Magyar Hírlap
Intézzük el gyorsan Alföldi legújabb átiratát: bődületesen silány produkció. Érthetetlen módon nem az István, a királynő, de még csak nem is a posztmodern István, egy király címet kapta, hanem régi, kellemes emlékeink meggyalázásaként az István, a királyt. Na most, tegye fel a kezét, aki megérti a konfliktushelyzetet, az István és Koppány között feszülő ellentétet, ha nem ismeri az eredetit! Ugye, ugye: így jár az a rendező, aki Vidnyánszky Attila nyomasztó tehetségének kínzó kérdésével fekszik és kel, magát áldozatnak mutatja, fájdalmával telehaknizza a magyar sajtót – a végén már a cselekményre sem jut ideje, csak önmagára és hóbortos kényszerképzeteire.
És most, ezen a ponton, eresszük el fájdalmasan Alföldi rendező kezét. Megígérjük, hogy jelen cikkünkben nem idézzük többé meg őt, sem rózsaszín ködét, hagyjuk a piszkos munkát másra, vannak itt sokkal komolyabb tanulságok.
Sok világklasszis labdarúgó hagyja abba a csúcson, nem bohóckodik tovább kisebb csapatokban. Az ABBA együttes sem hajlandó újra összeállni, mert úgy akarnak megmaradni az emberek emlékezetében, ahogyan annak idején megszerették őket. Időben lelépni a színről: a legnagyobbak kiváltsága. Pénzért, hiúságból, ostobaságból részt venni ócska darabokban, társtettesnek szegődni politikai üzengetésekhez, lelkiismereti alkut kötni önmagunkkal – nem művészhez illő magatartás.
Udvaros Dorottya és Blaskó Péter, hogy csak két jeles színművészünket nevesítsük a mostani produkcióból, látványosan lerombolja az életművét, amikor a botránydarabhoz a nevét adja. Mert mit gondoljon a néző, ha nem azt, hogy ők is börtönnek látják a hazájukat? Hogy az egyház lényege a kegyetlenség, hogy nácik korzóznak mindenfelé, hogy tahó magyarok hordanak bocskait? Udvaros és Blaskó… Ők vérbeli színművészek, és mégsem tudtak nemet mondani.
Nagy Feró és Varga Miklós. Két félisten a múltból. S bizony, az a múlt már annyira távoli, hogy talán maguk sem tudják, milyen érzés, ha ők fújják a passzátszelet. Ezúttal egyfajta önalázásba torkollik a jelenet: amikor az ember önmaga paródiájaként előtántorog egy Trabantból, és ezért gázsit is kap, akkor tényleg ideje nyugdíjba vonulni. A Beatrice zenekar, a nonkonformizmus hajdani zászlóshajója már a távoli múlt. Nagy Feró ma azoktól kapja a sarzsiját, akik ellen meghirdette igéit 1979-ben, és a „tehetségkutatás” után újabb szócikket fogalmaz magáról a celebidiotizmus szótárában.
A végére hagytam az István, a király szerzőpárosát. Talán meglepő, de voltaképpen Bródy János az egyetlen pozitív szereplő ebben a történetben. Ő ugyanis – ellentétben a kifakult sztárokkal – pontosan ott áll, ahol 1990-ben. Akkor SZDSZ-nek hívták a klubot, ma nincs nevük, de ahogyan annak idején Tini koncerten is kitűzte magára a pártlogót, ma sem tagadja meg a politikai ízlését – és komolyan mondom, ezért elismerés illeti.
Szörényi Levente azonban már más tészta.
Ha valaki képes elmagyarázni, hogy az az ember, aki a Pilisben táltostelepek után szimatol, ugyanaz, mint aki most magyargyalázáshoz és nemzeti szimbólumaink megcsúfolásához adja a nevét, isten bizony, kap tőlem egy Illés-bakelitet. Szörényi Levente talán erőszakos és anyagias környezete nyomására, talán belső zavarodottságában, talán egyszerű jellemgyengeségből szépen, komótosan szembeköpte saját magát. Nem a politikai táborok közötti szambázás, még csak nem is önmagának ellentmondó nyilatkozatai, hanem a nagyság látványos hiánya a legfájdalmasabb újdonsült személyiségében. Az még rendben van, hogy produkciós irodájával állandóan újabb rétegeket hánt le az István, a királyról (ez logikus is, hiszen újabb keletű zeneműveiből egy füttyszónyi sem maradt meg bennünk, az ember csak kínos diszharmóniára és önismétlésekre emlékszik), ehhez joga van, végül is ő a szerző. Nagyobb baj, hogy az eredeti felálláshoz képest, amelyben mégis csak klasszisok tolongtak Sebestyén Mártától Vikidál Gyuláig, mára eljutottunk szegény Feke Pálig és a gázoló Buciig. A régi Szörényi Levente valaha csípős dallal válaszolt volna a pénzhatalomnak, a mostani talán a kérdés feltevéséig sem jut el, lehajtott fejjel a kasszához járul, és félénken százalékot kér magának.
