Mi történt a Tompa utca 7-ben szombat hajnalban?

Csepel.hu

Kiégett egy ötlakásos társasház egyik önkormányzati lakása a Tompa utca 7. szám alatt február 9-én a hajnali órákban. Személyi sérülés nem történt, a gyorsan kiérkező csepeli tűzoltók hamar eloltották a tüzet. A tűzoltóság megfogalmazása szerint a tűz „ismeretlen keletkezésű”, az anyagi kár milliós nagyságrendű.

Galgócz Deák Antal tűzoltó alezredes, a XXI. Kerületi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság parancsnoka érdeklődésünkre azt közölte, hogy a tüzet gyorsan megfékezték, s még aznap délelőtt az áramot is visszakapcsolta a szolgáltató. Lakosságvédelmi intézkedésre nem volt szükség. A tűz „ismeretlen keletkezésű”, szándékosságra utaló bűncselekmény gyanúja nem merült fel. Az anyagi kár több millió forint lehet, mert nemcsak a lakás belseje, hanem a födémszerkezete is leégett.

Napokkal az esemény után csendes a környék, de azon a szombat hajnali napon, amikor füstbe borult az egyik lakás, a szomszédok is összefutottak, hogy mi történt. Az utcáról nem lehet látni a kiégett lakást, mert a társasház középső részén csaptak fel a lángok. A falak feketéllenek a koromtól, az ajtók és ablakok fakeretei elszenesedtek. A lakás négy helyiségében – az előszobában, konyhában, fürdőszobában, lakószobában – tornyosulnak az összeégett kacatok és bútorok. Egy tenyérnyi hely sincsen, amely épségben maradt. Az egybeépített ház közvetlen szomszédjait azonban elkerülte a pusztítás.

– “Hajnali négy óra körül volt, amikor arra ébredtünk, hogy füstben áll a ház – magyarázza az ötvenéves, rokkantnyugdíjas Csurgó Ferencné, aki az épület utca felőli lakásában lakik testvérével és annak fiával. – Borzasztóan megijedtünk, mert attól féltünk, hogy berobban a gáz, s az egész épület a levegőbe repül. Pici gyerekek is élnek itt… Nagy riadalom támadt, mert hirtelen nem tudtuk, mit tegyünk. Erzsi szaladt ki a füstölgő lakásból, aki az élettársával lakott ott, de a férfi nem volt otthon. Úgy láttam, eléggé le volt részegedve, de máskor is örökké alkoholizált… Azt maagyarázta, hogy éppen kávét főzött, majd rágyújtott, s maga sem emlékezett, hogyan történt, de felgyulladt a lakása. Szerencsére annyi esze azért volt, hogy értesítette a tűzoltókat. Ők percek alatt kiértek, aztán jött egy mentő és két vagy három rendőrautó. A tűzoltók rögtön elzárták a gázcsapot, nehogy még nagyobb baj legyen. Addigra egy melegedő buszt is kirendeltek az utcába; a lakókat beterelték oda, ott üldögéltünk reggel nyolc óráig. A nagy hidegben legalább nem fáztunk, de azt hiányolom, hogy nem adtak meleg teát és egy falat ennivalót sem”.

Az ötlakásos társasházban legalább tizenöten élnek, de a lakók sem tudták összeszámolni, hogy pontosan mennyien. Ennek magyarázata lehet az is, hogy egyes lakásokba váratlanul új lakók költöztek, más személyek pedig eltűntek az utóbbi időkben. Az öt lakásból négy önkormányzati bérlakás. Többnyire egyszobásak, de az egyik például, ahol Csurgó Ferencné 25 éves lánya él, kétszobás. Ez már nagynak számít, de vegyük hozzá, hányan laknak benne. Ott él Csurgó Ferencné lánya, annak élettársa, három gyereke és az anyósa. A kiégett lakás bérlője a hatvan esztendősnek mondott V. Tibor, s vele lakott élettársa, a már említett Erzsébet. V. Tibor jelenleg a testvérénél lakik, Erzsébetről pedig csak annyit lehet tudni, hogy a tűz után kórházba szállították kivizsgálásra. Állítólag néhány éve éltek együtt, korábban V. Tibor hajléktalan barátai költöztek be a lakásba. A lakók szerint rendszeresen folyt az ivászat, dajdajozás, hangos veszekedések, családi cirkuszok. V. Tibor és lakótársai sűrűn összevesztek és összeverekedtek; hol a bérlő ütötte cimboráit, hol azok verték az idősödő férfit. Egy idő után azonban eltűntek V. Tibor barátai, majd élettársként megjelent Erzsébet. A hangos grimbuszok azonban nem maradtak el, mert a férfi és az asszony is sűrűn összekapott és teleordították a házat. V. Tibor ráadásul továbbra is verekedős természetű maradt, s a beszámolók szerint gyakran elpüfölte élete párját.

