‘Ünnepek’ kategória archívum

A Kormorán Csepelen ad koncertet október 23-án

2013. október 8. kedd

Csepel.hu

Október 23-án Kormorán koncert lesz Csepelen: magyar folk-rock legnevesebb képviselői, akik a népzenei hangszereket és dallamokat a rockzene hangszereivel és ritmusával ötvözik, a Karácsony Sándor utcában lépnek fel 17.00 órai kezdettel.

Szeretettel várjuk önöket!

(tovább…)

Nyugdíjasok köszöntése az Idősek Világnapja alkalmából

2013. október 4. péntek

Csepel.hu

Október 3-án a Családsegítő Közösségi Házban idős csepeli honfitársainkat köszöntötték az Idősek Világnapja alkalmából. A Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Humán Szolgáltatások Igazgatósága által szervezett rendezvényen először Noé László idősügyi tanácsnok köszöntötte a főleg hölgyekből álló hallgatóságot.

Illyés Gyula Derűs öreg című versének néhány sora után tőle kaptunk választ arra, miért is vannak többen a nők. Mint elmondta: „Csepelen tizenhatezer nyugdíjas él, kétszer annyi nő, mint férfi. A nyolcvan év feletti korosztálynál viszont már közel hetven – harminc a nemek aránya”. Kiemelte: „Létrehoztuk a hatvankét év felettiek civil társaságát, mely önkéntességen alapul. Feladatai közé tartozik a rászorulók orvoshoz és a templomba történő elkísérése, az élelmiszerek bevásárlása, hogy csak a fontosabbakat említsem. Irodánk a Nagy Imre ÁMK-ban kap helyet, ahol telefonszolgálat is fog működni”.

(tovább…)

Kitüntette Egerszegi Krisztinát és Lámfalussy Sándort Áder János

2013. augusztus 21. szerda

Hirado.hu

A köztársasági elnök a Magyar Szent István Rend kitüntetést adta át az ötszörös olimpiai bajnok úszónőnek és a közgazdásznak az államalapítás ünnepe alkalmából Budapesten, a Sándor-palotában.

A Magyar Szent István Rend – a Mária Terézia királynő által 1764. május 5-én alapított Szent István Rend megújításaként – a Magyarország érdekében tett legkiemelkedőbb különleges érdemek, kimagasló életművek, nemzetközi téren szerzett jelentős értékek elismerésére szolgál.

(tovább…)

Friss! Budapesten lesz tűzijáték

2013. augusztus 20. kedd

HVG, Csepel.info

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) úgy készül, hogy Budapesten 21 órakor elkezdődik az augusztus 20-ai ünnepi tűzijáték – közölte a tárca nem sokkal 19 óra után.

Azt írták: a meteorológiai szolgálat 19 órakor kiadott előrejelzése szerint a tűzijáték idejére nem várható zivatar, továbbra sem veszélyezteti semmi a fővárosi tűzijáték és az azt követő Ákos koncert biztonságos megtartását. (tovább…)

Minden út Szent Istvántól ered

2013. augusztus 20. kedd

MTI, Magyar Nemzet, Csepel.hu

Tarlós István szavai szerint minden út Szent Istvántól ered és csak az ő szellemiségében haladhat tovább (fotó: Illyés Tibor, MTI)


Tarlós István Csepelen az Ősi elődeink szoborcsoport avatásán arról beszélt, hogy minden út Szent Istvántól ered. A VIII. kerületi Golgota téren a hétméteres kettős fakeresztet szenteltek fel. Debrecenben Kósa Lajos a helyi Szent István-domborműnél tartott beszédet.

Tarlós István szavai szerint minden út Szent Istvántól ered, és csak az ő szellemiségében haladhat tovább. A főpolgármester kedden Csepelen, az augusztus 20-ai nemzeti ünnepen, az Ősi elődeink szoborcsoport avatásán arról is beszélt, az államalapító nem mellőzte, hanem építette a kereszténységet, amelynek alapján lett erős egykor Európa és lett hatalom Magyarország.

