‘Kultúra’ kategória archívum

Fontos tudnivalók a július 18-i közlekedésről

2019. július 17. szerda

csepel.hu

Tisztelt csepeli lakosok!

Tájékoztatjuk önöket, hogy az Omega koncert miatt a Duna-dülő utcába július 17-e, azaz ma déli 12 órától parkolni tilos, július 18-a reggel 8 órától éjfélig pedig az utca lezárásra kerül, behajtani csak engedéllyel lehet. Fontos tudni, hogy a zöldterületen való parkolást az említett időszakokban nem büntetik.

Ezenfelül a várható nagy tömegre tekintettel járatsűrítést kértünk a BKK-tól a gyorsabb koncertre utazás és a hazajutás érdekében.

(tovább…)

Leányfalusi Vilmosnak ítélték az idei Prokop Péter-díjat

2019. június 30. vasárnap

csepel.hu

Idén Leányfalusi Vilmosnak, a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye orgonaművészének, az énekkar karnagyának adományozta a Prokop Péter-díjat az erről döntő kuratórium. Méltatásában elmondták: a díjazott pap a száz évvel ezelőtt született Prokop Péterhez hasonlóan életét és tehetségét Isten dicsőségének szentelte.

A díjat Borbély Lénárd polgármester adta át a polgármesteri hivatal nagytanácstermében június 27-én. Az eseményen megjelent Ábel Attila és Morovik Attila alpolgármesterek, Erdei Kvasznay Éva, a díj alapító kurátora, Varga Lajos püspök és Prokopp Mária professzor, valamint Kalocsáról érkező vendégek.

Kulturális és szabadtéri családi programok a Múzeumok éjszakáján

2019. június 24. hétfő

Csepel.hu

Hatodik alkalommal rendezték meg a Múzeumok éjszakáját Csepelen a Királyerdei Művelődési Házban és kertjében, valamint a Tamariska-dombon lévő Csepeli Büszkeségpontnál és Csillagtelepen a Csepeli Vezetési Pont Kiállítóhelyen június 22-én.

Ezen a napon országszerte mintegy négyszáz helyszínen különleges programokkal és meghosszabbított nyitva tartással várták az érdeklődőket. Idén a digitalizáció világa és az utazás élménye köré csoportosult a fő téma, a program kiemelt városa Szombathely volt.

(tovább…)

Új parkot avattak a Széchenyi Iskola mellett

2019. június 12. szerda

Csepel.hu

Ünnepélyes keretek között felavatták a Brenner János parkot és a vértanú papnak emléket állító szobrot. Az eseményen részt vett Borbély Lénárd polgármester, Wittner Mária Csepel díszpolgára, Ábel Attila és Morovik Attila alpolgármesterek és dr. Szeles Gábor jegyző is.

Borbély Lénárd polgármester kiemelt tisztelettel köszöntötte az ünnepségen Mádl Dalma asszonyt és Brenner József atyát, a vértanú testvérét is. Beszédében rámutatott, az önkormányzat az elmúlt években nagy hangsúlyt fektet arra, hogy Csepelen ne csak a fizikai, de az erkölcsi és a szellemi tér is megújuljon.

(tovább…)

Köszöntötték a jubiláló óvodai dolgozókat és elbúcsúztak a nyugdíjba vonulóktól

2019. június 8. szombat

Csepel.hu

Egy régi, ám újként felelevenedő hagyományt hívtak létre a Csepeli Csodakút Egyesített Óvoda nevelési értekezletén, amikor méltatták a 25, 30 és 40 éve jubiláló dolgozókat, valamint búcsút vettek a nyugdíjba vonuló pedagógusoktól. A Királyerdei Művelődési Házban Hierholczné Faragó Tünde intézményvezető emléklapot adott át, Morovik Attila alpolgármester pedig virágcsokrot.

Az önkormányzat éves szinten 140 millió forintos keretösszeget hozott létre az óvodákban végzett munkáért és a dolgozók megbecsüléséért – hangsúlyozta az alpolgármester megnyitó beszédében.

(tovább…)

Bárczy István-díjat kapott Hierholczné Faragó Tünde és Sallai Ildikó

2019. június 8. szombat

Csepel.hu

A fővárosi pedagógusnap alkalmából június 7-én átadták az idei Bárczy István-díjakat a Főpolgármesteri Hivatal dísztermében. Az elismerést kerületünkből Hierholczné Faragó Tünde, a Csepeli Csodakút Egyesített Óvoda intézményvezetője és Sallai Ildikó, a Család- és Gyermekjóléti Szolgálat családsegítője vette át Szalay-Bobrovniczky Alexandra humán főpolgármester-helyettestől.

A Bárczy István-díjat 2009-ben alapította a Fővárosi Közgyűlés, és először 2010-ben adták át. A kitüntetés a fővárosban működő közoktatási és gyermekvédelmi intézmények azon munkatársai részére adományozható, akik hosszú éveken át kiemelkedő teljesítményükkel hozzájárultak a jövő generációjának neveléséhez, oktatásához, képzéséhez, és ezáltal a főváros fejlődéséhez.

(tovább…)

Menaságra repülj – dokumentumfilm a csíki székelyekről

2019. június 4. kedd

Csepel.hu

A nemzeti összetartozás napján, június 3-án mutatták be Faragó Annamária Menaságra repülj című dokumentumfilmjét a Királyerdei Művelődési Házban.

A rendezőnek ez a harmadik dokumentumfilmje a székelyekről, de korábban más témákban is készített alkotásokat. Mostani 82 perces filmjét 2017-ben forgatták, és a csíkmenasági székelyek mindennapi életéről, a nemzeti összetartozásról, a közösségek megtartó erejéről szól. Az alkotó országjáró körútján Csepelen tartotta kétszázadik előadását a filmről.

(tovább…)

Testvérek – A csepeli nagycsaládosok fotópályázata

2019. június 2. vasárnap

csepel.hu

A Rákóczi Kert megújult Közösségi Házában tartották a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) Csepeli Csoportja fotópályázatának eredményhirdetését, amelyen Borbély Lénárd, Csepel polgármestere is részt vett.

(tovább…)

Egy különleges fotográfus Csepelről: Rizsavi Tamás

2019. május 31. péntek

csepel.hu

A csepeli születésű Rizsavi Tamás fotográfus máris a világhírnév felé tart: képeit nemcsak a magyar újságok és marketingcégek vásárolják meg, hanem olyan neves külföldi lapok is, mint a National Geographic. Mindemellett rendes polgári foglalkozása is van: mozdonyvezető a MÁV-Start Zrt.-nél.

A vasutas munkájáról ugyanúgy nem mondana le, mint a fotózásról. Munkájáról, kalandjairól korábban a Sétáló utcai könyvtárban mesélt az érdeklődőknek.

(tovább…)

Varázslatos filmzenék

2019. május 27. hétfő

Csepel.hu

Nagy sikerű koncertet adott a Nagy Imre Általános és Alapfokú Iskola sportcsarnokában a Csepeli Szimfonikus Zenekar és a Csepeli Auth Henrik Fesztivál Fúvószenekar.

(tovább…)