‘Önkormányzat’ kategória archívum

Mi történt a Tompa utca 7-ben szombat hajnalban?

2013. február 13. szerda

Csepel.hu

Kiégett egy ötlakásos társasház egyik önkormányzati lakása a Tompa utca 7. szám alatt február 9-én a hajnali órákban. Személyi sérülés nem történt, a gyorsan kiérkező csepeli tűzoltók hamar eloltották a tüzet. A tűzoltóság megfogalmazása szerint a tűz „ismeretlen keletkezésű”, az anyagi kár milliós nagyságrendű.

Galgócz Deák Antal tűzoltó alezredes, a XXI. Kerületi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság parancsnoka érdeklődésünkre azt közölte, hogy a tüzet gyorsan megfékezték, s még aznap délelőtt az áramot is visszakapcsolta a szolgáltató. Lakosságvédelmi intézkedésre nem volt szükség. A tűz „ismeretlen keletkezésű”, szándékosságra utaló bűncselekmény gyanúja nem merült fel. Az anyagi kár több millió forint lehet, mert nemcsak a lakás belseje, hanem a födémszerkezete is leégett.

(tovább…)

H I R D E T M É N Y

2013. február 13. szerda

Csepel.hu

A Csepeli Örmény Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. február 21-én (csütörtök) 17.30 órai kezdettel közmeghallgatást tart a Királyerdei Művelődés Házban (XXI. ker., Szent István út 230.)

Minden érdeklődő lakost szeretettel várunk közmeghallgatásunkra, ahol kérdéseiket, észrevételeiket közvetlenül és írásban is feltehetik.

Budapest, 2013. február 13.

Csepeli Örmény Önkormányzat

Képviselő-testülete

(tovább…)

Magyar rajzfilm klasszikusok sorozat: vasárnapi matiné

2013. február 13. szerda

Csepel.hu

Február 17-én 10 órától a Sárkány és papucs, Hernádi Tibor és Dargay Attila rajzfilmje lesz látható a vasárnapi matiné keretében, utána „Csűr ide, csűr oda” magyar népi játékok kicsiknek és nagyoknak Nagy Irén táncpedagógus közreműködésével; kézműves játszóház.

Helyszín: Radnóti Miklós Művelődési Ház

Belépő: gyerekeknek a belépés díjtalan, felnőtteknek 300 Forint

(tovább…)

Kaleidoszkóp: kultúrtörténeti előadás a teáról

2013. február 13. szerda

Csepel.hu

Kedves csepeliek!

Színes ismeretterjesztő előadássorozatunk keretében most Tanács Gábor kóstolóval egybekötött kultúrtörténeti előadására invitáljuk Önöket. A belépés díjtalan!

Téma: a tea

Időpont: 2013. február 14., csütörtök 18 óra

Helyszín: Radnóti Miklós Művelődési Ház

Legyen a vendégünk egy teára! Mindenkit szeretettel várunk!

(tovább…)

Fontos címek: ügyek, irodák

2013. február 13. szerda

Csepel.hu

Miként az Csepeli Hírmondó elző lapszámában Dudás Zoltán, a csepeli járási hivatal vezetője közölte, három fontosabb feladatkör is a járási hivatalokhoz került január elsejétől. A csepeli népegészségügyi szolgálatot (korábban ÁNTSZ) Pesterzsébettel vonták össze, de csepeli iroda is működik.

Az Erzsébeten található népegészségügyi intézet címe: XX. kerület, Igló utca 6.

A csepeli kirendeltség címe: Táncsics Mihály utca 69.

A földhivatali ügyintézés Budán, a XI. kerületben, a Budafoki út 59., Pesten, a XIV. kerületben, a Bosnyák tér 5. szám alatt végezhető.

Az építésügyi hatóság Budán, az I. kerület Kapisztrán tér 1., Pesten az V. kerületben az Erzsébet tér 4. szám alatt található.

(tovább…)

Amit a házi segítségnyújtásról tudni kell

2013. február 13. szerda

Csepel.hu

Tisztelt Csepeli Lakosok!

A Humán Szolgáltatások Igazgatósága házi segítségnyújtás keretében gondoskodik azokról a Budapest XXI. kerületben lakó- és tartózkodási hellyel rendelkező rászoruló személyekről, akik önmaguk ellátására saját erőből nem képesek, és róluk nem gondoskodnak, illetve akik állapotukból adódóan az önálló életvitellel kapcsolatos feladataik ellátásában segítséget igényelnek. (tovább…)

Jótékonysági est a templomért

2013. február 12. kedd

Csepel.hu

Összefogással a mezőbaji református templomért címmel 2013. február 22-én, 17 órakor jótékonysági estet szervez Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata és a Csepeli Városkép Kft.

Az esten csepeli művészek, művészeti csoportok lépnek fel. (tovább…)

Bőségmenetté válhat az éhségmenet?

2013. február 11. hétfő

A csepeli szocialisták 125 milliós jutalmat és prémiumot tudnának beadni a közösbe

Csepel.info

Hétfőn délután öt óra körül egyesültek az ország számos pontjáról indult MSZP-s éhségmenetek Budapesten. A nagy találkozásra a kerületi szervezetek és pártaktívák is erősen mozgósítottak, így a csepeli elvtársak közül is többen elmentek – értesült a Csepel.info.

Az elmúlt hetek politikusi nyilatkozatai alapján ugyanakkor nem zárható ki, hogy a sok kis éhségmenetből estére egyetlen nagy és örömteli bőségmenet válik – amennyiben a párt valóban megmutathatja, hogy a szolidaritás ereje mindent legyőz. Az MSZP is elítélte ugyanis a politikusok által az elmúlt években felvett jutalmakat, és többen is úgy nyilatkoztak, hogy azokat illene jótékonyságra fordítani. (tovább…)

Amit a házi segítségnyújtásról tudni kell

2013. február 11. hétfő

Csepel.hu

Tisztelt Csepeli Lakosok!

A Humán Szolgáltatások Igazgatósága házi segítségnyújtás keretében gondoskodik azokról a Budapest XXI. kerületben lakó- és tartózkodási hellyel rendelkező rászoruló személyekről, akik önmaguk ellátására saját erőből nem képesek, és róluk nem gondoskodnak, illetve akik állapotukból adódóan az önálló életvitellel kapcsolatos feladataik ellátásában segítséget igényelnek.

(tovább…)

Továbbra is az önkormányzat működteti a csepeli rendelőintézetet

2013. február 11. hétfő

Csepel.hu

Név szerinti szavazással a képviselő-testület egyhangúlag elfogadta azt a javaslatot, hogy a Tóth Ilona Egészségügyi Rendelőintézet működtetését továbbra is a csepeli önkormányzat látja el.

A február 11-én megtartott rendkívüli ülésen arról is döntés született, hogy a rendelőintézet fenntartásához szükséges anyagi támogatást az önkormányzat biztosítja.

(tovább…)