Csepel.info

Csepel.hu

2016. január 22-én, a Magyar Kultúra Napján Csepel testvérvárosában, Nagyszalontán Borbély Lénárd, kerületünk polgármestere abban a megtiszteltetésben részesült, hogy átvehette a Bocskai-díjat. A Bocskai-díj olyan személyek részére adományozható, akik áldozatos munkájukkal az elmúlt években kiemelkedően támogatták Arany János szülővárosának magyarságát.

Az eseményen Németh Szilárd országgyűlési képviselő, a Fidesz alelnöke mondott ünnepi beszédet. A rendezvényen részt vett Csepel két alpolgármestere, Ábel Attila és Morovik Attila.

Az alábbiakban Németh Szilárd Nagyszalontán elhangzott beszédét olvashatják:

 

Tisztelt Polgármester Urak, Nagytiszteletű Lelkész Urak, Plébános Atyák!

Tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves Nagyszalontai Magyar Közösség!

Január 22. napja van, a magyar Himnusz születésnapja, egyben – 1989 óta – a Magyar Kultúra Napja is. Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Hymnus – A magyar nép zivataros századaiból című művének megírását innen nem is oly’ messze, Szatmárcsekén. Nagyszalonta híres szülötte, Arany János ekkor még csak hatodik évében járó, de már akkor kitűnően író-olvasó kisgyermek volt.

Mi magyarok, költőóriásunk verse előtt is énekeltünk himnuszokat, bizonyságát adva annak, hogy nemzeti hagyományaink mennyire egybeforrtak kereszténységünkkel. Míg a református magyarok a Tebenned bíztunk, elejétől fogva kezdetű 90. zsoltárt énekelték; addig a katolikus magyarság néphimnusza a Boldogasszony Anyánk volt. Mai Himnuszunkat nemzeti operánk megteremtője, Erkel Ferenc zenésítette meg 1844-ben, de csak 1903-ban lett az ország törvényileg elfogadott himnusza. Az ötvenes évek elején a kommunista diktátor Rákosi Mátyás megbízta volna Illyés Gyulát és Kodály Zoltánt egy „szocialista” himnusz megkomponálásával, hogy lecserélhető legyen Kölcsey-Erkel nemzeti imája. Kodály Zoltán megjegyzése erre csak annyi volt: „Minek új? Jó nekünk a régi himnusz.” A Himnusz azóta is töretlenül hirdeti magyar közösségünk identitását, jóban, rosszban való összetartozását, jövőbe vetett hitét, s amelyet minden magyar ember elérzékenyülve és áhítattal énekel vagy hallgat több mint másfél évszázada.

 

Ma már az Alaptörvényünk is így kezdődik, „Isten, áldd meg a magyart!”, majd az I) cikk (3) bekezdése – a nemzeti címerünk és a nemzeti zászlónk meghatározása után – kimondja: „Magyarország himnusza Kölcsey Ferenc Himnusz című költeménye Erkel Ferenc zenéjével.”

 

Tisztelt Ünneplő Közösség!

Azonban az Alaptörvény mást is meghatároz számunkra: „Vállaljuk, hogy örökségünket, egyedülálló nyelvünket, a magyar kultúrát, a magyarországi nemzetiségek nyelvét és kultúráját, a Kárpát-medence természet adta és ember alkotta értékeit ápoljuk és megóvjuk. Felelősséget viselünk utódainkért, ezért anyagi, szellemi és természeti erőforrásaink gondos használatával védelmezzük az utánunk jövő nemzedékek életfeltételeit. … Magyarország az egységes magyar nemzet összetartozását szem előtt tartva felelősséget visel a határain kívül élő magyarok sorsáért, elősegíti közösségeik fennmaradását és fejlődését, támogatja magyarságuk megőrzésére irányuló törekvéseiket, egyéni és közösségi jogaik érvényesítését, közösségi önkormányzataik létrehozását, a szülőföldön való boldogulásukat, valamint előmozdítja együttműködésüket egymással és Magyarországgal.” Ezek a kijelentések ma és itt rendkívüli jelentőséggel és hatással bírnak, hiszen megalapozói a kárpát-medencei magyarság lelki, szellemi és kulturális összetartozásának, a magyar kultúra egységének és oszthatatlanságának, nemzeti hagyományaink folytonosságának.

 

Kedves Magyar Testvéreim!

