Az alábbiakban olvasónk levelét közöljük!
Kedves Csepel Info
Szerda délután 15 órakor besétált a kertünkbe kettő francia bulldog és ezt szeretném megosztani, hogy gazdi jelentkezését várjuk.
Update: megkerült a kutyák gazdája.
Csepel.hu
Ismét egy jó hír az itt élőknek. Az Egészséges Budapest Programnak köszönhetően, a tavalyi 1 milliárd forinton felül idén további 750 millió forintot fordíthatunk a kerület egészségügyi alap- és szakellátási fejlesztéseire.
Ezzel az összeggel együtt közel 3 és fél milliárd forint érkezett Csepelre a Kormánytól egészségügyi fejlesztésekre csak az elmúlt két évben – írja Borbély Lénárd polgármester a közösségi oldalán.
Csepel.hu
Néhány hete került ki a Csepeli Piac átriumába az a tároló, ahová elhelyezhető a háztartások használt sütőolaja. A lista azóta bővült. Már a Csepeli Városgazda Katona József utcai telephelyén és a kerületi közterület-felügyelet Kossuth Lajos utca 117/A alatti központjában is leadhatók az elhasznált olajak.
A kezdeményezés Csepelen valósul meg először a budapesti kerületek közül.
Mr.Gabee, Csepel.info
Mr.Gabee információi szerint vasárnap betörtek a II. Rákóczi Ferenc úti EZER ÍZ Látványcukrászdába, illetve a tettes a mögötte levő óvodába is megpróbált behatolni.
Szerkesztőnk értesüléseit a cukrászda Facebook oldalának bejegyzése is megerősíti. Mr. Gabee úgy értesült, hogy a betörő nem volt ismeretlen a rendőrségnek. Rövid időn belül elfogták. Elszámoltatása folyamatban.
Csepel.info
Meghalt az a középkorú férfi, akit vasárnap este kerestek a katasztrófavédelem búvárai a Kis-Dunában – értesült a Csepel.info.
Lapunk információi szerint három férfi fürdőzött a Kis-Dunában a Daru dombhoz közel, a csőhídtól nagyjából ötven méterre. Az esetet jelentették a vízirendészetnek, akik meg is jelentek a helyszínen. Ám közben az egyik férfi átúszott a Kis-Duna erzsébeti oldalára, ahonnan elkezdett ugyan visszaúszni, de nem érte el a csepeli partot. Olvasóink szerint 15 méterre volt a parttól, amikor elmerült. A Kis-Dunában egyébként tilos a fürdőzés – nem véletlenül. Az alábbiakban a szemtanú olvasónk bejegyzéseit idézzük a történtekről: (tovább…)
Csepel.hu
Július 3-án megnyitotta kapuit a felújított csepeli Napközis Tábor. A létesítmény teljeskörű korszerűsítése bruttó 1,8 milliárd forintból valósult meg. A tábor ünnepélyes átadása után egész napos családi rendezvénnyel, változatos programokkal várták a látogatókat.
A gyerekek július 5-től vehetik birtokba a tábort és csaknem hat héten keresztül élvezhetik a szünidőt az újjávarázsolt komplexumban.
Mr.Gabee, Csepel.info
Olvasónktól kapott információk szerint egy elmerült embert keres a tűzoltóság Csepelen a Daru domb környékén.
Akinek bővebb információja van az esettel kapcsolatosan, írja meg a fórumba. Folyamatosan frissítjük a bejegyzést.
Update: Három személy úszni indult, de csak kettő ember tért vissza.
Mr.Gabee, Csepel.info

A képen látható rendszámot találta a Csepel HOL-MI facebook csoport egyik tagja Csepelen, az Ady Endre úti OMV kúti mosóban.
Mr.Gabee lekérte a rendszámot a Jármű Nyilvántartási Platformon, és egy HONDA ACCORD TOURER 2.2 CTDI EXECUTIVE kocsiról esett le. A tulajdonos a benzinkút pénztárába veheti át az elhagyott rendszámot.