‘Közlekedés’ kategória archívum

Ha ön szívbeteg, lehet, hogy nem vezethet januártól

2017. december 31. vasárnap

ORIGO, Mr.Gabee, Csepel.info

FORRÁS: LG

2018-ban életbe lép az Európai Bizottság által 2016-ban elfogadott direktíva-módosítás, amely változtat a szív- és érrendszeri, illetve a cukorbetegségben szenvedőkre vonatkozó minimális egészségügyi követelményeken.

Az Európai Bizottság egy 2006-os irányelvet módosított 2016 nyarán, amit azzal indokolt, hogy a legfrissebb orvostudományi ismereteket figyelembe véve próbálja megtalálni a lehető legjobb egyensúlyt a közúti biztonság és a mobilitás között.A változások 2018. január 1.-től lépnek életbe az Európai Unió tagállamaiban. (tovább…)

Árokba csúszott egy gépkocsi a Szentmiklósi úton

2017. december 30. szombat

Mr.Gabee, Csepel.info

Mr. Gabee informátorától megtudta, hogy baleset történt Csepelen a Szentmiklósi út és a Uzsoki utca kereszteződésében szombaton kora este. 

A helyszínen tartózkodók elmondása alapján megállapítható, hogy egy fekete színű Suzuki SX4 típusú gépkocsi a Máramarosi út felől érkezve figyelmen kívül hagyta az elsőbbségadás táblát, és ütközött a képen látható Citroen Xsara Picassoval. Az ütközés következtében a vétlen autós az út menti árokba csúszott.

A helyszínelés idejére az érintett kereszteződésbe félpályán halad a forgalom.

Üljünk fel egy autóbuszra – 179-es busz

2017. december 30. szombat

CSepel.info, Mr.Gabee

Mr.Gabee új sorozatában a youtube segítségével felszállunk egy csepeli autóbuszvonalra, és végigjárjuk az útvonalat. 

Ezúttal a 179-es autóbuszon utazunk.

Kapcsolódó anyagok

December 30-án módosul néhány járat útvonala

2017. december 29. péntek

BKK, Mr.Gabee, Csepel.info

 

December 30., szombat 7:00-tól – 23:40-ig rendezvény miatt a következő járat(ok) közlekedése rendezvény miatt az alábbiak szerint módosul:

  • A 35-ös autóbusz terelve közlekedik, nem érinti Széchenyi István utcaKarácsony Sándor utca megállót.
  • A 38-as, 38A, 138-as, 238-as autóbusz terelve közlekedik, nem érinti Szent Imre tér HKarácsony Sándor utca H megállót.
  • A 71-es autóbusz terelve közlekedik, nem érinti Szent Imre tér Hmegállót.
  • A 151-es autóbusz terelve közlekedik, nem érinti Karácsony Sándor utca megállót.

A Volán járatok közül a 688 Budapest–Halásztelek és 690 Budapest–Halásztelek–Szigethalom vonal járatai Szigethalom felé terelt útvonalon közlekednek a Kossuth Lajos utcán keresztül, és  a

  • Szent Imre tér HÉV-állomás és
  • Karácsony Sándor utca megállóhelyeket nem érintik.

A kimaradó megállóhelyek helyett az autóbuszok a Karácsony Sándor utca és Széchenyi István utca nevű BKK megállóhelyeken állnak meg.

Négy sérült a Határ utcai balesetben

2017. december 29. péntek

Mr.Gabee, Csepel.info

Foto: Mr.Gabee

Foto: Mr.Gabee

Mr. Gabee informátorától megtudta, hogy nagy baleset történt Csepelen a Határ utcában, a Damjanich János és a Kassai utca találkozásánál pénteken délelőtt. 

A helyszínen tartózkodók elmondása alapján megállapítható, hogy a képen látható kék gépkocsi a Damjanich János utca felől érkezve figyelmen kívül hagyta a jobbról érkező Alfa Romeo márkájú gépkocsit. Az ütközés következtében a vétlen autós a kereszteződés egyik villanyoszlopának csapódott, mely olyan súlyosan megrongálódott, hogy az ÉLMŰ munkatársainak beavatkozására is szükség lesz.

A katasztrófavédelem információi szerint a balesetben négyen megsérültek (egy apuka és három gyerek), őket a mentők további vizsgálatokra kórházba szállítják.

Üljünk fel egy autóbuszra – 148-as busz

2017. december 28. csütörtök

Csepel.info, Mr.Gabee

Ezúttal a 148-as autóbuszra szállunk fel.

Az év végén is drágul még egy kicsit a benzin

2017. december 28. csütörtök

Autonavigator, Mr:Gabee, Csepel.info

Az év utolsó munkanapján is drágul még a benzin, változatlan marad azonban az így is többe kerülő gázolaj ára. Legutóbb – december közepén – a gázolaj ára nőtt, nem túl vészes mértékben, 2 forinttal. Most pénteken, azaz az idei év utolsó munkanapján a Holtankoljak.hu értesülése szerint pontosan ennyivel kerül feljebb a benzin ára is.

December 29-től így – átlagár szerint – a 95-ös benzinért 358, míg a gázolajért továbbra is 369 forintot kell fizetni, természetesen literenként. Az is természetes, hogy marad az egyes töltőállomások közötti igen jelentős, akár literenkénti 50 forintos árkülönbség, így továbbra is igaz, hogy a tankolásnak nem csupán ideje, hanem sokkalta inkább helye is figyelmet igénylő. (tovább…)

Üljünk fel egy autóbuszra – 152-es busz

2017. december 26. kedd

9Csepel.info, Mr.Gabee

Foto forrása: ittlakunk.hu

Mr.Gabee “Üljünk fel egy autóbuszra” rovatában ma ismét egy csepeli autóbuszra szállunk fel és körbeutazzuk a vonalat. 

Ezúttal a 152-es autóbuszra szállunk fel.

Traffipax információk 2017 utolsó napjaira

2017. december 26. kedd

BRFK, MR.Gabee, Csepel.info

A BRFK információi szerint az alábbi helyszíneken és időpontokban lehet traffipaxra számítani Csepel útjain:

dec. 26

09-12: Ady Endre u.
13-15:  Csepeli út
16-18: Szent István u.

dec. 27

09-12: Hollandi út
13-15: Csepeli u.
16-18II. Rákóczi F út

dec. 28

09-12: Szent István u.
13-15:  II. Rákóczi F. u.
16-18: Szent István u.

dec. 29

09-12: Csepeli u.
13-15: Hollandi út
16-18: Szent István u.

dec. 30

09-12: Szent István u.
13-15:  II. Rákóczi F. út
16-18: Szent István u.

dec. 31

09-12: Csepeli u.
13-15: Hollandi út
16-18: Szent István u.

Közlekedés Budapesten az év végi ünnepek idején és 2018 első napjain

2017. december 24. vasárnap

BKK, Csepel.info, Mr. Gabee

A BKK az év végi ünnepek idején az elmúlt években megszokott módon, ugyanakkor több vonalon kedvezőbb menetrenddel biztosítja a közösségi közlekedési szolgáltatást.

December 24-én a szokásos módon 15-16 óra után az éjszakai járatokkal lehet utazni a fővárosban, továbbá közlekedik a repülőteret kiszolgáló 100E és 200E autóbusz is. Az ünnepnapokon a közösségi közlekedési járatok munkaszüneti, illetve ünnepnapokon érvényes, a két ünnep között pedig az év végi menetrendjük szerint közlekednek. (tovább…)