‘Önkormányzat’ kategória archívum

Ingyenes napok a Csepeli Strandon

2013. július 2. kedd

Csepel.hu

A nyári hónapokban a csepeli gyerekek és nyugdíjasok bizonyos napokon lakcímkártyával – csepeli lakcímmel – térítésmentesen mehetnek be fürdőzni.

Ingyenes gyermeknapok

Minden hónap utolsó péntekjén ingyen strandolhatnak a csepeli gyermekek.

(tovább…)

406 millió forint folyt el a semmire

2013. július 1. hétfő

Csepel.hu

Tíz uszodát épített az MSZP Csepelen – persze csak papíron – viszont a terveket mind kifizették

Csepel Önkormányzatának vagyonnyilvántartásában 406 millió forint összeg szerepel, amelyet az előző önkormányzat különféle beruházások tervezésére költött, de ezekből semmi nem valósult meg. A pénzösszeget most kivezetik a könyvelésben. A kormánypárti és ellenzéki képviselők között parázs vita alakult ki, hogy miért kellett feleslegesen kidobni 406 millió forintot – egyebek közt erről tanácskozott a képviselő-testület június 28-án.

A napirend pontok megvitatása előtt Borbély Lénárd alpolgármester arra szólította fel Szenteczky Jánost, az MSZP frakcióvezetőjét, hogy a napokban megszületett jogerős bírósági ítélet után fizesse vissza a csepelieknek azt a 3 millió 750 ezer forintot, amelyet még a Csevak vezérigazgatójaként saját ügyvédeinek fizetett ki a közpénzből. Szenteczky János az ülésen nem kívánt reagálni a felszólításra. (tovább…)

Egészségügyi szűrőnap június 30-án

2013. június 29. szombat

Csepel.hu

Kedves csepeliek!

2013. június 30-án, vasárnap a szakorvosi rendelő mögötti parkolóban egészségügyi szűrőnapot tartunk. 8.00 és 16.00 óra között várjuk Önöket szűrővizsgálatokkal és változatos programokkal.

A rendezvény fővédnöke Németh Szilárd, Csepel polgármestere.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

(tovább…)

Csak az MSZP nem támogatta az egészségügyi fejlesztést

2013. június 28. péntek

Csepel.hu, Csepel.info

A magzat pulzusszámának (szívfrekvenciájának) a méh összehúzódásával, illetve a magzat mozgásával egy időben, az idő függvényében történő észlelése és papírszalagon történő rögzítése a kardiotokográfia (CTG-vizsgálat). A magzat oxigénhiányos állapotában a méh összehúzódásakor többnyire a magzati szívfrekvencia átmeneti – vagy súlyosabb esetben tartós – lassulása figyelhető meg. Így a vizsgálat segítségével lényeges információk nyerhetők a magzat méhen belüli állapotáról.

Támogatást nyújt a Fővárosi Önkormányzat Jahn Ferenc Dél-Pesti Kórháza Alapítvány részére a csepeli önkormányzat – döntött a csepeli képviselő-testület június 28-ai ülésén. A javaslatot az MSZP nem támogatta, szavazógépeiket kikapcsolták.

Dr. Belics Zoran, a Jahn Ferenc Kórház osztályvezető főorvosa kérelemmel fordult Németh Szilárd polgármesterhez, hogy a csepeli önkormányzat nyújtson támogatást a kórház alapítványának. A testület döntése értelmében Csepel 1 millió 330 ezer forintot juttat az alapítványnak, hogy két betegellenőrző monitort és egy magzati szívműködést regisztráló CTG készüléket vásárolhassanak a kórház szülészeti és nőgyógyászati osztálya számára.

Ezért vádolják Szenteczky Jánost hűtlen kezeléssel

2013. június 28. péntek

Telefonon üzente, hogy ne fizessenek az önkormányzatnak

Csepel.info

A hűtlen kezeléssel vádolt Szenteczky János és a sikkasztással vádolt, de magánokirat-hamisításért egyszer már elmarasztalt Takács Krisztián MSZP-s képviselők Szanyi Tibor társaságában

Már eleve rendkívül olcsón, a jelenlegi vezetés szerint a csepeli adófizetőkre nézve hátrányosan adták bérbe az önkormányzat egyik épületét egy sportegyesületnek. A vádirat szerint azonban Szenteczky János, a Csepeli Vagyonkezelő (Csevak) vezérigazgatója még telefonált is a sportegyesület vezetőjének, hogy ne fizessenek, majd “nullásra írják” a szerződést. Bár ez nem történt meg, Szenteczky János vádlott tudtával éveken keresztül pénzt sem kértek érte. Más esetekben, ha egy bérlő három hónapig nem fizetett, már felbontották a szerződést és küldték a végrehajtót.

