenek, és ne csak szemlélői lehessenek saját lakásuk tönkretételének.”
– írta olvasónk. Kivel történt már hasonló, hogyan oldotta meg? Hogyan lehetne szabályozással segíteni a bérbe adókat az ilyen esetekre? Várjuk a véleményeteket, tapasztalataitokat!
Csepel.info

This entry was posted on 2025. május 8. csütörtök at 09:53 and is filed under Életmód, Csepel, Krimi. Valamennyi hozzászólás követhető az RSS 2.0 hírcsatornán keresztül.
Hozzá lehet szólni, vagy küldhető visszajelzés a saját oldalról.