‘Nemzetpolitika’ kategória archívum

Orbán: Eljött az idő, hogy kiálljunk magunkért!

2011. május 31. kedd

Fidesz.hu

Elegünk volt a múlt kudarcaiból, hogy csak azok járnak jól, akik trükköznek és ügyeskednek, de dolgozni nem akarnak – fogalmazott Orbán Viktor a Gazdasági fordulat című, a kormány első évét értékelő konferencián. A kormányfő emlékeztetett, tavaly hazánk szövetséget kötött arra, hogy bármilyen ellenféllel szemben megküzdenek azért, hogy Magyarországot felemeljék.

Orbán Viktor a konferencián elhangzott gondolatokra reagálva, beszéde elején úgy fogalmazott, jelenleg hazánkban heti ötnapnyi munkából nem lehet megélni. Amennyiben ez a jövőben így lesz, akkor ő is elismeri a szabad vasárnap gondolatát, de addig nem tudja támogatni. Hozzátette azt is, amikor történelmi jellegű adórendszer átalakítást hajtanak végre, akkor nem állhat elő olyan helyzet, hogy elsősorban a kétkezi munkások kevesebbet keressenek, mint az előzőben. Be kell tartani a bérmegállapodást – szögezte le, kiemelve: a kormány nem nyugszik addig, míg nem szerez érvényt az adott szavának ezen a területen. Véleménye szerint ez mindennek az alfája és omegája. Mint folytatta, a kitűzött tisztességes adórendszer megvalósításáig másfél évre lesz szükség, ehhez azonban meg kell szüntetni a kedvezményeket és folyamatosan csökkenteni kell az adókulcsot. (tovább…)

Lakáshitelesek: jövő héten mutatják be az adósmentő csomagot

2011. május 26. csütörtök

MTI, Mno.hu

A jövő hét elején jelentik be a kormány és a bankok közötti, a devizahitelesek megsegítéséről szóló tárgyalások eredményeit, a sajtótájékoztatón részt vesz Orbán Viktor miniszterelnök is.

Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője csütörtökön közleményben arról tájékoztatott, hogy a kormány és a bankszövetség a lakáshitelesek megsegítéséről folytatott csütörtöki egyeztetésén újabb pontban született egyetértés. (tovább…)

Kezdődik a matematikai trükközés? – Három részre bontanák a romániai magyarságot

2011. május 12. csütörtök

Erdély Ma, Kitekintő, Csepel.info

Népszámlálást tartanak idén ősszel Romániában. Az előrejelzések szerint a magyarság demográfiai kilátásai nem lesznek olyan rosszak mint arra előzetesen többen számítottak. A képet azonban ronthatja, hogy a tervek szerint a magyarságot három külön kategóriába sorolnák be.

Az őszre tervezett népszámlálási kérdőívek kijavítására szólítja fel az RMDSZ-t Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke. Ezekben a napokban országszerte próbanépszámlálás zajlik, amelynek kérdőívein az erdélyi magyarságot három kategóriában határozzák meg, magyarnak, székelynek vagy csángónak. (tovább…)

Orbán: Magyarország a legjobban szervezett állam lehet

2011. május 2. hétfő

TV2, Mno.hu

Nagy sikerként értékeli az elmúlt egy évet a miniszterelnök, mert – mint fogalmazott – Magyarország nem zuhant a szakadékba, ellentétben Görögországgal, Írországgal vagy Portugáliával. Orbán Viktor ezt a TV2 vasárnap sugározott, Frizbi című műsorában mondta, ahol arról is beszélt, „szamárságnak” tartja az előre hozott országgyűlési választásokról szóló híreket.

A kormányfő kifejtette: az elmúlt egy évet nagy sikernek értékeli, ám nem a kormány teljesítménye szempontjából, mert azzal sosem lesz elégedett, hanem az ország szempontjából, hiszen „a szakadék felé rohanó lovakat kellett megfékezni és visszafordítani, és ez sikerült”. „Nem zuhantunk bele ebbe a szakadékba, holott ott már vártak ránk, Görögország, Írország, Portugália, tehát nem is lettünk volna egyedül” – mondta. Hozzátette, a kormányoldal kétharmados parlamenti többsége gyors, alapos és átfogó döntésekre ad lehetőséget, és ezt jól használva Magyarország a „zavarosnak tűnő” európai helyzetből a legjobban szervezett államként kerülhet ki egy-másfél év múlva. (tovább…)

Már több mint 70 ezren kérték a magyar állampolgárságot

2011. május 2. hétfő

MTI, Felvidék Ma

Több mint hetvenezren kérték péntekig a magyar állampolgárságot; hetente több mint négyezer kérelem érkezik, ami megfelel az előzetesen prognosztizált adatoknak – közölte Wetzel Tamás miniszteri biztos adatai alapján a nemzetpolitikai államtitkárság az MTI-vel.

Az államtitkárság tájékoztatása szerint péntekig 67.275 egyszerűsített honosítási kérelem érkezett már meg Budapestre, míg további 3.584 kérelem van feldolgozás alatt a külképviseleteken, így 70.859-en nyújtottak be magyar állampolgárság iránti igényt. Hetente több mint 4 ezer kérelmet adnak be a határon túli magyarok, amely megfelel az előzetes hatástanulmány által prognosztizált adatoknak – írták. (tovább…)

Tőkés László üdvözli az új nemzeti alkotmányt

2011. április 28. csütörtök

Megengedhetetlen, hogy magyar posztkommunistákat támogassanak a rendszerváltó pártokkal szemben Európában

Erdély Ma, Csepel.info

Sajtótájékoztatón köszönte meg 2011. április 27-én budapesti irodájában Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke, az Európai Parlament alelnöke az alkotmányozóknak, hogy az új Alaptörvényben a magyar állam határain túl élő nemzetrészekről is gondoskodtak.