A Csepel.info most megszerezte azt a vádiratot, amely szerint Szenteczky János – aki jelenleg a csepeli MSZP elnöke és frakcióvezetője – 1.143.420 forint vagyoni hátrányt okozott ezzel a csepeli önkormányzatnak; a vádirat alapján azonban legfeljebb pénzbüntetésre ítélhetik a politikust. Egy másik, közelmúltban hozott jogerős polgári peres ítélet szerint Szenteczky János a magánügyvédeit is közpénzből fizette ki, és erre 3.750.000 forintot költött a csepeli adófizetők pénzéből. Emiatt az önkormányzat büntető-feljelentést tett, de több más büntetőeljárás is folyik a korábbi Csevak- vezérigazgató ellen, többek között Cs. Mihály akkori csepeli rendőrkapitány és más “szerencsések” szociális lakáshoz való juttatása, fiktív lakásfelújítások és más bűncselekmények gyanújának ügyében. (tovább…)

Makulátlan eredmények – Kitűnőket köszöntöttek

2013. június 26. szerda

Csepel.hu

A kerület legkiválóbban teljesítő tanulóit köszöntötték június 26-án Csepel Önkormányzatának nagytanácstermében, amelyet teljesen megtöltöttek a fiatalok büszke hozzátartozói, pedagógusai. A példamutató szorgalommal megáldott, 8, illetve 12 éven át makulátlan bizonyítványt szerző tanulókat Morovik Attila alpolgármester méltatta, aki ünnepi beszédében nem csak a fiataloknak mondott köszönetet, háláját fejezte ki tanáraik és a szüleik felé is.

Kiemelte: a szorgalom és a feladatok komolyan vétele erény, amellyel a társadalmat is gazdagítják a kimagasló teljesítményt nyújtó kiválóságok. “Kívánom, hogy továbbra is legyetek elsők az elsők között!” – zárta köszöntőjét Morovik Attila.

(tovább…)

Egészségügyi szűrőnap június 30-án

2013. június 26. szerda

Csepel.hu

Kedves csepeliek!

2013. június 30-án, vasárnap a szakorvosi rendelő mögötti parkolóban egészségügyi szűrőnapot tartunk. 8.00 és 16.00 óra között várjuk Önöket szűrővizsgálatokkal és változatos programokkal.

A rendezvény fővédnöke Németh Szilárd, Csepel polgármestere.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

(tovább…)

Tájékoztatás

2013. június 25. kedd

Csepel.hu

Tisztelt Ügyfeleink!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy a köztisztviselők jogállásáról szóló 2011. évi CXCIX.tv.93.§ (2) bekezdése értelmében minden évben július 1-je a Köztisztviselők Napja, mely a köztisztviselők részére munkaszüneti nap.

Ezért 2013. július 1-jén (hétfő) hivatalunk ZÁRVA tart.

Szíves megértésüket köszönjük.

dr. Szeles Gábor

jegyző

(tovább…)

Tájékoztatás

2013. június 25. kedd

Csepel.hu

Tisztelt Csepeli Lakosok!

Tisztelt Ügyfeleink!

2013. június 28-án (péntek) a polgármesteri hivatal ügyfeleket nem fogad, technikai okok miatt zárva tart.

Megértésüket köszönjük.

Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata

(tovább…)

Napfény és víz találkozása – ÉlőDuna Juniális

2013. június 24. hétfő

Csepel.hu

A Dunát, a vizet ünnepelte június 23-án  rengeteg család, baráti kör, érdeklődő csepeli. A Királyerdei Művelődési Házban 10 órától megrendezett ÉlőDuna Juniálison minden és mindenki a vízről, annak fontosságáról, szépségéről mesélt. A szabadtéri rendezvényen a résztvevők gazdag programkínálatból választhattak: az ugrálóvártól a vízkóstoláson át a zenei koncertekig rengeteg érdekes tevékenységgel készültek a szervezők.

Főleg a kisebbek körében aratott sikert a munkagépek bemutatója, a csatornahálózat kiépítésénél is használt kotrógépeket és különböző munkaeszközöket végre nem csak távolabbról, munka közben láthatták a kicsik, ezúttal a kormány mögé is beülhettek. Ízlelőbimbóikat is próbára tehették a vállalkozószellemű csepeliek, a Vízművek kamionjánál 4 víz kóstolása után lehetett megtippelni, melyik volt a csapvíz. A szervezők elmondták: körülbelül a játékban résztvevők fele adott helyes választ a kérdesre.

(tovább…)