‘Történelem’ kategória archívum

Csepel és lakói a XVIII. században – előadás a sétáló utcai könyvtárban

2015. november 1. vasárnap

Fszek.hu, Csepel.info

Szent Imre tér

Ez az ismert Szent Imre téri fotó is Vezér Endre albumához tartozik

November 6-án, pénteken a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár csepeli, sétáló utcai könyvtárában tart előadást Csepel XVIII. századi lakóiról – és más érdekességekről – Vezér Endre helytörténész. A rendezvény 17 órakor kezdődik.

A Csepeli Helytörténeti és Városszépítő Egyesület szervezésében megtartott előadáson korábban nem publikált, archív csepeli fotók is láthatók lesznek.

csepel.info

NAPRÓL NAPRA: Forradalom Csepelen – 1956. november 1.

2015. november 1. vasárnap

Csepel.hu

forradalom

A viszonylag csendes nap legfontosabb eseménye – Bolla Dezső adatai szerint – az volt, hogy megjelent a Csepel újság első száma. A kórházról írt beszámolóból kiderül, hogy a harcok sérültjei közül nyolcvan főt ápoltak, de november 1-re már tizennyolcan elhunytak.

A falvak élelmiszeradományokkal, a lakosság pedig véradással segítette a csepeli kórházat. A külföldi és a magyar Vöröskereszt élelmiszer-és gyógyszeradományait a Jedlik Gimnáziumban osztották ki a rászorulóknak. Délután kettőkor dísztemetésen búcsúztatták az elesett felkelőket és a polgári áldozatokat. A huszonnyolc koporsót körülálló családtagokon és a forradalommal szimpatizálók mellett nagyon sokan érkeztek halottak napjára a temetőbe.

Csepel.hu

 

NAPRÓL NAPRA: Forradalom Csepelen – 1956. október 31.

2015. október 31. szombat

Csepel.hu

4.0.1

A Nemzeti Bizottság megkezdte munkáját. Reggel a tanácsháza előtt a testület elnöke, Ivanics István és Bali Vendel beszédet tartott. Major Ernő megkezdte a nemzetőrség szervezését, öt századot alakított, kiosztotta a feladatokat. A csepeli nemzetőrség mintegy kétszáz főt számlált, a megbízhatatlan embereket leépítették, nem engedték soraik közé.

Megalakult a Pedagógusok Nemzeti Bizottsága is, leváltották a kerület oktatási vezetőit, iskolaigazgatóit. A Csepel Művekben összegyűltek a munkástanácsok küldöttei, és megválasztották az Ideiglenes Központi Munkástanácsot. (tovább…)

NAPRÓL NAPRA: Forradalom Csepelen – 1956. október 30.

2015. október 30. péntek

Csepel.hu

ujsag

Több ezer ember jelenlétében a sportpályán megválasztották a Nemzeti Bizottságot. Az esemény majdnem botrányba fulladt, miután többen a pályára rontottak, hogy így szerezzenek érvényt ellenvéleményüknek. A választás után a Nemzeti Bizottság tagjai bevonultak a korábbi Tanácsházára, megválasztották a tisztségviselőket és a 13 tagú elnökséget.

A testület vezetője Ivanics István és Bali Vendel lett, a közigazgatás irányításával Szalai Károly jegyzőt bízták meg, a nemzetőrség parancsnokának pedig Major Ernő gyári munkást választották meg. Időközben a gyári kommunista őrség tagjai a gyár korábbi vezetőivel együtt fegyvereiket hátrahagyva elmenekültek. (tovább…)

Megjelent a Csepeli Hírmondó októberi harmadik száma

2015. október 29. csütörtök

Csepel.hu

csh21

A tartalomból: 

  • Hamarosan logisztikai központ épül Csepelen. A rendszerváltás utáni egyik legnagyobb beruházás jön létre a kerületben, amely legalább kétszáz új munkahely létrehozását jelenti. Az ünnepélyes alapkőletételre október 22-én került sor. Részletek a lapban.

