‘Oktatás’ kategória archívum

Öt számjegyű fizetésemelést kapnak a tanárok az új tanévtől

2013. augusztus 28. szerda

Hirado.hu

Az országgyűlés megszavazta a köznevelési törvény módosítását, amelynek része a béremelés is. Az országban dolgozó mintegy 160 ezer pedagógus októbertől kap először magasabb bért. A sok év gyakorlattal rendelkezők akár 80 ezer forinttal is többet kaphatnak. A szakszervezetek úgy fogalmaztak: egyik szemük sír, a másik nevet.

Megtapsolták a képviselők, amikor az Országgyűlés nagy többséggel megszavazta a köznevelési törvény módosítását. Ennek része a pedagógus-béremelés is. Szeptembertől nettóban átlagosan 30-40 ezer forinttal vihetnek majd több pénzt haza a tanárok.

(tovább…)

Gyerekek jártak a polgármesteri hivatalban

2013. augusztus 27. kedd

Csepel.hu

Csepelen dolgozó közalkalmazottak és köztisztviselők gyermekeinek szervezett a nyári szünidő első és utolsó két hetében napközis tábort a Nagy Imre Általános Művelődési Központ. Ennek keretében augusztus 26-án kilencen – két felnőtt kíséretével – látogattak el a polgármesteri hivatalba, ahol a nagytanácsteremben képviselő-testületi ülést játszottak.

A csemeték szemmel láthatóan élvezték a felnőttek munkáját, még ha nem is olyan egetverően fontos kérdésekben nyomogatták a szavazógombot, mint a szennyvízhálózat megépítése vagy a város-rehabilitációs programok támogatása. A gyermek képviselőjelöltek számos napirendi pontban döntöttek. Megszavazták az iskolarádió folyamatos működését, jobb hangminőségű csengő felszerelését, javaslatot tettek az iskolai büfében az egészséges ételek árusítására.

(tovább…)

Pedagógus-béremelésről tárgyal a Ház

2013. augusztus 26. hétfő

Hirado.hu

A pedagógus-béremelés kiterjesztéséről szóló előterjesztést vitatja meg az Országgyűlés ma, kétnapos rendkívüli ülése első napján.

A képviselők várhatóan – a házszabálytól eltérően összevont általános és részletes vitát folytatnak a köznevelési törvény módosításáról. Az Országgyűlés várhatóan még kedden szavaz az esetleges módosító javaslatokról és a zárószavazást is megtartja.

(tovább…)

Kéklámpás nap 2013. szeptember 1-jén Csepelen

2013. augusztus 26. hétfő

Csepel.hu

Tisztelt Csepeli Polgárok!

Budapest XXI. kerület Csepel Önkormányzata, az Országos Mentőszolgálat, a XXI. kerületi Rendőrkapitányság és a Fővárosi XXI. Kerületi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság tisztelettel meghívja Önöket a Sport,- Szabadidő- és Rendezvényközpontban (1213 Budapest, Hollandi út 8.) tartandó Kéklámpás napra.

15.15 órától fellép Vastag Tamás.

(tovább…)

Ha a gyerek elsős lesz…

2013. augusztus 22. csütörtök

Csepel.hu

Másfél hét maradt a nyári szünetből. Különösen az első osztályba indulóknak hoz nagy változást a szeptember iskolakezdés. Bár sok gyerek várja, hogy végre ő is kisdiák legyen, ám az utolsó pillanatban mégis kicsit megijednek. A szülőkről nem is beszélve.

A szülői elbizonytalanodás, aggodalmaskodás átsugárzik a gyerekre is. Ezért is tanácsolják a szakemberek a most először iskolába lépő gyerekek szüleinek, hogy éljék meg derűvel, optimizmussal ezt az életeseményt. A tapasztalatok szerint ugyanis az iskolássá válásra a legtöbb gyerek „felfelé” lépésként, büszkén és várakozással gondol, hiszen egy iskolaérett hat-hétévesben munkál az új ismeretek, új barátok, új környezet iránti kíváncsiság. Ettől függetlenül persze az is tény, hogy az elsősök többségét alaposan kifárasztják az iskolai események, történések.

(tovább…)

Púp a diákok hátán a kötelező jótékonyság

2013. augusztus 20. kedd

Origo.hu

A balatoni bűnmegelőzés is közösségi munka (fotó: Hajdú D. András – Origo)

Az érettségi feltétele ötven óra közösségi munka, de az elmúlt egy évben sehol nem tolongtak a jótékonykodni vágyó középiskolások. Pedig mehetnének kicsiket korrepetálni, öregekre vigyázni, háziorvosnak segédkezni, menhelyi kutyákat sétáltatni, óvodásokat pesztrálni.

