Makulátlan eredmények – Kitűnőket köszöntöttek

Csepel.hu

A kerület legkiválóbban teljesítő tanulóit köszöntötték június 26-án Csepel Önkormányzatának nagytanácstermében, amelyet teljesen megtöltöttek a fiatalok büszke hozzátartozói, pedagógusai. A példamutató szorgalommal megáldott, 8, illetve 12 éven át makulátlan bizonyítványt szerző tanulókat Morovik Attila alpolgármester méltatta, aki ünnepi beszédében nem csak a fiataloknak mondott köszönetet, háláját fejezte ki tanáraik és a szüleik felé is.

Kiemelte: a szorgalom és a feladatok komolyan vétele erény, amellyel a társadalmat is gazdagítják a kimagasló teljesítményt nyújtó kiválóságok. “Kívánom, hogy továbbra is legyetek elsők az elsők között!” – zárta köszöntőjét Morovik Attila.

A 26 tanuló közül két fiatalember, Gyenes Zoltán és Turjányi Attila mondhatják el magukról, 12 éven át egyetlen négyes sem került a bizonyítványukba. Mindketten a Jedlik Ányos Gimnáziumban szereztek érettségit, a jövőt pedig a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen tervezik. Morovik Attila és Tóth János tankerületi igazgató könyjutalommal és 10 alkalommal felhasználható strandbelépővel gratuláltak Csepel 26 büszkeségének.

A már vakációjukat töltő tanulókat, szüleiket és tanáraikat szintén nagyszerűen teljesítő fiatalok műsorával lepték meg: elsőként a Fasang Árpád Zeneiskola két növendéke, Virik Naomi és Suha Sára hegedűjátéka tette még emlékezetesebbé a napot. Nagy sikert aratott Barcsy Liza, aki Váci Mihály Valami nincs sehol című versét adta elő, később Borsány Bence és Bódy Bence is csatlakozott hozzá Lázár Ervin A molnár fia zsák búzája című meséjének előadásához.

Az irodalom és a zene mellett a tánc sem hiányozhatott: a Csepeli Freetime  Tánccsoport Egyesület két ifjú versenyzője, Hoffer Réka és Perendi Kristóf divattánc gyermek világbajnokok is bizonyították: a kitartó munka meghozza gyümölcsét.

Forrás: Csepel.hu

7 hozzászólás “Makulátlan eredmények – Kitűnőket köszöntöttek” bejegyzésre

  1. "?!" szerint:

    Gratulálok és sok sikert kívánok a “kitűnőknek” a továbbtanuláshoz is!

  2. földhözragadva szerint:

    gratulálok minden diáknak. Hm, egy fotó talán befért volna a cikkbe…

  3. ... Grün szerint:

    földhözragadva!
    Nézegesd a Szilárdot egy lappal előbb! 😛

  4. Szabadságharcosok útja mindig rögös szerint:

    Ugye a jobb szélen lévő farmeros, kihidrogénezett hajú lány csak egy közös fotóra állt össze a többi diákkal?

    Nem feltétlen azok a diákok az okosok, akik jeles minősítést kapnak. Nem az érdemjegy mutassa mindig a megszerzett tudást, hanem mit tudsz belőle kihozni, és felhasználni az Életben.

    Nálunk anno ezer éve iskolában vérre menő harcok voltak a helyesírás órákon, nyelvtan azt hiszem így hívták, meg fizikaórákon. Ezektől mindig rettegtem. Nem voltam hülye, csak nem tudtam a tanárokat meggyőzni, hogy én amikor majd pár év múlva külföldön sok nyugat-európaival megváltoztatom Európát, és amikor nekem arra kell hangsúlyt fektetnem, hogy a magyaron kívül még három-négy nyelvet megértsek, szép legyek, kecses mozgású, és árasszam a magabiztosságot magamból. vállat rántottak, és azt mondták, a bizonyítvány és az érettségi feltétele, hogy a fizikaóra tananyagát is tudjam. Lehet hogy igen vért pisálva is, de megtanítottak helyesen írni, de nem használom az agyam, mert a számítógép megoldja a helyesírási hibákat helyettem. Hát a fizikaórát meg hagyjuk. Történész vagyok, a tanár meg lelépett Sydney-be bébiszitternek, jó mi?

    Ő írt rám még anno amikor volt iwiw, hogy jajjj szia drága kis tanítványom….bla bla bla….válaszom: sajnos nincs időm, Nyugat-Európában vagyok, épp Luxemburgban, és most átugrom az alpesi Zermattba kávézni egyet. Viszlát

    Ezzel össz annyit akarok mondani, hogy majd inkább kerek 10 év múlva szeretném ezeket a fiatalokat látni, mire vitték. Mert nálunk mindenki ötöst kapott, akinél tudták hova akar továbbtanulni, pl ELTE na akkor ment a smúzolás ezerrel az ötösért, ma ezen volt társaim mind munkanélküliek, közelebb már az ötvenhez mint a fiatalsághoz, vagy leszültek három gyereket hogy főállású anyák legyenek és ne kelljen dolgozni, három fő 100 ezer Ft felett keres! Yeah!! 😉 a többi meg külföldön vergődik éhbérért. a maradék meg tengődik.

  5. felix szerint:

    Valóban jobb lenne a jövő teljesítményét már most díjazni, csak hát a dolog még nincs teljesen kidolgozva. 🙂

  6. hajós (gyengeelméjűek kedvéért: nem Dobák!) szerint:

    Vaze ez a rögös mennyi baromságot hord itt össze, az ész megáll!

  7. József szerint:

    Ez a ” rögös ” egy idióta ! Minek ír ide ilyeneket ? Én nagyon örülök a gyereke sikereinek !
    Nem kellene őket csesztetni. Örüljünk neki , hogy ezt elérték ! Nagyon ügyesek !

Itt lehet hozzászólni !