A több száz fotó elérhető ide kattintva.

Polinszky Tibor fotóalbuma a BMX-pálya átadásáról

(tovább…)

Lesz tűzijáték? Budapesten továbbra is érvényben a figyelmeztetés

2013. augusztus 20. kedd

MNO

Több megyében visszavonta a veszélyes időjárási jelenségek miatt kiadott figyelmeztetéseket a meteorológiai szolgálat, azonban többek között a fővárosban továbbra is elsőfokú figyelmeztetés van érvényben mind a várható heves zivatar, mind a felhőszakadás miatt, s várhatóan estig a Balatonnál sem gyengül a szél. Az augusztus 20-ai ünnepi rendezvények biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs a nap folyamán dönt arról, hogy megtartják-e az esti tűzijátékot.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat kedd hajnali veszélyjelzése szerint több helyen visszavonták, de kilenc megyében – Baranya, Bács-Kiskun, Csongrád, Fejér, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád, Tolna és Pest – valamint Budapesten továbbra is citromsárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetés van érvényben a várható heves zivatarok miatt. Tizenkét megyére – Baranya, Bács-Kiskun, Csongrád, Fejér, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Tolna, Veszprém és Pest – továbbá a fővárosra a felhőszakadás miatt adtak ki elsőfokú figyelmeztetést. Fejér, Somogy és Veszprém megyékben a heves zivataroktól függetlenül megerősödő szél miatt ugyancsak elsőfokú figyelmeztetés van érvényben.

(tovább…)

Szent István ünnepe Csepelen – Egész napos családi program a Daru dombon

2013. augusztus 19. hétfő

Csepel.hu

Kedves csepeliek!

2013. augusztus 20-án, kedden – Szent István napján – egész napos családi programokkal várjuk a családokat a Daru dombon!

(tovább…)

Augusztus 20.: több ezer rakéta, különleges programok

2013. augusztus 17. szombat

Hirado.hu

A korábbinál is nagyobb szerepet kapnak a színek az augusztus 20-ai fővárosi tűzijátékon, amelynek három felvonását a Balatonon is előadják.

Megkezdődtek az előkészületek az augusztus 20-ai ünnepségre. A jövő keddi fővárosi tűzijáték kellékeit már ráemelték az uszályokra, hamarosan a rakétákat is elkezdik szerelni. A 20 tonnányi felszerelést hatalmas daruval emelték a három bárkára – összesen ötezer rakétát kell majd elhelyezniük a következő napokban. A tűzijáték szervezői azt ígérik, idén a korábbinál is nagyobb szerepet kapnak a színek, az élményt pedig először pedig hat balatoni városban is átélhetik az ünneplők. A budapesti tűzijáték hét felvonásából a középső hármat a tó partján is bemutatják.

(tovább…)

Együtt az Ország! – A nemzeti ünnep programjai Budapesten

2013. augusztus 9. péntek

kormany.hu

2013. augusztus 20. (kedd)

9:00
Magyarország lobogójának katonai tiszteletadása és tisztavatás

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem újonnan végzett honvédtiszt-jelöltjei az állami vezetők, a szülők, a hozzátartozók és az egész ország nyilvánossága előtt teszik le a tiszti esküt. Az ünnepségen beszédet mond Áder János, Magyarország köztársasági elnöke és Hende Csaba honvédelmi miniszter.

10:00
Családi programok

Népművészeti előadások és koncertek várják a Clark Ádám térre látogatókat. Gólyalábas kavalkád, tortaavató ünnepség, hagyományőrző táncosok, népdalénekesek, valamint az Ének Iskolája produkció műsora igazi családi szórakozást ígér.

(tovább…)

Szent István ünnepe Csepelen – Egész napos családi program a Daru dombon

2013. augusztus 7. szerda

Csepel.hu

Kedves csepeliek!

2013. augusztus 20-án, kedden – Szent István napján – egész napos családi programokkal várjuk a családokat a Daru dombon!

(tovább…)