 

  • Eltiltották, ellehetetlenítették a horgászokat a vízparttól, mert nem lehet autóval a vízparton megállni – panaszolta a Csepel Horgász Egyesület egy nyílt levélben, melyet Borbély Lénárd polgármesternek küldtek. A levélváltásból kiderül, használhatják-e a horgászok a Kis-Duna-partot?

 

  • Legutóbb augusztus végén számoltunk be az óvodai rendszer átalakításáról. Azóta eltelt másfél hónapról mondta el véleményét ás tapasztalatait Hierholczné Faragó Tünde, a Csepeli Csodakút Egyesített Óvoda vezetője, Jakab Krisztina, az Egyesített Óvoda Szülői Szervezetének elnöke és Hudák János PM-es önkormányzati képviselő.

(tovább…)

NAPRÓL NAPRA: Forradalom Csepelen – 1956. október 29.

2015. október 29. csütörtök

Csepel.hu

okt25_kep01

A rendőrség épülete ismét gazdát cserélt, a felkelők visszafoglalták. A nap a Nemzeti Bizottság megválasztását előkészítő jelölőgyűléssel telt. A községháza tanácstermében fellángoltak az indulatok, miután a kommunisták és a felkelők is a saját embereiket akarták delegálni a testületbe. A gyűlésen közfelkiáltással negyven jelöltet állítottak, végül egy sem volt köztük kommunista.

Részlet dr. Balogh Béla, a Csepeli Nemzeti Bizottság tagja visszaemlékezéséből: „Babik Zoli – aki a Csepeli Újságot szerkesztette a forradalom végén – cipelt el gyűlésekre, s így keveredtem bele az eseményekbe. Ő hívott el október 29-én a csepeli községháza tanácstermébe is, arra a gyűlésre, ahol bekerültem a Nemzeti Bizottság névsorába. Bali Vendelt már régebbről ismertem – korábban a katolikus iskola igazgatója volt – akkor éppen Ikarusz-gyári munkás volt. Ivanics Pista bácsi fia az osztálytársam volt a középiskolában.”

Csepel.hu

NAPRÓL NAPRA: Forradalom Csepelen – 1956. október 28.

2015. október 28. szerda

Csepel.hu

budapest_56_04

A körülményekhez képest eseménytelenül, csendesen telt el a vasárnap. Igaz, Bolla Dezső csepeli kronológiájában azt olvashatjuk, hogy „ezekben a napokban a kerületben már elviselhetetlen állapotok uralkodtak. Megszűnt a közigazgatás. Elfogytak az élelmiszerkészletek, az emberek várták a végkifejletet.” Időközben a Csepel Művek kommunista vezetői megkísérelték újraindítani a termelést, és a saját embereiket akarták elhelyezni a megalakult munkástanácsokban.

Bácsi József, a helyi munkástanács alelnöke visszaemlékezésében ezt írja: „A munkástanács megkezdte tevékenységét… Döntöttünk arról, hogy felül kell vizsgálni a gyárban működő MDP-alapszervezeteket, s az oda nem való elemeket el kell távolítani. A gyárban dolgozni kell, a pártok ott ne működjenek. Többpártrendszer mellett foglaltunk állást, követeltük a szovjet csapatok kivonulását, a Varsói Szerződés felbontását, az ország semlegességét. ENSZ-megfigyelőket szerettünk volna hozatni az országba… Közben a gyár kommunista vezetői a központi légópincébe menekültek: senki sem bántotta őket. Később – a perünkben – azzal vádoltak bennünket, hogy mi gyűjtöttük ott össze őket.”

Csepel.hu

NAPRÓL NAPRA: Forradalom Csepelen – 1956. október 27.

2015. október 27. kedd

Csepel.hu

1956-foto

Komoly harc bontakozott ki a Csepel Műveknél. A gyári őrség megakadályozta, hogy a tömeg betörjön, és bár délután két óra után a felkelők majdnem elfoglalták a gyárat, erősítés érkezett negyven ÁVH-tiszt és egy gépkocsizó gyalogsági katonák személyében.

