‘Ünnepek’ kategória archívum

Tisztelet a nőknek!

2016. március 8. kedd

Fn.hu, Csepel.info

A nők egyenjogúsági, munkásmozgalmi harcának emlékét őrzi a „nemzetközi nőnap”: a Rákosi-diktatúra hazánkban kötelezővé tette a dolgozó nő ünnepét. Mára azonban átalakult, a férfiak néhány szál virággal fejezik ki tiszteletüket a „Nő” előtt. A NANE szerint a virág nem elég.

A nőnap gyökerei a nők egyenjogúságáért vívott harcokban erednek: 1857. március 8-án emberibb munkafeltételeket és magasabb fizetést követelő textilipari nődolgozók tüntettek New York utcáin. Más források szerint 1908-ban e napon egy tűzesetben halálát lelt 127 munkásnő emléke indította el a követelést, hogy évente egy nap szóljon a dolgozó nőkről.

(tovább…)

Én táncolnék veled… – videóval!

2016. március 7. hétfő

Csepel.hu

BMF-4909

Egyetlen üres hely sem maradt szabadon a Királyerdei Művelődési Ház színháztermében, ahol a nyugdíjasok táncversenyén 14 páros és két egyéni szólótáncos lépett fel március 6-án. A nagy sikerre való tekintettel – Németh Szilárd országgyűlési képviselő ötlete nyomán – a második éve megrendezett esemény vendégfellépője Karda Beáta és Geier Ildikó, a kerületi Ki mit tud? győztese volt. Idén is a közönség értékelte a produkciókat, amelyek délutántól estéig garantált szórakozást nyújtottak a tánckedvelőknek.

A mostani létszám igazolja, jó döntés volt elindítanunk a táncversenyt, hiszen nekünk fiataloknak van mit tanulnunk az idősektől – fogalmazott köszöntőjében Borbély Lénárd polgármester. Az aktív versenyszervezésért köszöntét fejezte ki Babics Saroltának, a Nyugdíjas Klub vezetőjének és a Csepeli Városkép Kft. munkatársainak összehangolt csapatmunkájáért. A fellépők közül jópáran a Nyugdíjas Klubban készültek fel a versenyre, ahol a tavalyi évben több mint 21 ezren fordultak meg különféle rendezvényeken.

(tovább…)

Nőnapi köszöntés a Csepeli Piacon

2016. március 5. szombat

Csepel.hu

nonap2

Kellemes meglepetésben részesülhettek szombaton reggel a piacra igyekvő hölgyek: a kerületi önkormányzat egy-egy szál nárciszt adott át a szebbik nem képviselőinek nőnap alkalmából.

Az ezer szál virágot Borbély Lénárd polgármester, Morovik Attila és Ábel Attila alpolgármesterek, képviselők és a polgármesteri kabinet munkatársai osztottak szét, ilyen módon kívánva boldog nőnapot minden lánynak, asszonynak, édesanyának és nagymamának.

Csepel.hu

 

Boldog születésnapot – Kern András

2016. január 28. csütörtök

Vígszínház

Budapesten született. Az 1962-es Ki mit tud?-on tűnt fel először paródia-számával. Három évvel később a Mi lesz? című amatőr filmjével elnyerte a XIII. Országos Amatőrfilm Fesztivál fődíját. 1970-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, majd a Vígszínházhoz szerződött, melynek azóta is tagja. Nemzedéke egyik legtöbbet foglalkoztatott, legnépszerűbb művésze: kiemelkedő színházi alakításai mintegy 60 filmben és tévéjátékban szerepelt, szinkronhangját az egész ország ismeri, sikeres film- és színházi rendező. Négy hanglemeze jelent meg, és rendszeresen szerepel a rádióban is.

1976-ban Hegedűs Gyula-emlékgyűrűt, 1978-ban Jászai Mari-díjat, 1988-ban Ajtay Andor-emlékdíjat, 1989-ben Érdemes Művész kitüntetést, 1995-ben Karinthy-gyűrűt kapott. 1996-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével, illetve MSZOSZ-díjjal tüntették ki. 1997-ben az országos Színházi Fesztivál különdíját nyerte. 2003 óta a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. 2004-ben megkapta az Osztrák Művészeti Szövetség diplomáját, illetve a Déri János-díjat. 2007-ben Kossuth-díjjal ismerték el színházi és filmes munkásságát. Ugyanebben az évben elnyerte a Páger Antal-díjat is. 2010-ben Pro Urbe Budapest-díjjal tüntették ki. 2011-ben a Vidor Fesztiválon Életműdíjat kapott. 2012-ben Harsányi Zsolt-emlékdíjban, 2015-ben Vígszínház-díjban részesült.

Borbély Lénárd Bocskai-díjat vehetett át Nagyszalontán a Magyar Kultúra Napján

2016. január 25. hétfő

Csepel.hu

bocskai2

2016. január 22-én, a Magyar Kultúra Napján Csepel testvérvárosában, Nagyszalontán Borbély Lénárd, kerületünk polgármestere abban a megtiszteltetésben részesült, hogy átvehette a Bocskai-díjat. A Bocskai-díj olyan személyek részére adományozható, akik áldozatos munkájukkal az elmúlt években kiemelkedően támogatták Arany János szülővárosának magyarságát.