Végezetül szeretettel gratulálunk mindazoknak, beleértve a polgári Magyarország hivatalosságait Budapesttől Szegedig, akik finanszírozták és beengedték a Dóm térre ezt a produkciót. Mint hallom, hamarosan a fővárosban és talán máshol is láthatják majd a kíváncsiak, amint a Szent Korona börtönbe zárja a magyarokat, s megtapasztalhatják, hogy István-Orbán kegyetlen állat, aki náci tisztekkel kínoztatja a másként gondolkodókat.
Azt hiszem, most pont erre van szükségünk.
Szentesi Zöld László
Forrás: Magyar Hírlap
na mit kap majd ezért zsidainktól.
Mit néztél Lacika?
“Az ABBA együttes sem hajlandó újra összeállni, mert úgy akarnak megmaradni az emberek emlékezetében, ahogyan annak idején megszerették őket”
Ez sem igaz, de nem számít. 😉
Szégyen, hogy Varga Miklós képes volt szerepet vállalni ebben a szarban… Sok botrányos és szégyenletes dolog van a “darab” kapcsán amit sok lenne itt felsorolni!
Viszont a legnagyobb tisztelet és elismerés Vikidál Gyulának, aki visszautasította a szerepet…így lett a drogos Stohl Koppány…..
Az egészet úgy ahogy volt egy szóval lehet jellemezni. SZEMÉT!
Hol utasította vissza Koppány szerepét Dalos ügynök?
Alföldi “Vidnyánszky Attila nyomasztó tehetségének kínzó kérdésével fekszik és kel”? ez a legviccesebb az egészben. Ki se ejtette a nevét, ha kérdezik is azt mondja, lezárta – ehhez képest Döbrögi még most is avval nyitott évadot a színházában, hogy tíz perc alapján szerinte mennyire felháborító az ez előadás, és hogy bezzeg ő majd nem olyant csinál oda, mint az elődje.
Szóval össze lehetne számolni, kispajtások, ki hányszor emlegette fel a másikat, ki beszél üldöztetésről (ld. ugyancsak Vidnyánszkyt ezer helyen, hogy még külföldre is írtak, meg hogy ekkora össztűzre nem számított stb.)
Nevetséges, hazug, öntetszelgő, frusztrált banda.
MinősÍthetetlen hőbörgő, zsidózó barmok tobzódhattok!
Ha ez a Szentesi nevű “elmebajnok” csak tizedannyira lenne tehetséges mint Alföldi még akkor sem sokat értene az újságíró szakmához. De, hogy valaki így írjon gyűlöletben fuldokolva a tények ellenére sok helyen az a pártos magyar újságírás állatorvosi lova, ahogy ez a szélsőjobbos “szalonmagyarságvédő” teszi az sajnálatos és szomorú.
Kicsit olyan mint Pörzse aki ugyan azt sem tudja, hogy a János vitézben Iluska van és bőszen Juliskázik miközben nem is látta a darabot. Tudomásul kellene venni, hogy az ami millióknak tetszik nem biztos, hogy szemét. Az amit valaki vér ( bor) gőzös aggyal nem képes megérteni az attól még lehet jó
Az nem baj, Zöldi, hogy hülyeségeket írsz. Tudva lévő, hogy most ez hozza a bevételt a szomjas firkászoknak. Érthető hát. A te szinteden.
Persze, ABBÁzni még e nívón is szégyen, szerintem.
Viszont felháborító, a szülőváros nevét bemocskolni. Zőldi vagy, szentesi semmiképpen.
83- ban vagy 84-ben kaptam meg a lemezt karácsonyra.
Nagyon örültem neki.
Nekem az a régi tetszik, mondjuk az Alföldi félét nem hallottam, lehet, hogy jó.
Minden esetre furcsa, hogy a buziskodást mindenbe bele kell vinni és ami buzzancs az biztos, hogy jó.
Kíváncsi lennék, hogy ezek az emberek a munkahelyükön is, ekkora burnyák fanok-e?
Egész egyszerűen lejárt a szerzödése és nem hosszabbították meg. Most akkor mi van?
Ez a demokrácia alkonya?