A társasház lakóinak szövevényes élettörténetében nem könnyű kiigazodni. Úgy mondták, hogy az egyetlen saját tulajdonú lakásban nem a tulajdonos lakik, hanem egy albérlő. A bérlő lakók közül néhányan rokoni kapcsolatban állnak egymással. Csurgó Ferencné lányáról és népes családjáról már szó volt. Csurgó Ferencné nem dolgozik, mert rokkant. Azt mondta, hogy szép nyugdíja van, mert vasmunkásként agyondolgozta az életét. Lánya gyesen van, a három kisgyereke közül pedig mindannyian otthon vannak, mert a legidősebb is csak négyéves és betegeskedik. V. Tibor és élettársa szociális segélyekből tartotta fenn magát. A többi lakó egy része szintén rokkant vagy szociális segélyből él. Csurgó Ferencné havi 7700 forint lakbért fizet a fenntartó Csepeli Városgazda Zrt.-nek, s a többiek is hasonló mértékű összegeket fizetnek. Úgy tudni, hogy a lakbéreket rendesen kiegyenlítik.

Werner Péter, a Csepeli Városgazda Zrt. vezérigazgatója azt közölte, hogy a rommá égett lakás felújítási költségét a bérlőnek kell kifizetnie, ha a tűzesetért felelőssé tehető. Ha a bérlő nem okolható a történtekért – márpedig a bűncselekmény gyanúja nem merült fel –, akkor a biztosító fizet. Valamennyi önkormányzati bérlakás biztosítással rendelkezik, tehát végül valószínűleg a lakásbiztosító egyenlíti ki a számlát.

Forrás: csepel.hu

4 hozzászólás “Mi történt a Tompa utca 7-ben szombat hajnalban?” bejegyzésre

  1. lolka szerint:

    “Erzsi szaladt ki a füstölgő lakásból, aki az élettársával lakott ott, de a férfi nem volt otthon.” (eddig értem)…”Úgy láttam, eléggé le volt részegedve, de máskor is örökké alkoholizált… Azt maagyarázta, hogy éppen kávét főzött, majd rágyújtott, s maga sem emlékezett, hogyan történt, de felgyulladt a lakása.” …(innen már nem tudom követni)…az lényeg, hogy nem történt tragédia…

  2. Mari nénye szerint:

    Nekem ez a rész tetszett 🙂
    – Hajnali négy óra körül volt, amikor arra ébredtünk, hogy füstben áll a ház – magyarázza az ötvenéves, rokkantnyugdíjas Csurgó Ferencné, aki az épület utca felőli lakásában lakik testvérével és annak fiával.

    – Addigra egy melegedő buszt is kirendeltek az utcába; a lakókat beterelték oda, ott üldögéltünk reggel nyolc óráig. A nagy hidegben legalább nem fáztunk, de azt hiányolom, hogy nem adtak meleg teát és egy falat ennivalót sem”.

    Hajnal négytől reggel nyolcig még egy szendót sem kapott senki!

  3. John Doe szerint:

    A lényeg, végre eldöntötték, hogy nem a IX. kerületben, hanem Csepelen volt a Tompa utcában. 🙂

  4. Királyerdei szerint:

    Lakástűzben meghalt egy idős férfi Budapesten

    MTI:2013.02.15. – 06:30.

    Lakástűzben meghalt egy idős férfi pénteken kora hajnalban Budapesten, a XXI. kerületben, a Mária királyné úton – közölte a katasztrófavédelem szóvivője az MTI-vel.
    Kisdi Máté hozzátette: egy családi ház udvarán álló 40 négyzetméteres lakóépületben ütött ki a tűz, amelyet az ott lakó idős férfi megpróbált eloltani. Az oltás közben elszenvedett sérülésekbe azonban belehalt. A halál beálltát a kiérkező mentőorvos állapította meg.
    A szóvivő beszámolója szerint berendezési tárgyak gyulladtak lángra az épületben, a tüzet a kiérkező tűzoltók oltották el.

Itt lehet hozzászólni !