Magyar Hírlap
Intézzük el gyorsan Alföldi legújabb átiratát: bődületesen silány produkció. Érthetetlen módon nem az István, a királynő, de még csak nem is a posztmodern István, egy király címet kapta, hanem régi, kellemes emlékeink meggyalázásaként az István, a királyt. Na most, tegye fel a kezét, aki megérti a konfliktushelyzetet, az István és Koppány között feszülő ellentétet, ha nem ismeri az eredetit! Ugye, ugye: így jár az a rendező, aki Vidnyánszky Attila nyomasztó tehetségének kínzó kérdésével fekszik és kel, magát áldozatnak mutatja, fájdalmával telehaknizza a magyar sajtót – a végén már a cselekményre sem jut ideje, csak önmagára és hóbortos kényszerképzeteire.
És most, ezen a ponton, eresszük el fájdalmasan Alföldi rendező kezét. Megígérjük, hogy jelen cikkünkben nem idézzük többé meg őt, sem rózsaszín ködét, hagyjuk a piszkos munkát másra, vannak itt sokkal komolyabb tanulságok.