Az eseményen Németh Szilárd országgyűlési képviselő, a Fidesz alelnöke mondott ünnepi beszédet. A rendezvényen részt vett Csepel két alpolgármestere, Ábel Attila és Morovik Attila.

Az alábbiakban Németh Szilárd Nagyszalontán elhangzott beszédét olvashatják: (tovább…)

Magyar Kultúra Napja az ÁMK-ban

2016. január 23. szombat

Csepel.hu

mkn3

1989 óta minden év január 22. a Magyar Kultúra Napja – 1823-ban ezen a napon vetette papírra Kölcsey Ferenc nemzeti imádságunk, a Himnusz kéziratát. Az ünnep alkalmából Csepelen a Nagy Imre ÁMK-ban Szersén Gyula és Császár Angela adtak gyönyörűséges irodalmi estet, melyen a művészek Himnusz elszavalása után sorra vették, hogyan értékelték legnagyobb íróink, költőink a magyar kultúra talán legfontosabb versét Illyés Gyulától Tamási Áronig, Döbrentei Kornéltól Sütő Andrásig. Az alkalomra az ÁMK színházterme teljesen megtelt, a hallgatóság hosszú vastapssal hálálta meg a szívet melengető, felemelő estet a mindenki által ismert hangok tolmácsolásában.

Csepel.hu

Karácsonyi hangulat – még karácsony után is

2015. december 30. szerda

Csepel.info

segitsegkove

December 27-e ugyan már karácsony után van – ez a tény azonban nem zavarta meg azt az ünnepi rendezvényt, melyet a Segítség Köve Alapítvány munkatársai szerveztek Csepelen, a Rákóczi Kerti Művelődési Házban. Kerületünkben élő nagycsaládosok, és hátrányos helyzetű, roma gyermekek voltak a vendégeink. A hangulat épp annyira megfelelt  karácsonyinak, mintha még az ünnepek előtt lettünk volna. Karácsonyi dalok, karácsonyi versek, mesék és karácsonyhoz kötődő gondolatok hangzottak el a repertoárban.

Oszkó Szilvia ének tanár rögtönzött harangjáték zenekart hozott létre a közönségből jelentkező gyermekekből, majd játékos vetélkedő, és interaktív mese előadás következett. (tovább…)

A liberális színjátszást nem kedvelem

2015. december 29. kedd

“A liberálisok azt mondják, hogy a világban mindenhol otthon vannak, én pedig csak Magyarországon. Nemzeti öntudatom van, és itthon én vagyok a gazda.”

Magyar Fórum

Koncz Gábor

Koncz Gábor színművész: tudják, mennyi interjút adtam már? Szinte mindent elmondtam. De azt még nem, hogy azt mondta nekem Pécsi Ildikó, hogy még…

… mindig tanul tőlem, mert mindegyik interjúnál elmondom a kérdésre a választ, de úgy, hogy azt is közlöm, hogy én mit szeretnék elmondani. Amit az életben szerettem volna közölni, elmondtam, s így az olvasókhoz nagyon sok olyan információ eljut, ami csak rólam tudható. Bárhová megyek az országba, a közönség tudja, hogy milyen ember vagyok. Azt is tudják, mire lehet engem megkérni, és mire nem. Mire mondok igent, s mire nem. (tovább…)

Ételt oszt a csepeli önkormányzat

2015. december 29. kedd

Csepel.hu

ételosztás

Borbély Lénárd polgármester értesítése alapján ételosztást tartanak a csepeli önkormányzat Humán Szolgáltatások Igazgatóságának (HSZI) munkatársai az igazgatóság épületének udvarán, amely a Táncsics Mihály utcáról nyílik. Naponta 11 és 14 óra között 1150 adag ételt adnak át azoknak a rászoruló csepelieknek, akik idén rendszeresen mentek az önkormányzat által egész évben, kéthetente biztosított ételért. Az akció négy napon át, december 28-tól 31-éig tart. 

A négy nap alatt összesen 4600 adag ételt adnak át a rászoruló csepelieknek, akik többnyire gyermekes családok, idős vagy egyedülálló emberek. A családok esetében a szülőknek és a gyerekeknek is jár az ebéd. Az ételeket nem a helyszínen, hanem az otthonukban fogyasztják el. December 28-án milánói makarónit és teát szolgáltak fel.

Csepel.hu

Trükkök, hogy a karácsonyfa sokáig megmaradjon

2015. december 26. szombat

Hirado.hu

Trükkök, hogy a karácsonyfa sokáig megmaradjon

Nem csak megfelelő fajta, de a szakszerű ápolás is kell ahhoz, hogy szenteste után pár nappal ne kopasz fánk legyen.

Karácsony előtt az egyik legfontosabb feladat a fenyő beszerzése. A vásárlást befolyásolja a lakás, na meg persze a pénztárca mérete. Ezeket a fákat nem erdőből vágják ki, kimondottan az ünnepekre nevelik: fajtától függően 2-5 év alatt érik el a karácsonyfa méretet. A lucfenyőt sokan az igazi fenyőillat miatt választják, rossz hír azonban, hogy ez az a fajta igen gyorsan el kezdi hullatni tűleveleit – mondja Papp László, a Debreceni Egyetem Botanikus Kert igazgatója. A szakember ugyanakkor elárult pár trükköt, amellyel meghosszabbíthatjuk karácsonyfánk szépségét.

(tovább…)