Az erdélyi politikus méltatta az új magyar Alkotmány megszövegezését, és szólt az új alaptörvénnyel kapcsolatos nemzetközi kritikákról is, amelyet hisztériakeltésnek nevezett. Tőkés László külön üdvözölte, hogy míg a korábbi alkotmány a határon túli magyarok iránti felelősségérzésről szól, az új alaptörvény azt tartalmazza: Magyarország felelősséget visel sorsukért, elősegíti közösségeik fennmaradását és fejlődését, támogatja magyarságuk megőrzésére irányuló törekvéseiket, jogaik érvényesítését, közösségi önkormányzataik létrehozását, illetve a szülőföldön való boldogulásukat. (tovább…)

Schmitt ellátta kézjegyével az új alaptörvényt

2011. április 25. hétfő

MTI, Magyar Nemzet, TV2

Schmitt Pál hétfő délben ellátta kézjegyével Magyarország új alaptörvényét, amely 2012. január 1-jével lép életbe.

Az államfő a Sándor-palotában írta alá hazánk új alaptörvényét, amelyet egy héttel ezelőtt fogadott el a parlament 262 igen, 44 nem szavazattal és egy tartózkodással. (tovább…)

A Himnuszt és a Szent Koronát támadták Brüsszelben a szocialisták

2011. március 31. csütörtök

„Az MSZP és Bokros aktívan dolgozik az ország lejáratásán”

MTI, Mno.hu, Csepel.info

A sacra corona kifejezés először 1256-ban jelent meg IV. Béla egyik oklevelében, az esztergomi Szent Adalbert-főszékesegyház számára kiállított kiváltságlevélben

Az Európai Parlament magyar néppárti képviselőcsoportja tiltakozását fejezi ki a magyar baloldal újabb nemzetközi lejárató kampánya ellen. Az MSZP EP-képviselői, valamint Bokros Lajos, a médiatörvénnyel kapcsolatos rágalomhadjárat kifulladása után most újra hazugságokkal teli körlevelekben hangolják hazánk ellen az uniós intézményeket – olvasható a képviselőcsoport csütörtöki nyilatkozatában.

Az új alkotmánnyal kapcsolatos, Brüsszelben a magyar szocialisták által terjesztett „tájékoztató levelek” nyíltan becsmérlik a magyar államiság jelképeit. Mind az MSZP, mind Bokros Lajos kifogásolják az alaptörvényben szereplő „Isten, áldd meg a magyart” kifejezést, meg sem említve, hogy az a magyar Himnusz kezdő sora. Az MSZP szerint emellett a Szent Korona megemlítése a Magyar Királyság területi folytonosságát szimbolizálhatja, ezáltal ellenérzéseket keltve a szomszédos országokban – olvasható a néppárti csoport közleményében. (tovább…)

Orbán: Ezt a folyamatot nem szabad lesajnálni

2011. március 29. kedd

MTI, Mno.hu, TV2

Elhibázott, az előző rendszerből itt maradt nézetnek nevezte az ellenzéknek szóló viszonválaszában Orbán Viktor miniszterelnök az ellenzék azon felfogását, miszerint az alkotmány kapcsán csak a hatalmi kérdésekről ejtenek szót és a közjóról nem beszélnek. Azoknak is kell, hogy joguk legyen Magyarországon, akik ebben az országban tisztességesen adót fizetnek és eltartanak mindenkit, aki egyébként nem tud munkát végezni – hangsúlyozta Lázár János. A KDNP a termőföld és a vízkészlet védelmét emelte ki.

A nemzeti konzultáció nem volt kaotikus, az erről szóló vita jó volt, mert az emberek véleményének a kikérése szerepelt benne – hangsúlyozta Orbán Viktor viszonválaszában. A határon túli magyarok szavazati jogával kapcsolatban kijelentette, hogy arról majd az új választójogi törvénynek kell rendelkeznie. (tovább…)

Kövér: A határon túliak saját képviselőket delegáljanak

2011. március 13. vasárnap

MTI, Magyar Nemzet

Kövér László szerint az új alkotmány egyes kérdéseiről még nem döntöttek, azokról a kormánypárti frakciókon belül is lesznek viták. Az Országgyűlés elnöke a Duna Televízió Heti Hírmondó című vasárnapi műsorában a határon túli magyarok választójogával kapcsolatban kiemelte: számára szimpatikusabb megoldás lenne, ha saját képviselőket delegálnának a magyar parlamentbe.

A házelnök kiemelte: a két alternatíva közül, miszerint vagy csak pártlistára adhassanak le voksot azok a magyar állampolgárok, akiknek nincs állandó magyarországi lakcímük, vagy saját képviselőket delegáljanak, neki az utóbbi a szimpatikusabb. Ezzel a módszerrel nem „engednék be” a magyar belpolitikába a nem magyarországi lakhellyel rendelkező külhoni magyarokat – tette hozzá. Kifejtette: mind a két elképzelés mellett és ellen vannak komoly érvek, de az első, a listás szavazásról szóló verzió azt a látszatot keltené, mintha a kormányoldalnak az lenne a fontos, hogy a magyar belpolitikát a határon túl élő magyarok szavazataikkal döntsék el. (tovább…)