Éjfélre visszafoglalták a forradalmároktól a rendőrség épületét is, hetven embert foglyul ejtettek. Közben ketten is életüket veszítették, egyikük Kupper Béla százados, másikuk egy munkáját végző mentős. Dr. Ulbing István így emlékszik vissza a csepeli eseményekre: „Valaki szerzett a tanácstól egy névsort a sokgyermekes családok névsorával. Kihirdettük, hogy nekik osztunk csomagot. Kellett hozzá papír, spárga, emberek, akik csomagolnak. Természetesen lett ez is, az is. Mikor a harcok szüneteltek, később is osztottunk csomagokat, napokon keresztül. Hosszú sorban álltak a bejárat előtt az emberek. Voltak tumultuózus jelenetek is, néha attól kellett tartani, hogy a sorban álló terhes asszonyok fognak szülni… Özönlött az adomány. Az egyik nap birkanyáj bégetett, másnap libák gágogtak a tornaterem öltözőjében, máskor teherautónyi hal tornyosult a fürdőben. És jött a segítség. Ha birkát hoztak, hentesek vágták, és húst osztottunk. Ha gyümölcs, csokoládé vagy ruhanemű volt raktáron, akkor ez került a csomagokba.”

Csepel.hu

NAPRÓL NAPRA: Forradalom Csepelen – 1956. október 25.

2015. október 25. vasárnap

Csepel.hu

Kovács-Sándor-Csepeli-Temető-2012.11.04.-fotó-csepel.hu_

A rendőrök több felkelőt letartóztattak, fogdába zártak. A tömeg nyomására aztán szabadon engedték őket. A forradalmárok megostromolták a kerületi pártbizottság épületét, néhány fegyvert találtak. A bútorokat és a képeket kidobálták az utcára, és elégették őket. Este a gyári őrség két teherautó fegyvert kapott, a kommunistáknak 250 gépkarabélyt osztották szét. Újabb felkelőket vettek őrizetbe.

Ezektől az eseményektől eltekintve a nap békésen, rendezetten telt el, az emberek vásároltak a boltokban, sétáltak, nézelődtek. Kovács Sándor nyugállományú vezérőrnagy ott volt a pártháznál, amikor a tömeg fegyvereket követelt: „Kíváncsi voltam, mi történik ott, leállítottam a motort a posta épülete mellé, s közelebb mentem. Ott álltam már a körülbelül kétezer főnyi tömegben, s magával ragadott a hangulat. Bizottság alakult, amely elindult a pártházhoz, elkérni a fegyvereket… A tömeg bezúdult a pártházba… Közben többen kutattak is, és a térre néző ablaknál, a lambéria alatt találtak 2-3 puskát. Akkor az egyik Szente gyerek kiállt az ablakba és elkiáltotta magát: Munkatársak, itt vannak a gyilkos fegyverek! Nem kellett több az embereknek, aki még kint volt, az is bejött, s szinte pillanatok alatt kirámolták az épületet.”

Csepel.hu

NAPRÓL NAPRA: Forradalom Csepelen – 1956. október 24.

2015. október 24. szombat

Csepel.hu

csepelauto

Az előző napi események híre gyorsan végigsöpört a városon. Csepelről egyetemisták, fiatal munkások vettek részt az előző napi felvonuláson, és már 23-án este izgatottan tárgyalták az emberek az aznapi történéseket. 24-én reggel aztán kitört a fegyveres harc Csepelen. Néhány felkelő tűzharcba keveredett a rendőrökkel, hosszan ropogtak a fegyverek a mai Szent Imre téren (akkor Tanácsház tér).

Délután kettőkor hét szovjet harckocsi jelent meg. Bácsi József, a Csepel Vas-és Fémművek Központi Munkástanácsának elnöke így emlékszik: „24-én szovjet tankok jöttek a gyárba, s felálltak az erőmű térségében, de csak demonstráltak, és másnap elhagyták a gyárat.” Ekkora két halottja is volt az összecsapásoknak: a forradalom első csepeli áldozata Reskó Tibor, majd a kibontakozó tűzharcban Daru Lajos századost is lelőtték.

A nap végére feloszlott a tömeg, a gyárban pedig leállt a termelés.

Csepel.hu