‘Csepel’ kategória archívum

Rendhagyó irodalom óra

2018. február 8. csütörtök

Egressybeni.hu

Rendhagyó irodalom órán vehettek részt az Egressy Béni 7. osztályos tanulói. A diákok, Gajdos Viktória tanárnő kíséretében, a Petőfi Irodalmi Múzeumba látogattak el, ahol nem a hagyományos múzeumi élményben lehetett részük: drámajátékok, interaktív feladatok és korhű jelmezek segítségével nyerhettek betekintést Petőfi Sándor életébe.

Kipróbálhatták, milyen lehetett nemzetőrnek, vándorszínésznek és híres költőnek lenni. Sőt, egy, a Pilvax kávéházból megmaradt, eredeti asztalhoz is odakönyökölhettek, forradalmi terveket szőni. Megbizonyosodhattak róla, hogy Petőfi neve és kultusza halhatatlan és ha ma élne, közismert sztár lenne, vagy ahogy ők mondják: celeb.

Az eseményről készült galériát ide kattintva tekinthetik meg.

Athen’s Challenge 2018, Athén (GRE)

2018. február 8. csütörtök

Csepel.hu

A WAKO versenynaptárában a legfontosabb februári verseny a Görögországi Athen’s Challenge.

A Halker KirályTeam Kick-box Akadémia több mint egy évtizede rendszeres résztvevője a sok résztvevőt vonzó nyílt Görög versenynek, ami idén 14 ország, 124 klubjából fogadta az 1212 harcost. Csepelről egy kisebb, 3 fős versenyző és Jároszkievicz Krisztián Mester által alkotott csapat vágott neki a trófeagyűjtésnek.

(tovább…)

Olvasói beszámoló egy csepeli balesetről

2018. február 8. csütörtök

Mr.Gabee, CSepel.info

Arról tájékoztatták szerkesztőségünket, hogy szerda kora este baleset történt a Völgy utcában. Az alábbiakban olvasónk beszámolóját olvashatják, akinek édesanyja a baleset egyik résztvevője volt:

Egy férfi, akinek nincs jogosítványa (korábban visszavonták ittas vezetésért), ütközött édesanyámmal a Völgy utcánál. Természetesen a baleset után megpróbálta elhagyni a helyszínt, de édesanyám utána ment. Szerencsére a Szent István út egyik sarkán sikerült megállítani a balesetet okozó autóst úgy, hogy elé állt a kocsijával. Az esetet követően anyám értesítette a rendőrséget és a mentőket. 

(tovább…)

Breaking: Hatalmas baleset az M0-s autóúton

2018. február 7. szerda

Mr. Gabee, Csepel.info

Szerda este fel 8kor kaptuk az információt informátorunktól, aki elmondta: az M0-s autóúton a Duna-hídon baleset történt.

A baleset miatt óriási a torlódás. A 138as busz akár 50 percet is késhet.

Három bajnoki cím a Csepeli DAC-nak

2018. február 7. szerda

Csepel.hu

Három bajnoki címet szereztek a Csepeli Diák Atlétikai Club versenyzői az Országos Újonc Fedettpályás Bajnokságon, s ezzel az UTE szakosztályával együtt a legtöbb aranyérmet nyerték meg. A kétnapos verseny során 22 versenyszám szerepelt a programban, s a ezek aranyérmein 15 szakosztály osztozott, két-két aranyérmet csupán a KSI SE, az FTC és a Tapolcai SE tudhatott magáénak.

A versenyt a tavalyinál nagyobb létszámmal, 396 egyéni induló és 23 csapat részvételével rendezték meg Budapesten a nemrég felújított BOK Csarnokban. (tovább…)

Aranylakodalom Csepelen

2018. február 7. szerda

Csepel.hu

Több százan idén is a sváb bálon

2018. február 7. szerda

Csepel.hu

28. alkalommal sereglettek össze svábok és nem svábok Csepelről és környékéről, hogy idén is egy jót mulassanak a Csepeli Svábok Szabad Kulturális Egyesülete és a Csepeli Német Nemzetiségi Önkormányzat által szervezett hagyományos sváb bálon a Nagy Imre ÁMK tornacsarnokában.

A bált Borbély Lénárd, Csepel polgármestere nyitotta meg, majd Németh Szilárd – aki polgármestersége előtt, alatt és után is szívén viselte a csepeli svábok ügyét – mindenkori támogatásáról biztosította a jelenlévőket. A szép számban megjelent közönségnek elmondta, reményei szerint a bálnak 2019-ben még ennél is nagyobb hely, a Kis-Duna-parton épülő Kozma István Magyar Birkózó Akadémia sportcsarnoka adhat helyet. A képviselő több felajánlással is érkezett a tombolára. (tovább…)

Ígéretcunami az Együtt rendezvényén

2018. február 7. szerda

Alig százan voltak kíváncsiak a magát korszakváltó pártnak hirdető Együtt csepeli kampánynyitó rendezvényére a Munkásotthonban. Szabó Szabolcs egyszázalékos pártja az ígéretek ellenére is csak ígérgetni tudott, miközben Csepel-Soroksár balliberális országgyűlési képviselőjének négy évvel ezelőtti vállalásai is csak üres lózungok maradtak.

Már messziről hallatszott, hogy valami nem stimmel. A csepeli szocialisták bázisa, hírhedt kiképzőközpontja inkább hasonlított valamiféle diszkós, 21. századi bulihelyszínre, mint a mozgalmi pártgyűlések hangulatához szokott munkásőrök hétvégi találkozójára. Persze semmi sem véletlen. (tovább…)

Figyelem, fontos információ: szombaton disznótor! :-)

2018. február 7. szerda

Csepel.info

Idén is mindenkit szeretettel vár disznóvágásra és mulatozásra a csepeli önkormányzat. Színpadi programok, kézműves-foglalkozások, kézműves termékek vására is lesz kicsiknek s nagyoknak egyaránt.

A belépő ára 500 Ft, mely beváltható egy forralt borra, vagy teára, 14 év alatt pedig ingyenes a belépés.

Nagy Sándor szobrászművész emlékkiállítás

2018. február 6. kedd

Csepel.hu

A Csepel Galéria (Csepeli Városkép Kft.) és a Magyar Képző és Iparművészek Szövetsége tisztelettel meghívja Önt Nagy Sándor szobrászművész emlékkiállításának megnyitójára, amelyen barátai tisztelegnek Nagy Sándor művészete előtt.

A megnyitó időpontja: 2018. február 8. 17.00

A kiállítást megnyitja: Urbán Ágnes művészettörténész

A kiállítás március 2-ig tekinthető meg, hétfőtől csütörtökig 800-1600 óra között, pénteken előzetes bejelentkezéssel. (tovább…)