„Az élet fő célja – tett; s tenni magában vagy másokkal együtt senkinek nem lehetetlen. Tehát tégy!” – üzeni Kölcsey Ferenc kortársainak, s ma nekünk is, minden magyarnak itt, határon innen és határon túl egyaránt. Hiszen a magyar kultúra csak akkor teljesítheti be társadalomépítő, nemzet-megerősítő feladatát, ha a tetteket nem hagyjuk másra. Mindenkinek ott kell cselekednie, ahol erre alkalma van, ott kell mindenkinek hozzájárulnia közös értékeink fennmaradásához, ahol él, dolgozik, neveli gyermekeit. A polgármesternek, a tanácsosoknak, a pedagógusoknak, a papoknak, az értelmiségnek pedig kiemelt szerepük van, de minden magyar érdeke és kötelessége, hogy használja anyanyelvét, legyen büszke nemzeti hovatartozásunkra, és ápolja szüleitől örökbe kapott hagyományainkat, s ő is adja ezeket tovább gyermekeinek.

 

Tisztelt Egybegyűltek!

Nagyszalonta, ebből a szempontból is kiemelkedő és példamutató városa a Kárpát-hazának. Arany János, Zilahy Lajos, Sinka István és Kulin György városa, valójában egy Isten áldotta hely, a magyarság egyik szellemi központja. Örömmel tapasztalom, hogy akárhányszor jövök el ide, Nagyszalontára, az egyre szebb és egyre gyarapodóbb. Mindebben nagy szerepe van az Önök jövőbe vetett hitének, a magyar közösség, a magyar nyelv melletti bátor kiállásuknak, keresztény és nemzeti értékeink hűséges megvallásának.

Önök, kedves Szalontaiak, a magyar kormány támogatásával iskolát és kollégiumot építenek, Arany Tulipán ösztöndíjat osztanak, a Pro Lyceum Alapítványon keresztül, ettől a tanévtől részt vesznek a Nemzetstratégiai Kutatóintézet érettségi felkészítőjén, a városban 11 ezren esküdtek fel a magyar állampolgárságra, készülnek nagy költőjük születésének bicentenáriumára és minden évben jelentős adományt gyűjtenek a Dévai Szent Ferenc Alapítvány városi szeretetotthonának.

 

Kedves Nagyszalontaiak!

Én úgy látom, hogy Önök értik és megfogadták Jancsó Benedeknek, a Bocskay Szövetség alapítójának 1924-ben írt intelmeit is. „Ne a politikai szervezkedés legyen a ti feladatotok, hanem az erdélyi magyar nép szervezése. Annak gazdasági, társadalmi, közművelődési, főleg pedig erkölcsi szervezése legyen a ti mindennapi gondotok.” Török László polgármester úr arról tájékoztatott, hogy az Arany János évfordulóra nemcsak megemlékezésekkel, kulturális eseményekkel, hanem olyan gazdasági tervekkel is készülnek, amelyek a város modernizálását, az itt élők életminőségének jobbítását, a vállalkozásokat, a munkahelyteremtést, a szülőföldön maradást segítik elő. Ilyen cselekvő gondolkodásra, ilyen felelős és céltudatos vezetőkre van szüksége Nagyszalontának! Kijelenthetem, hogy Török László és csapata, az itt élő magyarok, de a hajdú település összlakossága is számíthat a gazdasági célok megvalósításában testvérvárosukra, Csepelre, s személyesen az én támogatásomra is.

 

Tisztelt Polgármester úr, tisztelt Alpolgármester úr, tisztelt Tanácsosok, tisztelt Egyházi Méltóságok! Kedves Ünneplő Közösség!

Nagyszalonta tehát élen jár, példát mutat nemcsak a Partiumban, de egész Erdélyben is. A szórvány magyarság egyik világítótornya, amely tisztában van azzal a kötelességével is, hogy neki kell a többieket összefognia, neki kell a környéket bevilágítania. Nagyon jó példája ennek a partiumi szórványban élő magyar gyermekek anyanyelven való oktatását és tanulását elősegítő iskola- és kollégium-beruházás. Szeretnék gratulálni és hálás köszönetemet kifejezni azért az önzetlenségért, állhatatosságért, kitartásért, amellyel az ügyet képviselik. Kérem Önöket, hogy a jövőben is – felekezetre való tekintet nélkül – a magyarság összefogását, megtartását, gyarapítását tartsák elsődleges szempontnak. Soha ne feledjék Szabó Dezső örök gondolatát: „Minden magyar felelős minden magyarért!”

 

Isten éltesse Nagyszalonta polgárait! Isten áldja meg a magyarokat!

This entry was posted on 2016. január 25. hétfő at 09:47 and is filed under Önkormányzat, Ünnepek, Csepel, Társadalom. Valamennyi hozzászólás követhető az RSS 2.0 hírcsatornán keresztül. Hozzá lehet szólni, vagy küldhető visszajelzés a saját oldalról.