A közösségi szolgálatot minden diáknak kötelezően teljesítenie kell, az új köznevelési törvény szerint ugyanis az érettségi kiadásának a feltétele ötven óra közösségi munka. Ezt a minisztérium koncepciója szerint anyagi érdektől mentesen, társadalmilag hasznos, valamely közösség javát szolgáló tevékenységgel kell teljesíteniük olyan területeken, mint például az egészségügy, környezetvédelem, sport, kultúra, szociális segítségnyújtás. A kötelezettséget tavaly vezették be, így az először a most kilencedik évfolyamot végzett diákokra vonatkozik. Azonban nekik is van még idejük elvégezni a közszolgálatot, egészen a 11. osztály végéig. Az érettségi évében már nem foglalkozhatnak ezzel. (tovább…)

Klinghammer István: Harsogni kell a jó eredményt

2013. augusztus 16. péntek

MNO

Nem adna rektori címet a főiskolák vezetőinek a felsőoktatási államtitkár, művészeti területen visszatérhet a részösztöndíj – derül ki Csókás Adriennek, a Magyar Nemzet munkatársának Klinghammer István felsőoktatási államtitkárral készült interjújából.

– Államtitkár úr, milyen tendenciák rajzolódnak ki az idei felvételi eredményekből? A fiatalok választásai alapján látható-e, hogy a tervezett felsőoktatási profiltisztítás mely intézményekben milyen irányú változtatásokat kell, hogy indítson?
– Korai lenne még tendenciákat levonni, hiszen nagy elemzéseknek még nem lett alávetve a felvételi eljárás eredménye, de jelek azért vannak. Például az, hogy a tavasszal meghirdetett Klebelsberg-ösztöndíj komoly vonzerővel bír, a tanári pályára ugyanis nagyságrendekkel többen jelentkeztek, mint korábban. Bizonyos tanári szakok esetén az elmúlt évekhez képest a többszörösére nőtt az érdeklődés. Hasonló elmozdulás figyelhető meg a mérnöki, műszaki pályán is, amit ugyancsak többen választottak, mint korábban. A legfontosabb változás egyébként az, hogy a jövőben a hallgatói választás lesz az állami ösztöndíjaklegfőbb elosztási szempontja, nem lesznek előre meghatározott férőhelyek. Lássuk be, nem az a fontos, hogy az egyetem és a főiskola jól érezze magát, hanem hogy a végzett hallgató boldog és elégedett ember lehessen. Nem az intézményeket, hanem a hallgatókat kell finanszírozni, hiszen a tudományban a teljesítménynek kell döntenie. És a megfelelő teljesítmény nemcsak a hallgatónak, hanem az intézményeknek is érdeke.

(tovább…)

Szélmalomharc? – A hazugságok ellen küzd a Puskásról elnevezett akadémia

2013. augusztus 15. csütörtök

Orbán Viktor:”(…) ebben az ideális környezetben és létesítményben, nemzetközi tapasztalatok felhasználásával létrejöhetett az akadémia, ahol a futballhoz igazított tantervvel, de emelt szintű nyelvtanulással, a sport jellemformáló erejét is használva fejlődhetnek legtehetségesebb fiataljaink. Mi itt elsősorban embereket nevelünk, akik ráadásul kitűnően futballoznak…”

Fourfourtwo.hu, PFLA, Csepel.info

A több száz gyermek képzése iránt nem érdeklődik a balliberális sajtó (fotó: Pfla.hu)

“Rugófal” címmel indított új rovatot hivatalos honlapján a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia. Az új felület célja visszaverni a 2007-ben alapított és Puskás Ferenc nevét viselő utánpótlás intézményt ért nemtelen, sok esetben hazug ferdítéseken alapuló sajtó- és politikai támadásokat. Magyarország, Felcsút, 2013. Egy intézmény küzdelme a hazugságok és rágalmak ellen.

A Guardian nem mond igazat a Puskás Akadémiáról és a magyar futballtámogatásról; Hócipő: a fele se igaz; Index, üzenő füzet: pont az ellenkezője; Népszava: Tényleg ez volt odaírva? – ilyen és ehhez hasonló cikkekben védi igazát az elsősorban gyermekek képzésével és nevelésével foglalkozó felcsúti akadémia. (tovább…)

Klinghammer István: húsz ponttal magasabb lesz a felvételi határ

2013. augusztus 13. kedd

Hirado.hu

Jövőre 170-180 milliárd forint állami támogatásra van szükség a felsőoktatásban – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériuma felsőoktatásért felelős államtitkára a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. Klinghammer István közölte, jövőre húsz ponttal magasabb lesz a jelenleg 240 pontos felvételi határ.

Az államtitkár a felsőoktatás finanszírozásával kapcsolatban hangsúlyozta, ha “minden szinten minőségi felsőoktatást akarunk, akkor azt meg kell fizetni”. Hozzátette: a magyar felsőoktatás minőségi irányba történő elmozdítása azt jelenti, hogy ugyanolyan költségekkel dolgoznak, mint a nagy európai egyetemek. A szoftvereket, a vegyszereket, a könyvtári anyagokat is ugyanazon a piacon kell megrendelni, a különbséget csak a bérezés jelent – tette hozzá.

(tovább…)

Megjelent a Tanévkezdő EMMInens

2013. augusztus 10. szombat

kormany.hu

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a 2013/2014-es tanév diákjai, valamint szüleik számára összeállított egy olyan kisokost, amelyben reményeink szerint minden érintett – az alsó tagozatosoktól egészen a jövőre ballagókig – megtalálja a válaszokat a tanévkezdés során esetlegesen felmerülő kérdéseire.

Legyen szó általános témákról, vagy az idén bevezetésre kerülő újdonságokról, a Tanévkezdő EMMInensben minden információ rendelkezésre áll!

A kiadvány itt tölthető le.

(tovább…)